Taurus Reisen: újabb járat Attalosz király városába

A tunéziai események nyomán a Taurus Reisen is módosította üzletpolitikáját.

A nagy tapasztalattal rendelkező utazási iroda egyrészt mindent megtesz, hogy normalizálja az észak-afrikai országba irányuló forgalmát, illetve a kiesésekkel számolva más irányú érdekeltségeit is fejleszti. Ennek eredményképpen társ utazási irodával közösen indít új járatot a törökországi Antalyába.

A Corendon Airlines-tól bérelt, vasárnaponként délben induló gépre a felszállók 20 kg poggyászt adhatnak fel. Az utasok egyszerű étkezést kapnak a fedélzeten. Az iroda vezetőinek meggyőződése szerint az új szolgáltatás a korábban Tunéziába készülő, de az események miatt tervüktől elálló utasoknak is méltó pótlást adhat.

A török tengerpart – Antalya és környéke – nagyon népszerű a magyar turisták körében. A közbiztonság, a szállodák felszereltsége az igényes európai utazóknak is megfelelhet. Antalya tartomány gazdag történelme és műemlék-együttesei páratlanok a mediterránumban, így az utasok az egyéni és a szervezett fakultatív programokon szerzett maradandó élményekkel térhetnek haza.


Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
NGM: 16 százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma 2025 első negyedévében

NGM: 16 százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma 2025 első negyedévében 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.
Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat

Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat 

Az The Immersive Experience kiállítás május 19-től látható.
Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság

Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság 

Strandok, ahol négylábú barátokat is örömmel fogadják a tikkasztó nyári napokon.
Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény

Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény 

Hollywoodi világsztár családjától érkezik Budapestre a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik szenzációja.
Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő

Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő  

Május 1-jén a jubileumi ünnepség keretében izgalmas programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat.
Előremutató tanúsítvány a Cityrama DMC-nek

Előremutató tanúsítvány a Cityrama DMC-nek 

A díj a Cityrama DMC hosszú távú erőfeszítéseit ismeri el a fenntarthatóság és a vállalati, társadalmi felelősségvállalás (CSR) terén.
Körkép Budapest gyógyfürdőiről – ez várható 2025-ben

Körkép Budapest gyógyfürdőiről – ez várható 2025-ben 

Tény, hogy egyik legfontosabb turisztikai vonzerőnk, a fővárosi történelmi fürdőinek egy része felújításra szorul.
Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben

Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben 

Májust gyakran nevezik zöld hónapnak, hiszen a természet, a fák és virágok újjászületésének ideje.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.