Ön mire pörögne a Balaton Soundon?

Az idén kilencedik alkalommal jelentkező vízparti prémiumfesztivál, a MasterCard Balaton Sound a szervezők szerint minden eddiginél gazdagabb programmal várja a Balaton partjára az elektronika rajongóit. Hosszú lesz, de azért olvassa el!

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A tavaly kibővített területen, az egyedi kialakítású és rendkívül látványos, tavalyelőtt Lollipop díjjal is kitüntetett MasterCard Nagyszínpad közel húszezer fős küzdőterén, idén először 5 teljes napi programot vonultatnak fel a szervezők.

A nulladik napon, pontosan 4 évvel korábbi Balaton-parti fellépése után visszatér a fesztivál kívánságlistájának éllovasa, a holland dj, Tiësto. Előtte lép a Nagyszínpadra Oliver Heldens, szintén holland DJ-producer, Tiësto pártfogoltja, akinek minden képessége megvan ahhoz, hogy a jövőt meghatározó elektronikus zenészek élcsapatát erősítse.

A vízpartra telepítet Terasz is kinyit a rendezvény nulladik napján. Programsorozatát Jan Blomqvist és Guy Gerber nyitják meg. A Jäger Aréna a többi helyszíntől eltérően szerdán az EDM slágergyárosaival kezd, itt lesz többek között Dyro, és AronChupa is.

A megújuló Telekom Aréna négy napos programja olyan sztárokat sorakoztat fel, mint a Grammy díjas Zedd, Kaskade, Ummet Özcan, Vinai, Quintino, Don Diablo és Firebeatz. Ugyanitt a techno rajongók is megtalálják a maguk kedvenceit Loco Dice, Pan Pot és Chris Liebing személyében.

Az igazi sztárparádé

a MasterCard Nagyszínpadon is folytatódik. A dj világranglista első tíz helyezettjéből négyen is képviseltetik magukat, itt lesz a listavezető Hardwell, a második helyezett Dimitri Vegas & Like Mike páros, továbbá Nicky Romero is. A nagyszínpadon vendégeskedik a jubileumi turnéval és zenekari felállással visszatérő Faithless, és a Swedish House Mafia két tagja, Axwell vs Ingrosso formációban. Jönnek továbbá az aktuális dance sztárok, úgy mint Afrojack, Showtek és a DVBBS, Laidback Luke és R3hab. Hagyomány a Sound történetében, hogy az elektronikus zene mellett kiemelt figyelmet kapnak a hip-hop és r’n’b műfajok is. Idén a nagyszínpadon kapott helyet a világhírű amerikai énekes-dalszerző és táncos, napjaink egyik legsikeresebb és legaktuálisabb r’n’b és pop előadója. Jason Derulo és a háromszoros Grammy- és kilencszeres BET Awards-díjas amerikai rapper, színész és vállalkozó, a déli hip-hop szcéna egyik leghíresebb és legnagyobb hatású előadója, Ludacris.

A Jäger Aréna

programja: a tört ütemeket Roni Size Reprazent élő produkciója, a koncertfelállásban színpadra lépő Netsky, a Noisia által szervezett egész estés partifolyam, valamint a szintén live verzióban színpadra lépő, nagy visszatérő Leftfield hozza Zamárdiba. Lesz itt még az eklektika jegyében hip-hop, trap, electro pop, dance is. Jön - többek között a testvérpár alapította Rae Sremmurd hip-hop duó, a hip-hop új csillaga, Joey Badass, a pop új üdvöskéje, Charli XCX , továbbá Pusha T, Flosstradamus, Boys Noize, Bloody Beetroots, A-trak, és Odesza is birtokba veszi a színpadot. 

A Terasz négy

napos programja: Seth Troxler, a detroiti, berlini és a londoni partiélet meghatározó figurája, a bronxi testvérpár, a The Martinez Brothers, Oliver Koletzki, a német elektronikus zenei színtér Európa-szerte ismert egyénisége, a német DJ-producer duó, az Âme, a Skream és élő formációval a Claptone Immortal. Itt a korábban bejelentett Art Department az Eats Everything-gel cserélt helyet, Bakermat koncertje pedig sajnos elmarad, viszont frissen konfirmált a venezuelai duo-formáció, a Fur Coat.

Az egyik legjobban várt új helyszín az idei Balaton Soundon a Telekom Rave. A vízen lebegő, extravagáns yachton hazánk legjelesebb partiszervezői tolják. Érkezik a Debut, a HiFly, a RAW, az NVC, a LavaLava – és még nagyon sokan mások. A legénységet tovább erősíti Hector Couto (ES), Cuartero (ES), speciális b2b szettel Gorje Hewek & Izhevski (RU), valamint a slágergyáros John BigWhitfield (USA) is.

A kényelmes nyugágyak, panorámával és homokos tánctér vár a Jana Stégen. A vízre épített színpad olyan sorozatoknak ad otthont, mint a CityMatiné, vagy a Deep in the City – de itt mutatkoznak be az ország legkedveltebb klubjainak rezidensei is. A zenei paletta sokszínű (downtempo, chill, deep house, tech-house, EDM, r’n’b, breakbeat, hip-hop, garage stb.), a helyszín pedig magával ragadó, így biztos, hogy az egyik közönségkedvenc helyszín lesz.

A tavalyi évben bemutatkozó

Nagyon Balaton Gasztroudvar átalakul, és a parton, valamint a Balaton vizére épült Teraszon elsősorban a balatoni borvidék legjobb pincészeteinek borait és pezsgőit, valamint a régió legjobb éttermeinek specialitásait kínálják majd, különféle hazai dj-k élő szettjeinek kíséretében. Ugyanitt a Nagyon Balaton szervezői rendhagyó tárlat és egyedi installációk segítségével mutatják be a Balaton Régiót, de megtalálhatók lesznek különféle hazai designerek, alkotóművészek Balaton tematikájú portékái, szuvenírjei is. A Nagyon Balaton Terasz szakmai és együttműködő partnere lesz az idei évben is a We Love Balaton, a Magyar Konyha, valamint a Balaton Kör.

A korábbi hagyományoknak megfelelően idén is lesz belső medencével kialakított Heineken Stég és Koktélbár, Finnlandia stég, s az idei évben első ízben a vízparton kialakított VIP kemping vízre épült napozóteraszt is kínál az exkluzív kempingjegyet vásárlóknak, ahol különféle hazai dj-k gondoskodnak a partiélményről.

Évek óta megfogalmazott rajongói kritika,

hogy nincs a Soundon a tört ütemek híveinek dedikált önálló helyszín. A fesztivál egyik új és egyedi kialakítású helyszíne a drum and bass rajongóinak szívét melengeti meg.  Itt lesz a Liquicity kiadó és Youtube csatorna vezetője Maduk, a belga Murdock, a RAM Recordsnál legutóbbi, 'Saus' című maxijával nagyot gurító June Miller, valamint a Noisia srácok igazgatta Vision kiadó két ifjú tehetsége, Posij és Fre4knc. A helyszínen a drum & bass minden irányzata képviselteti magát a külföldi vendégek mellett a stílus neves hazai előadóival az élen.

Új “köntösben” várja vendégeit a Sound VIP helyszíne. Még több fedett és árnyékolt lelátó áll a látogatók rendelkezésére, éttermek, koktélbárok, masszázs, bor- és pezsgőbár valamint esténként partik szórakoztatják a nagyérdeműt az Akvárium Klub, a VOLT Bár és a BOB Bár rezidenseivel.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.