Gasztronómiai ízkavalkád és vásár a Vörösmarty téren

Megnyitotta kapuit a Budapesti Tavaszi Vásár, melyen ezúttal minetyg 73 alkotó, illetve műhely mutatkozik be március 27 és április 26 között.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Igazi attrakcióvá nőtte ki magát

Az ünnepélyes megnyitón Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében kiemelte: a karácsonyi vásár mellett mára a tavaszi vásár is olyan attrakcióvá nőtte ki magát, hogy sokan kifejezetten ehhez időzítve érkeznek a fővárosba.

Bán Teodóra a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója megnyitó beszédében elmondta: a BFTK kiterjedt, széles tevékenységének, egyik fő célja és missziója, hogy az ünnepkörökhöz kötődő hagyományokat ápolva – azt a mai turisztikai igényeknek megfelelő, a legszínvonalasabb módon mutassa be, melyekkel Budapest értékeit, kulturális gazdagságát, nyitottságát reprezentálja. Budapestre az év mind a négy évszakában egyre nagyobb számban érkeznek azok az egyéni utazók, turista csoportok, akik a város szépségeire kíváncsiak, de kifejezetten azzal a szándékkal látogatnak a fővárosba, hogy Budapest programjait, kulturális fesztiváljait, a tavaszi, a nyári, vagy az őszi, a sziget fesztiválokat, vagy az ünnepkörökhöz tartozó, a Vörösmarty téri vásárokat, mint városi attrakciókat megtekinthessék.

Népművészek, iparművészek, dizájnerek, ételkészítők egy helyen

A pénteken megnyílt Tavaszi Vásáron, a hagyományos és az újragondolt, modernebb formába öntött népművészet tárgyai, valamint a design is helyet kapnak. 73 alkotó, illetve műhely mutatkozik be a budapesti Vörösmarty téren. Kézművesek, népművészek, iparművészek, dizájnerek, innovatív kézműves alkotók, valamint kézműves élelmiszert készítők portékáit lehet megcsodálni és megvásárolni, emellett színes tavaszi, illetve húsvéti programokkal várják a családokat.

"Nyitott műhely" program a családoknak

A vásár ideje alatt minden hétvégén (szombaton és vasárnap) 10-16 óráig „Nyitott műhely” kézműves bemutatóval készülnek a szervezők. A népi hagyományokra épülő prezentációk – melyekhez a látogatók is csatlakozhatnak – hétről hétre változnak: lesz tojásfestés, nemezelés, mézeskalács készítés- és írókázás, ötvös munkák, hangszerkészítés (dob, síp, furulya), gyöngyfűzés, fazekalás, papírmerítés, üvegfújás, bőrdíszmű készítés, és kosárfonás is. A vásár első hétvégéjén, március 28-án, szombaton: ékszerkészítés, nemezelés, fafaragás, mézeskalács készítés; március 29-én, vasárnap pedig bőrművesség, kosárfonás, üvegfújás és tojásfestés lesz a program a nyitott műhelyben. A kisebbek csütörtök, péntek, szombat, vasárnap délelőtt és délután Kézműves Játszóházban ismerkedhetnek a népi mesterségekkel. A program ingyenes, a helyszínen lehet jelentkezni.

Fazekas verseny és rakuzás a vállalkozó kedvűeknek

A Budapesti Tavaszi Vásár ideje alatt rendeznek fazekas versenyt, a vállalkozó kedvűek részt vehetnek rakuzáson, ahol kerámiából mintáznak nagyméretű virágokat a mesterek. Akik elfáradtak a vásári forgatagban a Kerengőben pihenhetnek meg. Az étel bemutatókat sem kell nélkülözni: a Tavaszi gasztronómiai íz kavalkád a polgári és paraszti konyhát mutatja be installációkkal, és a látvány kenyérsütés is izgalmas programnak ígérkezik. Színpadi programok, koncertek A rendezvény ideje alatt minden hétköznap 17 órától 21 óráig óránként (17:00, 18:00, 19:00, 20:00); minden hétvégén délelőtt 11:00-tól, 12:30-tól és délután 15:00-tól, 16:00-tól, 17:00-tól, 18:00-tól, valamint 20:00-tól változatos színpadi produkciók és koncertek szórakoztatják a közönséget. Jellemző műfajok: a folk, a néptánc, a crossover, és a jazz lesznek.

A részletes program a www.budapestinfo.hu internetesen oldalon tekinthető meg.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.