Egyeztetés a turistafogadás feltételeinek javításáról 

Egyeztetést tartott a minisztérium illetékeseivel a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége a turistafogadás aktuális problémáiról. 

Kínaiak ismerkedtek Zala turizmusával 

A két ország közötti közvetlen légi járat újbóli megteremtésével jelentősen emelkedne a Kínából Magyarországra érkező turisták száma - jelentette ki szombaton Hévízen Hsziao Csien, Kína budapesti nagykövete, aki ezekben a napokban a hévízi és keszthelyi turisztikai kínálattal, valamint a Zalaegerszegen működő magyar tulajdonú vállalkozásokkal ismerkedik.
Újra a régi a bécsi Liechtenstein palota

Újra a régi a bécsi Liechtenstein palota 

A négy évig tartó átfogó renoválást követően 2013 tavaszától új fényben ragyog a Liechtenstein városi palota, amely a barokk fénykorának első jelentősebb építménye Bécsben, közölte a Bécsi Turisztikai Hivatal.

Még várják a jelentkezéseket a „Virágos Magyarországért” versenybe 

Meghosszabbított határidővel, május 31-ig várják az önkormányzatok jelentkezését a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenybe falu, illetve város kategóriában.

Vízummentesen utazhatnak be Oroszországba a sportolók 

Vízummentesen utazhatnak be Oroszországba a nemzetközi sportversenyek résztvevői - az erről szóló rendeletet hétfőn írta alá az orosz államfő.

Szaúdi Napokat rendeznek Budapesten 

A Szaúd-arábiai Királyság kultúráját bemutató kiállítást, előadást, dokumentumfilmeket és folklórprogramokat tekinthetnek meg az érdeklődők a május 14. és 17. közötti Szaúdi Napokon, amelyet első alkalommal rendeznek meg Budapesten.

A borutak mintájára jönnek a sajtutak! 

Leendő sajtutak szervezéséhez jelentett főpróbát az az áprilisi rendezvény, amelyet az Etyekhez tartozó Ödönmajorban tartottak többek között gomolyakészítési bemutatóval, etyeki italokkal és hucul lovakkal.

Magyar éttermeket ajánl a New York Times 

Magyar éttermeket ajánl napokban megjelent írásában a The New York Times Travel rovata. 

Védd a fajdot: igyál whiskyt! 

Ahogy Magyarország borrégiókra, Skócia whisky-régiókra (szám szerint 6 részre) van bontva, és ennek megfelelően, az ország teljes területén találunk lepárlókat.

Növelte bevételeit a Costa Coffee kávézó hálózat 

A gyorsan bővülő kávézólánc bejelentette, hogy tervei szerint öt éven belül 2 milliárd fontra duplázza meg értékesítéseit, hangsúlyozva, hogy ez a cél, a Starbucks-szal való globális versenyt fogja erősíteni.

Turisztikai védjegy Makón 

Makón a vállalkozók bálján hirdették ki a hétvégén első ízben, mely vállalkozások viselhetik a Best of Makó turisztikai védjegyet - adta hírül a Délmagyarország.

Hungarikumok & országmarketing 

Komoly érdeklődés mellett zajlott a Turizmus Trend szaklap által szervezett múlt heti Hungarikumok & országmarketing konferencia, amelyen turisztikai szakemberek, reklámügynökségek, valamint FMCG-cégek képviselői vettek részt. 

Turisztikai programmá alakított palóc hagyományok 

2008-hoz képest az idei tavaszig megduplázódott a Palóc Út Kulturális Turisztikai Klaszter Egyesület tagjainak száma, tájékoztatta a Turizmus Online-t  Bózvári József, elnök. Az önkormányzatokat, vállalkozásokat, egyesületeket, magánszemélyeket tömörítő civil szervezet jelenleg több mint 120 taggal tevékenykedik.

A választásokig nem lesz palack-adó 

A jövő évi választások utánra halasztják a PET- és egyéb italospalackokra kirótt 30 forintos betétdíjat. Az így kieső mintegy 60 milliárd forintos bevételt a termékdíjak emeléséből és a termékdíj-köteles termékek körének bővítéséből kompenzálnák – írja az Index.

Nevet vált a Balaton Sound 

Európa legjobb, közepes méretű fesztiváljának a hivatalos neve az idei évtől MasterCard® Balaton Sound lett. A Sound iránt idehaza és külföldön egyaránt közel duplájára nőtt az érdeklődés, amely eredményeként mára mindössze 1000 bérlet áll a közönség rendelkezésére.

Bezár a budapesti ausztrál nagykövetség 

A külügyet és a bevándorlók segélyezését érintő költségvetési takarékoskodás keretében Ausztrália bezárja budapesti nagykövetségét - jelentette hétfőn az ausztrál média az AAP hírügynökségre hivatkozva.

Megszépül a 75. éves Margitszigeti Szabadtéri Színpad 

Több mint 700 millió forintból korszerűsítheti a működtető Szabadtér Színház a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot. A munkálatok egy részének június 14-ig, az ünnepi évad kezdetéig kell elkészülnie – mondta el az MTI-nek Bán Teodóra ügyvezető igazgató. A játszóhely idén 75 éves.

Lombkoronasétány nyílt Makón 

Az országban egyedülálló, a fák koronái között 8-10 méter magasban vezető, 190 méter hosszú lombkoronasétány épült a makói Maros-parton.

Indul az első zeneipari konferencia 

Hagyományteremtő szándékkal indul a hazai zeneipar teljes vertikumát átfogni igyekvő Music Hungary konferencia. A rendezvény célja, hogy az iparág szereplőinek évente lehetőséget biztosítson a találkozásra és a közös gondolkodásra. Az első rendezvényre május 16-17-én kerül sor Egerben.

Irodalmi ínyencségek, halvacsora és borköltemények 

A Tisza a magyar irodalom számos alakját megihlette már. Petőfi verse kedvelt általános iskolai memoriter, s több Nyugatos író is megörökítette műveiben a folyót. Nincs ez másként a kortárs írók és költők esetében sem: a Tisza-tóhoz érkeztünk képzeletben a Nyugat Itthon alkotóival.

Egyeztetés a pénztárgépszakmával 

Pénteken estébe nyúló egyeztetetést folytatott a nemzetgazdasági miniszter közel 30 pénztárgépgyártóval, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A kovácsoltvas pávák után igazi pávája is lett a Greshamnek 

A Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik páváját fogadta örökbe jelképesen, hogy a főbejárat kapurácsának kovácsoltvas páváin túl egy igazi, eleven pávája is legyen a szállodának, közölte a hotel.

Egy éves az ausztriai turizmus-mozgalom 

Május 10-én kereken egy éve, hogy a Magyar Turizmus Zrt. Ausztriában – eredetileg kísérleti jelleggel – meghirdette turizmus-mozgalmát a magyar diaszpóra körében.

Komplex marketingmunka indult a Középkori templomok tematikus út népszerűsítésére 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. kezdeményezésére, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának szakmai támogatásával nagyszabású promóciós munka vette kezdetét Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye középkori templomainak népszerűsítésére.

A Sziget Fesztiválról Madridban 

Idén is jelentős szakmai érdeklődés mellett, de a szokásostól eltérő helyen és formában szervezett közös sajtótájékoztatót a Magyar Turizmus Zrt. madridi képviselete és a Sziget Fesztivál spanyolországi promóciós irodája.

Utazási trendek az USA-ban 

Az Európába irányuló amerikai turizmusról tárgyaltak az ETC Konferencia résztvevői New York-ban.

Magyarország a New York-i Cruise Planners Konferencián 

Május 7-8. között tartották a folyami és óceáni hajózással foglalkozó kétnapos konferenciát és trade show-t New York-ban, a Cruise Planners és az American Express szervezésében. 

Ennyibe kerül nálunk egy napsütéses óra 

A svéd FOREX Bank – amelynek fő profilja a turisták számára nyújtott pénzváltás – új adatsort publikált. Az eddigi desztinációs árindex mellett, megjelentette új statisztikáját a közelgő nyári üdülési időszak előtt, amelyben 36 úti cél esetében hasonlította össze az átlagos turistákra jellemző fogyasztói csomag árát, összevetve a nyári hónapokra várható napos órák számával. Így megkapta "egy napos óra árát", közölte a Magyar Turizmus Zrt. 

Bortrezor és steak-ház nyílt Egerben 

Új idegenforgalmi színfolttal gazdagodott Eger: a vár közelében található három csillagos Szent István Hotelben pénteken bortrezort és steak-házat avattak.

Étteremben mutatják be Debrecen "ikonjait" és kedvenc ételeiket 

(MTI) - A debreceni Ikon étteremben mutatják be ezentúl a város "ikonjait": Debrecen díszpolgárairól és Pro urbe-díjjal kitüntetettjeiről nemcsak olvashatnak az étterembe betérők, hanem megkóstolhatják az étlapon kínált kedvenc ételeiket is. A sorozat első "ikonja" Aradi Csaba nemzetközi hírű ökológus, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója.

Birskörte pálinka nyerte el a Magyarország legjobb pálinkája címet 2013-ban 

(MTI) - Birskörte pálinka nyerte el 2013-ban a Magyarország legjobb pálinkája címet az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyen Gyulán. A zsűri a 14-ik Kisüsti Pálinkafesztiválon szombaton hirdette ki az országos pálinkaverseny eredményét.

Gasztronómiai programok Baján 

Másodszor rendezik meg a számtalan szabadtéri rendezvényt magában foglaló programsorozatot, miután 2012-ben elkészült a város gyönyörű főterének a felújítása.

Gasztro-rendezvény pályázat! 

A Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium és az NKA felett rendelkező miniszter együttműködési megállapodása alapján pályázatot hirdet turisztikai vonzerővel bíró kulturális, gasztronómiai rendezvények (programsorozatok/fesztiválok) támogatására. Benyújtási határidő: 2013. május 29.

Európa legnagyobb teherkerékpárja turnézik Bécsben 

A Kerékpárév alkalmából Európa legnagyobb teherbiciklije turnézik szeptember végéig az osztrák fővárosban. A túlméretes drótszamáron a biciklis információs központ, a FahrRADhaus mobil verzióját viszik kerületről kerületre, hogy minél több bécsinek csináljanak kedvet a kerekezéshez.

Aranykulcsosok Etyekwoodban 

Kiváló hangulatú kirándulásnak lehettek részei azon szerencsések, akik eljöttek a Magyar Aranykulcs Egyesülettel az Etyekwoodként is ismert Korda Filmparkba.

Elkészült Magyarország stressztérképe 

Elkészült Magyarország első stressztérképe. A Life.hu a MagneB6 támogatásával márciusban végezte el az ország Nagy Stressz Tesztjét, amelyben alig egy hónap alatt több mint 90 ezren töltötték ki a kérdőívet.

Akadálymentes üdülés kerekes székeseknek Balatonőszödön 

(MTI) - Ezentúl a kerekes székesek is kényelmesen üdülhetnek a mozgássérültek igényeinek megfelelően átalakított balatonőszödi Erzsébet Szállodában - mondta Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője a korábbi kormányüdülő akadálymentesítő beruházásával kapcsolatosan szerdán az MTI-nek.

Sörújdonságokkal készül a III. Budavári Sörfesztivál 

(MTI) - Mézes-köleses, bodzás, szilvás, sőt gyógynövényekből készült kézműves söröket, angol, ír, belga, horvát, cseh és német nedűket, összesen mintegy kétszáz sörkülönlegességet kóstolhatnak a III. Budavári Sörfesztivál vendégei június 13. és 16. között.

Harmadával nőtt a Disney bevétele 

A Disney a második pénzügyi negyedévben 32 százalékos profit-, és 14 százalékos bevételnövekedést ért el, főleg a kimagaslóan teljesítő vidámparkok miatt.

Kaposvár az EDEN 

2013. május 9-én, zárókonferencia keretében szakmai döntőbizottság választotta ki a „Kiváló Európai Desztinációk” magyarországi pályázatának győztesét. A „Könnyű elérni, nehéz elhagyni” témában kiírt pályázatot Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nyerte meg.

Kerülj közelebb Budapesthez! 

A Budapest100 image videóján keresztül két parkour (városi menekülő művész) fiú napját végigkísérve új nézőpontból kerülhetünk közelebb a város 100 éves épületeihez, tereihez.

Újabb látványosság Pécsett: a megújuló Pintér kert 

Látványos szakaszához érkezett a mintegy száz éve létesített, és több mint  három évtizede országos védelem alatt álló pécsi Pintér-kert rekonstrukciója. A hazánkban is egyedülállónak számító botanikus-kert Pécs újabb turistacsalogató helyszíne lehet a teljes megújulását követően.

A labdarúgás ünnepe Bükön 

2013. május 10-én adják át Bükön a nagyméretű műfüves labdarúgó pályát, melyet az MLSZ és Bük Város Önkormányzata építtetett. 

Saját bora, dala, szépségkirálynője lesz a Magyar Világtalálkozónak 

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban ismertették a május 19. és 26. között immár harmadszorra megrendezésre kerülő rendezvény programjait.

Elindult első európai útjára a Lennon-busz 

Yoko Ono indította útjára Liverpoolból azt a zenebuszt, amely szerte Európában fiatalokat kíván segíteni abban, hogy elkészíthessék saját szerzeményeiket.

Szombaton indul a Sárkányhajó Fesztivál 

Több száz profi és amatőr versenyző küzdelmének lehet tanúja a közönség az idei Sárkányhajó Fesztiválsorozat keretében, amelynek első állomását május 11-12-én a Lágymányosi-öbölben rendezik meg.

Elmarad idén a Polányi Passió? 

Elmarad idén a híres, pünkösdkor játszott Polányi Passió, az önkormányzat és a passiót színpadra állító egyesület közötti megegyezés hiánya miatt - tudta meg az MTI a rendezőtől.

Az EU-csatlakozás után is marad a kuna Horvátországban 

Horvátország európai uniós csatlakozása után is megtartja a kunát nemzeti fizetőeszközként, és mindaddig nem lép be az euróövezetbe, amíg az ország gazdasága nem lesz versenyképes - mondta a horvát miniszterelnök-helyettes a dnevno.hr című horvát portál csütörtöki jelentése szerint.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!