Újra Adventi- és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren

Ünnepélyes körülmények között nyitotta meg november 10-én Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásárt pénteken Budapesten, a Vörösmarty téren. 

A december 31-éig látogatható vásárt Európa tíz legszebb vására között tartják számon, ahol gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják a látogatókat.

A vásár előkészítése hónapokkal ezelőtt megkezdődött, a tavalyi sikeren felbuzdulva idén kétszer annyian jelentkeztek, és a szigorú szakmai zsűri 120 kézművesnek adott engedélyt a részvételre. Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke szerint a téren a 20 szakmát képviselő szövetség tagjai több mint 50 ajándékot ajánlanak fel karitatív célra.

Az ajándéknak szánt kézművestárgyakat maguk a kézművesek árulják, és szívesen mutatják azt is be, hogyan készülnek a termékek.

A hagyományokhoz híven idén is több karitatív szerepel a meghívottak között, ők folyamatosan bemutatkoznak a vásár karitatív faházában. Folytatják a tavalyi sikeres adventi naptár akciót.

Az ötven felkínált ajándék segíthet a rászorulókon. A tárgyak a hütte üvegfakén jelennek majd meg egy adventi naptár 24 ablakaként. Minden nap kinyílik egy ablak, ahol láthatóak majd a felajánlott ajándékok, és ezekre lehet licitálni. A befolyt teljes összeget az aznapra kiválasztott civil, vagy karitatív szervezetek kapják.

Lesz Luca-napi műsor, a finn mikulás is ellátogat december 6-án a vásárba. Nívós programok várják a látogatókat, 160 programon szórakozhatnak az idelátogatók, a színpadon lesznek népzenei, jazz alternatív, blues és soul-koncertek.

A szervezők 800 ezer vendégre számítanak. Czinege Tamás, a téren található hütte vendéglátóhely házigazdája szerint a faházban gasztróbemutatókkal és kóstolókkal várják a betérőket, ahol a látványkonyhában a konyhafőnök, rezidens séf Batta Ramon lesz, a kiemelt vendégséf pedig Serényi Zsolt.

A vásáron a 90 négyzetméteres, látványkonyhás bisztro-hütte szakmai koordinátora a Gastro-Hack, feladatuk szerint a hüttében minden nap magas színvonalú gasztronómiai programokat valósítanak meg. És újdonságként terveznek egy sajtóasztalt is.

Érdekesség, hogy a hütte látványkonyhájában keddenként elkészítik azt az ételt, amelyet a vásár weboldalán megjelentetnek, és az a téren a többi ételkínálat között is mindenhol megjelenik. Lesz liba-, töltött káposzta, vad- és halétel hét, nem maradnak el a böjti étkek sem és bemutatják a hanuka ízeit is.

Az árusoknál a hagyományos kürtöskalács, lepény és sült gesztenye mellett a kis manufaktúrákban készülő csokoládén és marcipánon kívül flódni, bejgli, rétes, és mézeskalács is kapható.

A vásárból nem hiányozhat a forralt bor, ebben is lesz újítás, nemcsak a hütte, hanem a téren található összes vendéglátóegység minőségi forralt bor alapanyaggal készül, amelyeket neves borászok szállítanak.

A gyerekek december elején péntektől vasárnapig, majd hétköznap délelőtt és délután is kézműves játszóházban sajátíthatják el a gyertyaöntés, a mézeskalácssütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás technikáit a fűtött faházban.

Számos egyéb programmal is megidézik advent szellemét az ünnepélyes gyertyagyújtáson kívül, nyitott műhely keretében avatják be egy-egy mesterség kulisszatitkaiba a látogatókat.

A Gerbeaud-ház falán fényfestés is lesz, minden nap délután 17 órától a zárásig csodálhatjuk a fényeket egy pohár forralt bor mellett.

Az adventi hangulat idén a Vörösmarty térről – a Váci utcán átsétálva – elér a Fővám térre is! A Szabadság híd pesti oldalán családias hangulatú karácsonyi vásár hívja a látogatókat november 17 és december 24 között.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.