Versenyben a fővárosunk a legjobb európai úti cél címért

Idén a legjobb 20 közé jutottunk eddig, de még nem zárult le a szavazás. Egy éve a legjobb 10 közé került Budapest a European Best Destination „legjobb európai úti cél” szavazásán, amely már 11. éve mutat utat a világutazóknak. 

Budapest 2018-ban debütált a versenyen és rögtön a 8. helyet szerezte meg Lisszabont, Párizst, Amszterdamot, Prágát, Bécset, Barcelonát és Londont is megelőzve összesen 17 745 szavazattal. Tavaly Wroclaw nyerte el az első helyet.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, mint a magyar főváros turisztikai szervezete, partnereivel szoros együttműködésben hosszú ideje azon dolgozik, hogy Budapest történelmi látnivalóit, virágzó gasztronómiáját, termál vizeit és vibráló kulturális életét minél szélesebb körű utazóközönséggel ismertesse meg.

Az pedig, hogy még többen láthassák, milyen élményeket kínál a város, csak rajtunk múlik! A 20 versenyző közé jelölés után, most a közönségszavazás következik! Budapest az Európa Sportfővárosa 2019 címet viseli idén, szerezzünk közösen még egy nívós európai címet a város számára.

2019. január 15. és február 5. között bárki szavazhat és segíthet, hogy a termálfürdők és a fesztiválok városa ne csak a szívünkben, de a European Best Destination szavazásán is az első helyre kerüljön.

Csak egy kattintás az alábbi linken Budapestre: https://www.europeanbestdestinations.com/european-best-destinations-2019/

A szavazás február 5-ig tart, hetente egyszer lehet egy IP címről szavazni. A legjobb desztinációk egész évre szóló promócióban részesülnek a European Best Destinations weboldalon, a nemzetközi sajtóban, számos social media felületen és utazási portálon – a nyertes úti célra érkező turisták száma várhatóan emelkedni fog a versenyt szervező cég egész éves kampányának köszönhetően.

Forrás: BFTK


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.