Még a rekordév alatti eredményre számít 2022-ben az MTÜ

A férfi kézilabda Európa-bajnokságnak pozitív hatása volt a turisztikai forgalomra: januárban az előzetes adatok szerint az árbevétel megközelítette a rekordnak számító 2019-es és 2020-as eredményeket a magyarországi szálláshelyeken; idén egész évben is jelentős fordulat várható az ágazatban - ismertette Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legfrissebb podcastjában kedden a szervezet előrejelzését.

Hozzátette: Budapesten, Debrecenben és Szegeden is jelentősen nőtt a vendégek száma a meccseket látogató külföldi turistáknak köszönhetően. A szálláshelyeken idén az első három hétben több mint 16 milliárd forint bevétel keletkezett, ami több mint ötszörös növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest, mivel a lezárások alatt tavaly alig 3 milliárd forint volt a bevétel. A vendéglátóhelyek árbevétele több mint 60 milliárd forint lett idén az első három hétben, éves összehasonlításban a növekedés meghaladta a 90 százalékot.

Biztatóak az előfoglalási számok a következő hónapokra is, határozott növekedést mutatnak a külföldi foglalások, a visszaépülés a fővárosban is folyamatos - fejtette ki az MTÜ vezérigazgatója. Hozzátette: a turisztikai ügynökség 34-37 millió vendégéjszakával számol az idén, ez alig fog elmaradni a 2019-es, rekordnak számító 41 milliótól.

Guller Zoltán kiemelte, hogy tavaly a magyar turizmus több mint tízszer jobban nőtt a világátlagnál: a nemzetközi turistaérkezések átlagosan 4 százalékkal nőttek 2021-ben, Magyarországon pedig 46 százalékkal. Értékelése szerint a 2022-es év jól indult, az MTÜ téli forgalomélénkítő kampányához sok szervezet csatlakozott, az adataik alapján négyszeresére nőtt a foglalások száma a kampány hatására az azt megelőző időszakhoz képest. Idén januárban 1,5 millió vendégéjszakát várnak, ez jelentős emelkedés a tavalyi félmillióhoz képest, és közelíti a rekordév 2 milliós számát. A belföldi és külföldi turisták aránya továbbra is kiegyensúlyozott maradt.

Kitért arra, hogy a nemzetközi szervezetek felmérései szerint a járvány enyhülésével útnak indulnak az emberek, és az elhalasztott utazásaikat bepótolják. A világ legnagyobb globális turisztikai szervezete, a londoni székhelyű World Travel and Tourism Council (WTTC) a húsvéti időszakban 250 százalékos növekedést vár Európában, a nyári foglalásokban pedig 80 százalékos bővülést.

Guller Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy február elsejétől már nem a vonatkozó intézkedéseket kell figyelni külföldi utazáskor, hanem az egyéni egészségi állapotot, ezért az oltottak jóval szabadabban utazhatnak.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.