Zárás alatt nyitva: a tatai Öreg-tó partján

Sorozatunkban azokba a házakba engednek az ott lévők bepillantást, ahová ma is érkezhet, ahol most is megszállhat a vendég.  Most a  a tó partján található Platán Tata mindennapjait ismerhetjük meg a ház vezetője, Varga Vivien segítségével.  

Annyi ideig voltak zárva tavaly, ameddig minden szállás- és vendéglátóhelyre szólt a tiltás, vagyis a tavaszi első hullám idején, március közepétől. És ez azért érintette különösen érzékenyen őket, mert a 2020. év különösen jól indult: éttermük mind januárban, mind a rákövetkező februárban csúcsra járt.

Azonban a törvény törvény, így akkor nyithattak ki ismét, amint a korlátozások feloldása ezt lehetővé tette. És szerencsére, mindezek után, a nyaruk viszont szenzációsan jól sikerült. Annyira, emeli ki Vivien, amennyire az utóbbi öt évben nem is volt példa, 2020 nyara minden reményüket túlszárnyalta.

Sőt, mind a májusi előszezont, mind a szeptemberben kezdődő utószezont is szép eredménnyel zárták. Köszönhetően a Michelin-csillaggal a tudását is elismert sztárséfnek, Pesti Istvánnak és profi, összeszokott csapatának a konyhán.

Vivien különben arra nagyon büszke, hogy házuk teljes csapata, mind az 53-an, két fő kivételével, a mai napig együtt maradt. Akik elmentek, ők pályaelhagyók voltak: egy közeli multinál, a gyártásban helyezkedtek el. Azonban már a két megüresedett pozíciót is feltöltötték, így ismét teljes a csapatuk.

Jelenleg a Kioszk elnevezésű, meleg italokat és hozzá finomságokat kínáló, kizárólag elvitelre szolgáló vendéglátóegységük tart nyitva, meg persze a szálláshely, de ott a vendégforgalom nem jelentős. Néhány üzleti vendég száll meg egy-egy szobában, igaz, ők viszont kivétel nélkül hosszabb távra foglalnak szobát. Nyáron főként belföldről érkeztek vendégek a Platán Udvarházba, külföldi oldalról erős volt a visszaesés.

Mivel a pandémia egy éve alatt minden jelentős és fontos átalakítást elvégeztek a házban, most a „finom hangolás” időszakát élik. Például fine dining éttermükben már bevetésre kész a szenzációs új menüsor, ennek étlapját csinosítgatják, szépítgetik.

A húsvétre ők is készülnek, igaz, csak a korlátozás által meghatározott keretek között: tavaszi ajánlattal, és a Kioszk mellett a Platán Bisztró speciális, ünnepi desszert pultjának kínálatával.

 

 
 

Forrás: Turizmus Online


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.