Kiemelt jelentőségű projekt lett a kongresszusi központ építése

Az új budapesti konferenciaközpont megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította az állam.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Magyar Közlönyben olvasható, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Budapest IX. kerület 38017/32 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest IX. kerület, Lechner Ödön fasor 12. szám alatt található ingatlanon az új budapesti konferenciaközpont és az  ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.

A kormány a kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára feladat- és hatáskörrel rendelkező kormánymegbízottként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat jelölte ki.

A beruházással összefüggésben az előzetes régészeti dokumentáció elkészítésére és a szükséges megelőző feltárás, próbafeltárás, mentő feltárás és régészeti feltárás elvégzésére a Budapesti Történeti Múzeum jogosult.

Parkolás és kerékpártárolás

A Magyar Közlönyben az is olvasható, hogy a parkolóhelyek és kerékpártárolók kialakítását a következő szabályok érintik:

a) az elhelyezendő személygépkocsik számát azzal az  eltéréssel kell meghatározni, hogy egy személygépkocsi
elhelyezését kell biztosítani minden megkezdett 15 férőhely után,

b) a kialakítandó kerékpártárolók számát azzal az  eltéréssel kell meghatározni, hogy egy kerékpár elhelyezését
kell biztosítani minden megkezdett 100 férőhely után,

c) a létesítendő autóbusz-várakozóhelyek számát azzal az  eltéréssel kell meghatározni, hogy egy autóbusz-várakozóhelyet kell létesíteni minden megkezdett 500 férőhely után.

A Finta Stúdió tervezi a központot

Még májusban számoltunk be arról, kongresszusi központot a Finta Stúdiü fogja tervezni az állam által tavaly a Trigránittól megvásárolt területen.

Az eredeti elképzelés szerint központ egy 4-5 ezer fős nagyteremből állna, ami mellett kialakítanának még két 1200-1500 fős szekciótermet is, valamint több kisebb, 50-200 fős tárgyalót is. A kiállítóteret 6-8 ezer négyzetméteresre tervezik, a mélygarázsban pedig 450 autó számára lenne hely.

A 2013-as megvalósíthatósági tanulmányban 20-25 milliárdra becsülték a bekerülési költséget, amely 8-10 év alatt térülhet meg. A kormányhatározat értelmében az állam maga építené fel a konferencia-központot, és a létesítmény tulajdonjoga is az államé lesz.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.