Megkezdődött a csődbe ment utazási iroda károsultjainak kifizetése

Bár még nem érkezett be az összes kárigény, az Uniqa nem késlekedik a kifizetésekkel.

A Sunport Travel Kft. csődjének bejelentését követő elmúlt két hétben az Uniqa Biztosító Zrt.-hez a kárigények 90 százaléka már beérkezett, ezeket fel is dolgozták, az igazgatóság pedig úgy döntött, hogy az összes kárbejelentést nem várja meg, már a napokban megkezdi a károsultaknak az 50 százalék kárelőleg kifizetését  - közölte a biztosító az MTI-vel.

Kiemelték: a kifizetésekkel is szeretnék elősegíteni, hogy az utasoknak ne kelljen lemondaniuk a nyaralásról.

A végleges kárkifizetést az összes kárigény beérkezése után tudják teljesíteni a biztosítékból fennmaradó összeg mértékéig - olvasható a közleményben.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Sunport Travel június 6-án, pénteken jelentett csődöt, kizárólag Törökországba szállított volna utasokat. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) ezt követően visszavonta az utazásszervező engedélyét, és 2014. június 11-én törölte az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt. Megállapították ugyanis, hogy a Sunport Travel az utasait az utazási szerződésben meghatározott esedékességkor nem utaztatta el, és a befizetett részvételi díjakat nem fizette vissza, illetve nem is képes az előlegek, részvételi díjak visszafizetésére sem.

A Sunport Travel a vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt.-nél kötötte, ennek összege a MEKH honlapján közzétett adatok szerint 27 millió 990 ezer forint. A biztosító korábbi közlése szerint az utasok létszámáról még nincs pontos információja. 

Az, hogy a cég vagyoni biztosítékából maradéktalanul ki tudja-e fizetni a hoppon maradt utasokat, a biztosítóhoz beérkező kárigények összesítését követően derül ki. Szerkesztőségünkben rövid számítást végeztünk ezzel kapcsolatban, amit ide kattintva olvashat el.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.