MTÜ évértékelő

A vendégéjszakák számának nagymértékű növekedéséről, rendkívüli szakmai összefogásról, óriási volumenű turisztikai fejlesztésekről és meghosszabbított szállásfejlesztési határidőről beszélt Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója január 31-én a St. Andrea Wine & Skybarban rendezett sajtótájékoztatón.

Guller elmondta: jelentős fejlesztések várhatóak Vácott, Zebegényben, Visegrádon, Szentendrén, Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Nyíregyházán, Szentkúton, Lentiben, Nógrád megyében, a Mátrában, Zalakaroson, a Hortobágyon, Hévízen és Budapesten. 12 milliárd forintból megújul Esztergom is. Korszerűsödik több mint tíz, a Balaton mellett található kalandpark. Megújulnak a Tisza-tó és a Dunakanyar mentén található strandok. Elkezdődik a sátoraljaújhelyi üveghíd építése, miközben elmondása szerint hatalmas az érdeklődés az MTÜ szálláshelyfejlesztési programja iránt.

Az elmúlt év eredményei kapcsán Guller Zoltán megemlítette, hogy soha nem látott mértékű összefogás akalult ki a szakmai szervezetekkel, melynek eredménye a több lépésben megvalósult áfacsökkentés most már nem csak a szálláshely szolgáltatás hanem az éttermi szolgáltatások terén is. Az így megmaradt pénzt  a tulajdonosok és a munkáltatók az ágazatban dolgozók bérfejlesztésére tudják fordítani.

Az MTÜ vezérigazgatója szerint hosszú távon csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban, mivel ma ez az úti célok kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont. Véleménye szerint Magyarország a biztonság miatt is rendkívül kedvelt úti cél, melyet mi sem igazol jobban, mint az elmúlt évek statisztikái.

Az ügynökség célja, hogy a szezonalitás csökkenjen, és mindenki töltsön el még egy éjszakát Magyarországon. 2017 novemberéig a turisták annyi éjszakát töltöttek el hazánkban, mint 2016-ban egész évben. Az összeredmény megközelítheti a 30 milliós vendégéjszakaszámot, amely elérhető közelségbe helyezi a 2030-ra kitűzött célt, az 50 milliós vendégéjszakaszámot. A legtöbben még mindig Németországból érkeznek Magyarországra, ami 2017-ben 2,1 millió vendégéjszakát jelentett. A második helyen az Egyesült Királyság áll, ahol 2010-hez képest 96%-os az emelkedés. Emellett kiemelkedő növekedést tapasztalunk Csehországból (105%), Lengyelországból (96%), Oroszországból (91%), az Egyesül Államokból (81%). Az idén májusban induló Magyarország és USA közötti közvetlen repülőjáratnak köszönhetően utóbbi számok további emelkedése várható. 2010-hez képest Kínából és a Koreai Köztársaságból rendkívüli mértékű, 350%-ot meghaladó emelkedés tapasztalható, amit tovább növelhet, hogy hazánk a tavaly novemberi kínai-magyar miniszterelnöki csúcstalálkozó alkalmával együttműködési megállapodást kötött a legnagyobb kínai online utazási ügynökséggel.

Az idei évre vonatkozó tervekkel kapcsolatban a vezérigazgató hangsúlyozta, hogy megkezdődik a tavaly nevesített öt kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben az első nagyprojektek megvalósítása, és további olyan új, kiemelt turisztikai térségek jöhetnek létre, amelyekben az MTÜ jelentős fejlesztési potenciált lát. A főbb tervek között szerepel a világörökségi helyszínek fejlesztése, összesen közel 10 milliárd forint értékben. Fejlesztések indulnak a hollókői várban, Pannonhalmán és a Fertő-parton, befejeződik a szigligeti vár felújítása. Elkezdődik a Hortobágy 3 milliárd forint forrásból való fejlesztése is. Korszerűsödik több mint tíz, a Balaton mellett található kalandpark 1,2 milliárd forint támogatásból. Balatonfüreden megújul a vitorláskikötő, több száz millió forintos horgásztanya-fejlesztési program indul, és több mint száz magyar borászat kap turisztikai célú fejlesztésre támogatást.

A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési program kapcsán Guller Zoltán kiemelte, hogy a pályázat iránt hatalmas az érdeklődés. Minden idők legnagyobb szálláshelyfejlesztési programjára eddig 580 pályázat érkezett, a támogatási igény meghaladja a 21 milliárd forintot, ezért a határidőt 2018. március 14-ig meghosszabbították. Új szálloda és panzió építésére eddig több mint 200-an igényeltek vissza nem térítendő támogatást.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy idén Magyarország lesz Európa gasztronómiai fővárosa. Az idei Michelin Díjátadó Ünnepséget ugyanis hazánkban rendezik meg 2018. március 25-én, melyre több száz Michelin.csillagis séfet vár Magyarország a világ minden tájáról. A díjátadó gálán mutatják be a Michelin-kalauz európai éttermeinek friss listáját. Az esemény tovább erősíti pozíciónkat a világ kulináris térképén – tette hozzá Guller Zoltán.

Az MTÜ vezérigazgatója elmondta, hogy a 3 legfontosabb desztinációban, Németországban, az USA-ban és Kínában már felállt a külképviselet és néhány hónapon belül a többi kiemelt piacon is működni fog.

 

 

 

Forrás: MTÜ/Vendég


75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.