MÁV: hamarosan mobiltelefonon is vehetünk vonatjegyet

A vasúti biztonság növelése és egy, az utastájékoztatást segítő mobilalkalmazás kifejlesztése is része volt a MÁV-Start most lezárult, 1,3 milliárd forintos költségből megvalósult projektjének - mondta Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. marketing és fejlesztési vezetője kedden, a projektzáró sajtótájékoztatón Budapesten.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A KÖZOP részeként megvalósított beruházásnak a MÁV Szolgáltató Központ volt a fejlesztője. Az uniós támogatás aránya a záró tárgyalások után lesz végleges, de 75 és 80 százalék közé esik - válaszolta Kormányos László az MTI kérdésére.

Az okostelefonokra letölthető applikáció lehetővé teszi az útvonal tervezését, az állomási információk lekérését - az onnan induló és oda érkező vonatokat - és térképes, valós idejű vonalkövetésre is lehetősége van az utasnak. A telefonon megjelennek a Mávinform hírei is. Eddig 160 ezren töltötték le az applikációt, amely a jelenlegi mindhárom platformon futtatható - ismertette a részleteket a kommunikációs és fejlesztési vezető.

A tervek közül Kormányos László azt emelte ki, hogy a mobiltelefonos jegyértékesítést is lehetővé teszik. Fizetés után az utas egy kódot kap, amit a telefonja képernyőjén ellenőriz majd a jegyvizsgáló. Tervezik azt is, hogy a vonat összeállítását is tartalmazza a rendszer.

A beruházás részeként 3100 tabletet szerzett be a mozdonyvezetőknek a MÁV-Start. A mozdonyvezetők ezzel egy felületen látják a közlekedéshez szükséges összes adatot, ami növeli a közlekedés biztonságát.

Az új rendszert egy éve teszteli 30 mozdonyvezető - szólt a részletekről Rácz Imre, a MÁV-Start üzemeltetés támogatási vezetője. Január és március között minden mozdonyvezető megkapja a tabletet, majd az oktatás után novembertől élesben használják az eszközöket - tette hozzá.

Forrás: MTI


Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.