Ugyanolyannak látja a jövőt a vendéglátós, mint a szállodás

A szálláshely-szolgáltatók és a vendéglátás szereplőinek konjunktúra-várakozásai szokatlanul közel kerültek egymáshoz. A turisztikai cégek fele emelt árat az elmúlt 3 hónapban, a következő 3 hónapra a többség nem tervez további drágítást. A szállásadók közel fele, a vendéglátósok harmada számít a forgalom visszaesésére. 

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet.

17 hónapja negatív tartományban a vendéglátás

A TKI index 2023. novemberben -8 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén romlónak érzékelik. Az index értéke nem változott a 11. hónapban, ugyanakkor 7 ponttal haladja meg az egy évvel ezelőtti értékét.

A szálláshely szolgáltatásban csökkent az index, míg a vendéglátásban és az egyéb turisztikai szektorban emelkedett.

A szálláshely-szolgáltatásban az októberi jelentős emelkedés után korrigált az index, a vendéglátás régóta tartó kedvezőtlen helyzete a novemberi enyhe javulás ellenére nem változott (immár 17 hónapja negatív tartományban áll). A három alszektor indexe a felmérés kezdete óta nem volt ilyen közel egymáshoz.

A nemzetgazdasági átlag szintjén a turizmus kilátásai

A TKI index novemberben alacsonyabb volt a GKI EU számára végzett konjunktúra kutatásában mért szolgáltatási szektor konjunktúra-indexénél (-1 pont), megegyezett ugyanakkor a nemzetgazdasági átlagot képviselő GKI üzleti bizalmi indexel (-8 pont), valamint jelentősen meghaladta az építőipar (-22 pont) és a kereskedelem (-19 pont) indexét.

A foglalkoztatott létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest -4 ponton áll, mely azt mutatja, hogy kissé csökkent a kereslet a turisztikai ágazatban igényelt munkaerő iránt. Az elmúlt hónaphoz képest 3 ponttal csökkent az index értéke. A következő három hónapra vonatkozóan -3 pontot mértünk (az előző év azonos időszakához képest), mely egyrészt azt jelenti, hogy a cégek enyhén csökkentik állományukat, ugyanakkor a helyzet az előző hónaphoz képest nem változott.

Átlagosan 10 százalékos az áremelés - a többség egyelőre meg is áll itt

2023. novemberben a turisztikai cégek 50 százaléka szolgáltatási árainak növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan az előző év azonos időszakához mérten, 46 százalékuk nem változtatott az árakon, míg csökkenést 4 százalék jelzett. Az áremelkedés átlagosan 10 százalékos volt (októberben 12 százalékot mért a GKI) az előző év azonos időszakához mérten. A működési költségek és a szolgáltatási árak emelkedése közötti olló novemberben újra szűkült.

Novemberben a turisztikai cégek 33 százaléka jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát, 64 százaléka nem változtat az árakon, míg csökkentést 3 százalék jelzett.

A szállásadók közel fele, a vendéglátósok harmada számít a forgalom visszaesésére

A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 15 százaléka növekedést, míg 48 százalékuk visszaesést vár a vendégéjszakák számában. A vendéglátásban működők közül 27 százalék vár vendégforgalom-növekedést az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor 35 százalékuk visszaesést vetít előre. Az egyéb turisztikai szektorban működők 25 százaléka vár ügyfélforgalom-növekedést az előző év azonos időszakához képest, míg 15 százalékuk visszaesést prognosztizál.

Forrás: VIMOSZ / Turizmus Online


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.