Lebegő wellness született a zalai dombok között

Aki mostanában eljut Zalacsányba, élményhegyek közé kerül. Kipróbálhattuk, végigkóstolhattuk mi is, a Zala Spring Golf Resort meghívására.

Kézműves sajtok, házi receptek alapján készülő különleges kolbászok, helyi lelkes és szakértő bortermelő és készítő hölgy elegáns tételei, az ország legmodernebb hőlégballonja, ami a Golf Resort kellős közepéről röppen a magasba. Ráadásul Közép-Európa első luxus resortjában megnyílt nyárra a wellness részleg is, kültéri melegvizes termálmedencével, szabadtéri termálvizes jakuzzival, szaunával, masszázshelyiségekkel, halpedikürrel a szolgáltatásai között.

 

Golf, mindenek felett

A komplexum területén egy valóban világszínvonalú, 18 lyukú golfpálya is van, ami az igaz golfimádók szívét megdobogtatja, hiszen a világhírű tervező, Robert Trent Jones Jr. álmodott meg. A 160 hektáros területen fekvő, 6351 méter hosszú, tavakkal tarkított, 18 szakaszos bajnoki pályát 2015 szeptemberében nyitották meg a játékosok előtt, és békeidőben évente több mint tízezer golfozó játszik rajta. Amúgy a teljesen kezdőként is bátran kipróbálhatják ezt a különleges sportot, hiszen már néhány hétvége alatt komoly sikerélményeket lehet elérni, a játék közben csodálatos környezetben lehet aktívan kikapcsolódni, legfeljebb csak némi jóleső izomláz szerezhető be az ütögetés eredményeként.

Zalai földi és égre törő élmények

Az aktív pihenést szeretők számára tökéletes választás Balaton eddig fel nem fedezett szeglete, azon belül Zalacsány és környéke, ahol egész nyáron változatos programokkal várnak mindenkit.

A gasztronómiai különlegességekre vágyók ellátogathatnak az Ozsvárt Kolbászműhelybe, ajánlott kipróbálni a Korosajt Műhelyt is. A jó borok szerelmeseinek egy tipp:a Dóka Éva Pincészet felkeresése, ahol szenvedélynek tekintik az átváltozás irányítását a szőlőtőkétől a palackig.

A környék egyik legizgalmasabb attrakciója pedig Európa egyik legnagyobb hőlégballonja Keszthelynél. A 18 személyes ballon 1500 méter magasba emelkedik a vendégekkel, ahonnét csodálatos a Balaton déli végének panorámája.



Idén nyárra megnyílt a wellness részleg is

Tavaly novemberben adták át a létesítmény wellness részlegét, amit végül idén tavasszal nyitottak meg valójában, a korlátozások feloldása után.

Lebegő wellness-t terveztek ide, aminek tervezése során sokat foglalkoztak a víz fizikai tulajdonságaival, odafigyeltek arra is, hogy a víz fizikai tényezői, így a hőmérséklete, nyomása, áramlása, felhajtó ereje miként hat majd a fürdőzők szervezetére, azért hogy kiváló lehetőséget biztosítson az ellazulást, pihenést keresőknek.

A kültéri melegvizes termálmedence (20 m) és a szabadtéri jakuzzi egész évben gőzölgő termálvízzel várja a felfrissülni vágyókat. A vizes élményeket fokozza a beltéri medence, amelyben több különböző élményelem és fényterápia van. A bioszauna és a klasszikus gőzkabin mellett szaunaszeánszokra is alkalmas autentikus finn szauna áll rendelkezésre. 



Korántsincs vége a fejlesztéseknek

Az esti, "Taste of Zala" elnevezésű vacsora alkalmával , amelynek során Váradi Bálint séf különleges, szinte kizárólag helyi ízeket felsorakoztató kreációit Dóka Éva bortételei - Furmint, Kabar és Cabernet Barrique - kísérték. A menü a következő volt: kacsamáj tökmaggal, tokhal variációk, erdei vargányagomba krémleves, spárga tökmagolajjal, szarvasgerinc dödöllével, tökmag jégkrém. Eközben Csándli Balázs igazgató elmondta, a pandémia három hulláma alatt senkit nem küldtek el, a csapatuk legtöbb tagja ma is ugyanaz, mint a járvány kezdete előtt. A ház tulajdonosa pedig arra fordította a kényszerű bezárás időszakát, hogy továbbépítette, fejlesztette, és új szolgáltatásokkal bővítette a komplexum kínálatát. 

Sőt, a Zala Springs Golf Resortban a fejlesztések most, a nyitás alakalmával sem álltak le: hamarosan hat új nagy, családi apartmant adnak majd át, ezzel összesen 40 szoba áll majd vendégeik rendelkezésére.

Forrás: Szöveg, fotók: Zala Spring Golf Hotel


Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.
Egy héttel később nyit a Lupa

Egy héttel később nyit a Lupa 

Az eredetileg tervezett időponthoz képest.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.