A szálláshely-szolgáltatók egyik szeme sírhat, a másik nevethet

Gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el a kormány: árplafon lesz az áramra egyes szektorokban, és hidegélelemre is felhasználható lesz a SZÉP-kártya - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, a Kormányinfón.

A miniszter közölte, az árplafont július 1-jétől nettó 200 euró/megawattórában állapítják meg, és az a feldolgozóiparra, a szálláshely-szolgáltatásra, valamint a raktározásra, szállításra vonatkozik. Indoklása szerint olyan szektorokról van szó, amelyek a gazdaság teljesítményére és az inflációra a legnagyobb hatással vannak, mivel ezek termelő vagy termeléshez kapcsolódó tevékenységek. Hozzátette: a kormány cserébe azt várja, hogy ezek a cégek növeljék a gyártási kapacitásukat és az év hátralévő részében ne emeljék az árakat; ezt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fogja ellenőrizni.

Jelezte, az intézkedés több mint ötezer vállalkozást érint és 40 milliárd forintos költségvetési kiadása van. A miniszter szerint a háború miatt rendkívül megemelkedett energiaárak legyengítik a gazdaságot, komoly terhet jelentenek a vállalkozásoknak. A kormánynak minden eszközzel élnie kell, ami lendületet visz a gazdaságba, hogy meg tudja őrizni a munkahelyeket és a gazdasági növekedést, ami részben a költségvetési forrásokat is garantálja a jövő évre - magyarázta. Hozzátette: a kormány által elfogadott gazdaságvédelmi akcióterv jelentős segítséget nyújt a vállalkozásoknak. Közölte, egyeztettek az iparkamarával, és a kormány úgy látta, az egyik legnagyobb probléma a vállalkozásoknak, az energiaár, ezen belül is az áramár. Felidézte, hogy tavaly amikor magasan voltak az árak, az ugrásszerűen megemelkedő áraktól való félelem miatt a vállalkozások 81 százaléka rögzített áras szerződést kötött. Kifejtette, ma ezeknek a vállalkozásoknak az egyharmada 320 euró/megawattóra felett fizet az áramért és az átlag is 250 euró/megawattóra felett van.

Gulyás Gergely bejelentette: a gazdaságvédelmi akciótervbe illeszkedő döntésként a kormány arról határozott, hogy lehetővé teszi a SZÉP-kártyák felhasználását hidegélelemre. Kiemelte: augusztus 1-jétől december 31-ig erre korlátlanul lesz lehetőség, és ezzel egyidejűleg azt is lehetővé teszik, hogy ebben az időszakban a munkáltatók a SZÉP-kártya keretét, amelynek maximális összege 450 ezer forint, további 200 ezer forinttal megemeljék a kedvezményes szabályoknak megfelelően. Azt mondta: ez a jelenlegi időszakban komoly segítség lehet mindenkinek, és a munkáltatók számára is azt teszik lehetővé, hogy a lehető legkedvezőbb feltételek mellett biztosíthatják ezt a többletforrást a munkavállalóknak.

Arra a felvetésre, hogy a gázár esetében is lesz-e árplafon azt válaszolta: a gázárnál az európai uniós átlaghoz képest az eltérés minimális, illetve a gázszerződések nagyon nagy része október végével kifut, így ott néhány hónap múlva van lehetőség arra, hogy vagy váltóárakra álljanak át a vállalkozások - azaz a mindenkori tőzsdei áraknak megfelelő árakat vállalják -  vagy pedig egy új szerződést kössenek, ami a jelenlegi árak alapján lényegesen kedvezőbb, mint az egy évvel ezelőtti szerződési feltételek.

Forrás: MTI


Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum

Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum  

Családi foglalkozások, tárlatvezetések, valamint néptáncbemutatók és kézműves programok is várják az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum Nagy dobra verjük! elnevezésű őszi fesztiválján október 25. és 27. között Budapesten.
Őszi darules a szegedi Fehér-tónál

Őszi darules a szegedi Fehér-tónál  

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével felejthetetlen élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak az őszi darulesek egyikére a szegedi Fehér-tóhoz – közölte honlapján az intézmény.
Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken

Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken 

A több mint 100 hazai és régiós kortárs alkotót bemutató tárlat idén látogatói rekordot döntött: 5000 érdeklődőt vonzott a közel 300 designterméket, illetve ipar- és képzőművészeti alkotást felvonultató kiállítás.
Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.