Vett már részt óriási palóc párnacsatán? Most megteheti!

Falunapként indult, aztán az elmúlt évek során országos jelentőségű eseménnyé fejlődött a mátraderecskei palóc párnafesztivál. A hétvégén újra megtartják ezt a jeles rendezvényt.

A jó levegőjéről, a tisztaságáról és a vendéglátásáról nevezetes, hatszáz éves, palóc nemzetiségű faluban teljes erővel készülnek a fesztiválra. A helyiek apraja-nagyja összefogott, csinosítják a portákat és várják a vendégeket. Az augusztus 29-31. között megrendezésre kerülő nagyszabású rendezvény immár a nyolcadik lesz Mátraderecskén.

Lesz nyögbe, mackó és túrós rétes

Az elmúlt években arra törekedtek, hogy a községben nagy hagyományokkal rendelkező palóc kultúra értékeit mutassák be a mai fiataloknak – mondta a Turizmus Online-nak Bolykiné Szabó Marianna önkormányzati képviselő, a fesztivál egyik szervezője. Ezért idén is olyan jellegzetességgel készülnek, amely a mátraderecskeieké. Ez pedig helyi specialitás, a rozmaringmintás, palóc, piros párna. Korábban nagy hagyománya volt ennek a készítésének, amely hozzátartozott a fiatal lányok kelengyéjéhez. Ma is sok háznál őriznek még ilyeneket.

Tavaly több mint kétezer turista érkezett a fesztiválra, és legalább ennyit szeretnének vendégül látni az idén is. Így vendégeket várnak – többek között – a Hajdú-Bihar megyei Derecskéről, a Bács-Kiskun megyei Tázlárról, az erdélyi Gyergyószárhegyről, továbbá Sirokból, Recskről, Parádról, Mátraballáról, valamint az ország más részeiből is. A látványos, zenés, táncos fesztiválon ezúttal is megkóstolhatják az érdeklődők a palóc konyha remekei között szereplő nyögbét, mackót és túrós lepényt. Ezeket egy szintén a palóc vidékhez tartozó pétervásárai vállalkozó készíti majd el.

A mofetta, ahol nemcsak gyógyítanak

Mátraderecske életében fontos szerepet tölt be az ország egyetlen természetes gyógygázforrása, a mofetta széndioxid szárazfürdő. Ez különféle betegségek kezelésére és gyógyítására alkalmas, és a gyógyturizmust szolgálja a településen. A mofetta is része lesz az idei fesztiválnak – tájékoztatott Szőnyiné Tóth Zsuzsanna vezető. Az intézetet 2006-ban gyógygázintézménnyé minősítették. Így országos gyógyhely lett, ahol sokan megfordulnak a kezeléseken. A vendégek figyelmét a jövőben szeretnék még jobban ráirányítani az intézménynek a betegségek megelőzésében betöltött szerepére is.

A mofetta a gyógyítás mellett különböző kulturális rendezvényeknek is helyet ad állandó, illetve alkalmi kiállításokkal. Így a hétvégi párnafesztivál egyik színtere lesz. Az érkező vendégek amellett, hogy megismerhetik a gyógyító munkájukat, régi fotókon láthatják majd az egykori mátraderecskei eseményeket, melyeket megörökítettek. Emellett „Viseletek régen és ma " címmel a falubeliek gyűjtéséből, a helyi Népművészeti Ház közreműködésével mutatnak be tárlatot, például felöltöztetett palócbabákkal, kis bútorokkal, játékokkal, különböző ruhákkal. Ezek mellett Major Anna Eszter üvegfestő, Petőcz Tamás festőművész, valamint Koska István bonszaikiállításában is gyönyörködhetnek.

Fénypont és látványosság: a felvonulás

A rendezvénysorozat központja az iskola udvarán felállított nagyszínpad lesz, ahol különböző együttesek lépnek fel koncertekkel. A sportcsarnok udvarán tartják a hagyományos palóc párnacsatát gyerekek, és az idén először óvodások közreműködésével. A péntek délutáni megnyitót követően avatják fel a mátraderecskei civil házat. Ezzel is szeretnék kifejezni a helyi civil szervezetek munkájának jelentőségét. Szombaton délelőtt a gyerekeknek kedveskednek a Népművészeti Ház udvarán, aztán tájjelegű ételekből készített ebédre invitálják a vendégeket. Ennek a napnak a fénypontja és leglátványosabb része a délután lesz, amikor a palóc ruhákba öltözött helybeliek énekelve, táncolva vonulnak fel a faluban. Ezzel egy régi lakodalom hangulatát idézik fel.

A fesztivál keretében díszpolgári címet is átadnak, illetve köszöntik a testvértelepülések képviselőit. Emellett tűzijátékban is gyönyörködhetnek a résztvevők. A zárónapon, vasárnap délelőtt a Népművészeti Házba kézműves programokra invitálják a közönséget.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.