Már járhatók a pilisi parkerdő jégkárt szenvedett turistaútjai

Helyreállították a Pilisi Parkerdő Zrt. területén lévő turistautakat a decemberi ónos eső okozta károk után, azonban a sérült fák elszállítása és az új erdők telepítése még legalább egy évet igénybe vesz - erről Lomniczi Gergely, a szervezet szóvivője számolt be az M1 aktuális csatornán szombaton.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A szóvivő elmondása szerint decemberben mintegy 300 ezer köbméter faanyag hullott le, ami az ország tüzifa termésének egytizede. Ennek körülbelül harmadát, 100 ezer köbmétert lehet hasznosítani.

A károk után csak a Pilisben 500 kilométer utat kellett járhatóvá tenni - mondta Lomniczi Gergely, hozzátéve, hogy súlyosan károsodott például a Dobogókőn lévő Thirring-körút, ahol az egy méter széles ösvény teljesen eltűnt, a kidőlt fák gyökerei pedig kiszaggatták a hegyoldalt.

Nem javasolt elhagyni a turistautakat

A szóvivő arra is figyelmeztetett, hogy veszélyes letérni a turistautakról, az erdő belsejében ugyanis nagy területen vannak még fennakadt ágak, kidőlt fák. Ezek eltávolítása folyamatos.

Alapelvnek nevezte, hogy a hagyni kell a természetet saját erejéből regenerálódni, így minden fát, amiben "van egy kicsi élet", otthagynak a területen. Ha aszályos nyár jön, akkor viszont ezek is elpusztulhatnak - mutatott rá, kitérve arra is, hogy a lehullott ágak miatt számolni kell a megnövekedett tűzveszéllyel is.

Lomniczi Gergely közölte: teljes mérleget csak a munkák végén tudnak vonni a károkról. Beszámolt arról is, hogy számos önkéntes segítette a helyreállítást, a közmédia tematikus napján összegyűjtött 40 millió forintnyi felajánlásból pedig ősszel új fákat telepítenek.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.