Omikron vs. turizmus

A légitársaságok és a rendezvényszervezők már érzik az új covid-variáns negatív hatását.

A Wizz Air-nek például  egyes országokban már ritkítania kellett a járatszámát az új koronavírus-variáns felbukkanása miatt, és egyre több külföldi repülős vállalat szembesül azzal, hogy a vírusmutáns megjelenése óta megtorpantak az új foglalások, számol be a most kezdődő negatív spirálról az mfor.hu összegző cikke.

A hazai rendezvényszervező- és vendéglátó szakma már novemberben is nagy visszaesésről beszélt, amit csak súlyosbíthat az új variáns miatt érzett bizonytalanság.  

Múlt hét vége óta az omikron-variáns foglalkoztatja a világot. Már számos ország már beutazási korlátozásokat rendelt el a variánssal leginkább érintett afrikai országokból, és több légitáraság újabb foglalásain már meg is látszik az új variáns hatása.

Kezdődik ismét a szokásos kiváró stratégia

Az EasyJet már napokkal ezelőtt arról számolt be, hogy az omikron köztudatba robbanása óta megcsappantak náluk az új, közeli időpontokra szóló foglalások, mivel az utasok elkezdtek attól tartani, hogy az új variáns miatt hamarosan világszerte egyre több és keményebb utazási korlátozást vezetnek be. A vállalat ezzel együtt még mindig azzal számol, hogy jövő nyárra már tényleg a pandémia előtti időszak forgalmát fogják megközelíteni az utasszámaik.  

Az amerikai légitársaságok egyelőre még nem jelentettek visszaeséseket, sőt, nem változtattak a betervezett kapacitásukon, amely most a UBS bank elemzése szerint a 2019-es decemberi szint 87 százalékán áll, januárra pedig eléri a '19-es január 92 százalékát. Friss fejlemény, hogy az USA járványügyi hivatala utasította őket: a november 29-i utazásoktól kezdve küldjék be az összes olyan utasuk nevét és kontaktinformációját, akik a megelőző két hétben a tiltólistákra felkerült dél-afrikai országok bármelyikében tartózkodtak.

Befékeznek a prognózisokkal

A Fitch Ratings csökkentette is az idei és a jövő évre vonatkozó globális utasszám-előrejelzését - bár ezt nem az omikron miatt tették meg, az intézkedés még júliusi. Őket nem győzte meg a járvány nyári, szezonális visszaszorulása. Az akkori, felülvizsgált előrejelzésükben a csökkentés egyik okaként pontosan a lehetséges új vírusvariánsok felbukkanását nevezték meg.

Mint az mfor.hu írásából kiderül, a Kayak nevű jegyfoglaló-oldal statisztikái szerint például a nemzetközi utazásokra irányított keresések száma csak 5 százaléknyit esett az USA-ban vasárnap, míg Nagy-Britanniában ez az esés aznap 26 százalékos volt.

A Wizz Air már ritkítani kényszerül

A hazai diszkont légitársaság is érzi az új vírusvariáns negatív hatásait. Mint tájékoztatásukból kiderül, bizonyos országokban már konkrétan az omikron variáns megjelenéséből következő keresletcsökkenés miatt kellett járatszámot csökkenteniük. Izraelben, az Egyesült Királyságban és Marokkóban volt eddig szükség erre a lépésre.  

Utazási irodák: az új mutáns egyelőre még nem gördít akadályt

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) adatai szerint  egyes esetekben inkább a helyhiány okoz újabban  problémát. Az ilyenkor megszokott egzotikus úti célok mellett az Egyesült Államok november eleji nyitásának hatására ugyanis az USA-ba, elsősorban New Yorkba szervezett utazásokat ismét keresik és foglalják, de nemcsak itthonról, hanem Európából és az Egyesült Államokból is sokan foglaltak és foglalnak ezekre a helyszínekre, így helyek már csak korlátozottan, és a kiemelt időszaknak megfelelő árakon, tehát drágábban állnak rendelkezésre.

Kiemelték még Dubajt, ami egyébként is keresett a téli időszakban, de most további komoly vonzerőt jelent szerintük az október 1-től 2022. március 31-ig tartó Expo. Többen keresik és foglaltak utazást Mauritiusra és a Seychelle-szigetekre, de keresett Dominika, a Maldív-szigetek és Egyiptom is. Utóbbi kettő esetében további felfutásra számítanak, most, hogy a friss megállapodások szerint elfogadják beutazáskor a magyar védettségi igazolást. A téli időszakban hagyományosan kedvelt számos úti cél, mint például Bali, Thaiföld és Indonézia azonban egyelőre hiányzik a hazai irodák kínálatából, tették még hozzá a gazdasági portál kérdésére.

A teljes cikk elolvasható: ITT

Forrás: mfor.hu


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.