Több jut idén belföldi nyaralásra?

Nyár végéig a megkérdezettek 82 százaléka tervez belföldi utazást, 60 százalékuk pedig a tavalyi évhez képest ugyanannyit vagy többet fog elkölteni itthoni pihenésre – derült ki a Szallas.hu online piackutatásából. Az apartmanok, a két- és háromcsillagos szállodák, valamint a panziók számíthatnak a legnagyobb érdeklődésre, a megkérdezettek 85 százaléka sorrendben ezeket a szállástípusokat keresi.

Előrelátó a magyar, ha az utazással egybekötött kikapcsolódásról van szó, derül ki a kutatásból. A megkérdezettek közel 80 százaléka minimum 3-4 héttel a kitűzött pihenés előtt megkezdi a szálláshely kiválasztását és foglalását. Nyár végéig egyébként a válaszadók 54 százaléka csak belföldre, 11 százaléka csak külföldre utazna, míg harmaduk mindkét vakációtípussal tervez. Belföldön 2012-ben a legnépszerűbb úti cél továbbra is a Balaton lesz, míg a külföldi nyaralások során Horvátország számíthat a legtöbb magyar vendégre.

Tiszta, olcsó, kényelmes

Az eredményekből kiderült az is, hogy ha útnak indulunk, akkor azt leggyakrabban kettesben, párunkkal tesszük. Ezt követik azok, akik családostul, gyermekeikkel mennek valahová, míg a harmadik legnépszerűbb felállás a baráti társaság. Az utazni vágyók 54 százaléka az egyszerű, tiszta és ennek megfelelően olcsóbb árkategóriába tartozó szálláshelyeket részesíti előnyben, ugyanakkor 43 százalék válaszolt úgy, hogy a komfortosabb lehetőségeket választja, s ezekre hajlandó is többet áldozni. Ezt tükrözi vissza a különböző szállástípusok keresettsége is. A Szallas.hu kutatása szerint a legnépszerűbbek az alacsonyabb árkategóriát jelentő apartmanok és panziók, a nyaralni vágyók legszívesebben ezekben a kategóriákban foglalnak szobát 2012-ben. A második legnagyobb forgalomra a hotelek számíthatnak, közülük is a 3 és 4 csillagos szállodák, a megkérdezettek 39 százaléka ugyanis ezeket a kategóriákat választja majd.

Az ebéd bizonytalan

2012 nyár végéig a legtöbben maximum 2 utazást terveznek, a szálláshelyre pedig egy-egy alkalommal fejenként 40 ezer forint alatti összeget költenek majd. Az utazás célja leggyakrabban klasszikus nyaralás, míg a második és harmadik legnépszerűbb szándék a wellness pihenés, illetve egy városlátogatással egybekötött kikapcsolódás. A megkérdezettek 57 százaléka a félpanziós ellátást választja, de a magyar utazók negyede az étkezést teljes egészében külön intézi.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.