Még 250 milliót költhet az állam külföldi utazásokra

Módosította az állam nemzetközi utazásaira három utazási irodával kötött eredetileg 2 éves keretszerződést a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF). Az időtartamát március 6-ról április 10-ig meghosszabbította, a rendelkezésre álló keretösszeget pedig 8,4 milliárd forintról 8,65 milliárd forintra növelte.

Az indoklás szerint a keret előre nem látható módon gyorsabb ütemben merült ki, másrészt az új keretmegállapodás megkötése – a foglalási szoftver vizsgálata miatt – az eredetileg tervezett eljárás ütemezéséhez képest elhúzódik- írja a vg.hu.

A KEF már tavaly december végén közzétette a részvételi felhívását az új közbeszerzésre. Négy utazási iroda jelentkezett a tárgyalásos eljárásra. Az állami utakat jelenleg is szervező Weco-Travel, OTP Travel és IBUSZ a jövőben is folytatná ezt a tevékenységet, a negyedik próbálkozó pedig közösen a United4 Bonafini Bindair és a United4 Concorde Travel.

Az állam ezúttal is három utazási irodával kötne szerződést. A lap információi szerint valamennyi jelentkező megfelelt az alkalmassági feltételeknek és az utolsó tárgyalási fordulónál tartanak a felek.

Február közepére 8,2 milliárd forintot már felhasználtak állami utakra, ami 98 százalékos teljesítést jelent. A 250 millió forintos kiegészítés ahhoz képest nem tűnik soknak, hogy a rekordot a tavaly novemberi számla jelenti 499 millió forinttal.

Az OTP Travel az utak kétharmadát nyerte el, amiből 5,4 milliárd forintos bevétele származott mintegy két év alatt. A Weco 1,5 milliárd forintos, míg az IBUSZ 1,2 milliárd forintos részt tudott kihasítani a forgalomból. A megrendelőnek elvileg a legolcsóbbat kell választania az anonim ajánlatok közül.

Az új szerződést már nem két, hanem négy évre kötnék meg a 8,4 milliárd forintos keret megtartásával. Ebből arra lehetne következtetni, hogy vagy olcsóbb vagy kevesebb állami úttal kalkulálnak, hiszen csak 2,1 milliárd forint jutna egy évre. Persze a jelek szerint bármikor módosítható a szerződést, utazás amiatt nem marad el, mert lemerült a keret.

Az utazási irodák kiválasztásának módja megváltozott. Eddig a pontozás során 50 százalékos súllyal vették figyelembe a foglalási díj mértékét, 50 százalékban pedig arra lehet pontokat kapni, hogy az utazásszervezőnek hány irodája működik Magyarországon. Most viszont a lap információi szerint már csak az ár számít. 

Forrás: vg.hu


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.