Telt házra számítanak a szállodák szilveszterkor

Jobb lesz az idei karácsonyi foglaltság a fővárosi és a vidéki szállodákban is, mint tavaly, szilveszterkor pedig országszerte telt házra számítanak - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére pénteken.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Kovács István kiemelte: idén decemberben több fővárosi szállodától kapott tájékoztatás szerint a hotelek foglaltsága várhatóan meghaladja a tavalyit, nagyjából 60 százalék körül alakul. December első felében ennél alacsonyabb, a karácsonyi ünnepek alatt 50-70 százalékos, karácsony és szilveszter között ennél magasabb foglaltságra, szilveszterkor pedig telt házra számítanak.

Hozzátette: a több vidéki szállodától kapott tájékoztatás szerint a foglaltság idén decemberben 50-60 százalék között, a karácsonyi napokban a wellness-, gyógy-, és kastélyszállodákban 70-80 százalék közötti lesz. A karácsony és szilveszter között hasonlóan erős, míg a szilveszter körüli 3-4 napban közel telt ház lesz vidéken is.

A budapesti szállodákban külföldiek, a vidékiekben magyarok szállnak meg

Kitért arra, hogy a fővárosi szállodákban a vendégek összetétele a decemberi időszakban - karácsonykor és szilveszterkor is - megfelel az éves átlagnak, azaz nagyjából 90 százalék a külföldi, 10 százalék a belföldi vendégek aránya. Vidéken ezzel szemben a vendégek többsége magyar, míg 20-30 százaléka külföldi - jelezte.

Budapesten a hotelek nagy része mindkét ünnepre 3-4 napos csomagokat kínál, általában reggelivel. Ezt karácsonykor ünnepi vacsora, szilveszterkor vacsora és műsor egészíti ki. Megjegyezte: a fővárosba érkező vendégek nagy része a városban keres szórakozási, és programlehetőséget. A vidéki wellness szállodákban jellemzően 3-4 éjszakás, és félpanziós csomagot kínálnak. Ebben karácsonykor ugyancsak karácsonyi vacsorát kínálnak, szilveszterkor az ünnepi vacsorát műsor, tánc egészíti ki - mondta.

Tavaly a december nagyon sikeres volt, közel 60 százalékos foglaltságot értek el a szállodák, ami 10-15 százalékponttal erősebb volt a szokásosnál. Ez főleg az úgynevezett szabadidős keresletnek, a városlátogató turizmus erősödésének volt köszönhető. Egyes szállodákban még karácsonykor is sok vendég volt, ahogy karácsony-szilveszter között is, szilveszterkor pedig szinte mindenütt telt ház volt.

Nem zárta ki, hogy a fővárosi szállodák teljesítményére hatással lehet a november 13-i párizsi terrorcselekmény, illetve annak utóhatása. További hasonló esetek a nemzetközi turizmusra Európában, így Budapesten is negatívan hatnának. Ezt jelenleg nem lehet látni - fűzte hozzá.

Forrás: MTI


Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.