Létszámstop, hírlevél, MSZÉSZ 2023-ban

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége  (MSZÉSZ) őszi, tisztújító LVI. közgyűlésének kezdő napján, a 139 tagot magába foglaló Társult Tagok megbeszélésénmi is részt vettünk.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

2022. november 8-án, a Radisson Blu Béke Hotelben tartott délutáni találkozón a Társult tagok vezetője, Takács Ferenc (Assur Kft.) elsőként a "Létszámstop a körünkben legyen vagy ne legyen?" kérdést vetette fel a jelentős számban összegyűlt szállodai/éttermi beszállítók körének, és máris parázs vita alakult ki a téma kapcsán.

Hiszen volt, aki amellett érvelt, igenis szükséges a társult tagok körében a létszámkorlátozás, mert nem normális dolog, hogy egy-egy szakmát akár 4-5 cég is képvisel egyszerre, mások pedig amellett tették le a voksukat - így többek közt a gyűlésen jelen lévő MSZÉSZ vezetőség képviselői is -, hogy ennek nincs sok értelme, nem látják indokoltnak, mert akkor megszűnne annak lehetősége, hogy egy-egy téma kapcsán több kínálattal is találkozik egy szállodás vagy éttermes, amikor éppen egy adott termék kapcsán körülnéz a beszállítói piacon.

Másik érve a vezetőségnek az anyagiakat érintette, hiszen, mint mondták, nem mindegy, mennyit tesz hozzá a Társult tagok csoportja a Szövetség teljes költségvetéséhez, és ha esetleg létszámstopot rendelnek el, annak bizony bevételcsökkentő vonzata is lehet, amelynek minden bizonnyal tagdíjemelési vonzata lesz.

Felvetődött, hogy szavazzon-e vagy sem ebben a kérdésben a tagság, azonban mivel a jelenlévők nagyon kis arányban támogatták a létszámstopot, ezért elvetették a kérdést.

Azt azonban nem, hogy komolyan kell foglalkozni azzal a területtel, miképp érik el a társult tagok a potenciális megrendelőik körék - ezért abban megállapodtak mindnyájan, hogy ezt a kérdést nem lehet a szőnyeg alá söpörni, hanem a közeljövőben mindenképp foglalkozni kell.

Második témapontként a hírlevél kérdése "került terítékre". Itt azt járták körül a jelen lévők, hogy jó-e jelenlegi formájában az MSZÉSZ által összeállított hírlevél, mennyire és vajon megfelelő mértékben érik el a tagságot a beszállítók által küldött ajánlatok, és vajon váltsanak-e a most kizárólag szöveges formában készített hírlevél megjelenési formáján, és így visszaváltsanak-e a korábbi, képes megoldásra, avagy sem. Végül itt valóban történt szavazás, meg is született az eredmény: jöjjön ismét a képekkel megjelenő változat, az kerüljön a továbbiakban a lehetséges, potenciális megrendelőket is jelentő szállodások, éttermesek email fiókjába.

Végül az MSZÉSZ jelen lévő vezetőségét faggatták a Társult tagok képviselői: mi várható jövőre? Mikor és hogyan tervezik a tagsággal való programokat, rendezvényeket? Kiderült, lesz ismét tavaszi, majd őszi régiós ülés az ország különböző pontjain. Május elején pedig közgyűlést terveznek - ennek helyszíneként elsősorban egy Pest környéki szálloda jöhet szóba. Két napos lesz az őszi, novemberi közgyűlés, és az is kiderült, a vezetőség figyel arra, hogy a régiós ülések - ha egy mód van rá - egymást követő napokon legyenek, 1 héten két helyszínnel. És ha lehetséges, kétheti váltásokban tartják majd a találkozókat.

 

 

Forrás: MSZÉSZ / Turizmus Online


Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.
Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond

Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond 

Az idei, a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja már betelt, több jelentkezőt nem fogadnak.
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai

Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai 

Mit vár el a Z generáció?
Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom

Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom 

A Fülöp-szigetekről, Georgiából és Örményországból péntektől nem jöhetnek gyorsított eljárásban vendégmunkások.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.