Varga Mihály Pozsonyból azt izente

Európa gazdasági növekedése továbbra is mérsékelt, azonban Közép-Kelet Európa fontos szerepet játszhat az EU gazdasági növekedésének élénkítésében – jelentette ki Varga Mihály az Európai Unió pénzügyminisztereinek (Ecofin) pozsonyi találkozóján. Az ülésen megvitatták a digitális gazdaságban működő vállalkozások adóelkerülését megakadályozó javaslatot, amit a magyar tárcavezető terjesztett elő — így az NGM közleménye.

Hogy legyen az Ubernek és az Airbnb-nek mind gondolkodni: „A pozsonyi értekezlet fontos témája volt az adóelkerülés és adócsalás elleni megújult és összehangolt küzdelem. A felek egyetértettek abban, hogy a legtöbb állam adóigazgatását komoly kihívás elé állítja a digitális gazdaság. Magyarországnak van válasza erre a problémára – szögezte le Varga Mihály, aki a tanácskozáson ismertette a gazdasági tárca által kidolgozott koncepciót. Mint fogalmazott: a digitális vállalatoknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből, és ugyanúgy, mint bárki másnak jövedelmük után adót kell fizetniük. A magyar miniszter által ismertetett megoldás lényege, hogy a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók visszatartanának minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből egy bizonyos százalékot, és azt továbbutalnák a saját adóhatóságuknak. A levont összeg mintegy fedezetként szolgálna a meg nem fizetett adó után – mutatott rá Varga Mihály, aki szerint a rendszer az EU minden tagállamában működhetne, így a digitális cégeknek történő fizetések más tagállamokba való áthelyezésével nem lenne megkerülhető.”


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.