Mexikói és indiai élménybeszámoló a klubban 

Vetített előadásokat nézhetnek meg az érdeklődők az SZVT Idegenvezetők Klubjának március 19-i összejövetelén. 

75 milliárdot kasszíroztunk külföldi filmekből 

Andrew G. Vajna kinevezése óta, az elmúlt két évben, az idén januárig több mint 75 milliárd forintot költöttek Magyarországon a külföldi filmek gyártói.

Pénz, porszívó, pszichológia 

Hogyan kell jó csapatot építeni? Kiből lesz a jó saleses? Mitől lehet több jó döntésünk, mint rossz? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatunk válaszokat a Sikeres üzlet pszichológiája című rendezvényen.
Élre tört a lillafüredi erdei vasút

Élre tört a lillafüredi erdei vasút 

Miskolcon a tapolcai barlangfürdő után a környék második leglátogatottabb turisztikai attrakciója a Lillafüredi Állami Erdei Vasút - tudtuk meg Mátrai Imre üzemigazgatótól. A tavalyi személyszállítási eredmények alapján a tizennégy hazai erdei kisvasút közül az élre kerültek.

A Google kinyírja a Readert 

Nem működteti tovább a Google Reader hírolvasót a cég, mivel a cég szerint kevesen használták, illetve a Google kevesebb termékre akar koncentrálni a jövőben.

Konzuli iroda nyílhat Melbourne-ben 

Ausztráliában és Új-Zélandon jelentős magyar közösségek vannak, amelyek körében nagy az igény a magyar külképviseleti hálózat bővítésére a térségben; Melbourne-ben a közeljövőben konzuli iroda nyílhat - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.

Vegyes volt a tél a hazai síközpontokban 

Eltérően alakul a látogatottság az idei szezonban a nagy hazai síközpontokban.

Jól kezdődött az év Horvátországban 

Némileg kevesebb magyar turista utazott Horvátországba az év első két hónapjában, de jelentősen nőtt az ott eltöltött idő hossza - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője az MTI-t.

Kedden találkozik a rendezvény szakma 

Március 19-én a Larus Rendezvényközpontban rendezi elsőszámú szakmai konferenciáját a Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége!

Újra versenyezhetnek a fiatal szakemberek 

Másodszor hirdette meg a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület és az MNGSz az ország vendéglátó szakmákat oktató intézmények tanulóinak országos szakmai emlékversenyét.

Főleg itthon utazik a magyar 

A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából kétévente készül reprezentatív felmérés a magyarok utazási szokásairól. A 2012 decemberében lezajlott legfrissebb kutatás három témakörre fókuszál: a vizsgálatot megelőző 12 hónap egynapos utazásaira, a többnapos utazásokra és a főutazásokra.

A legjobbak a legjobbak közt is! 

Aranyérmet nyert bitter kategóriában az Unicum, és az Unicum Szilva a kiemelkedő minőségű párlatok világversenyén, a World Spirits Award-on. A jubileumi – idén minden eddiginél nagyobb érdeklődésnek örvendő 10 éves klagenfurti versenyen a nemzetközi szakemberekből álló zsűri 30 országból érkezett 430 minőségi mintát kóstolt, minősített, magyar gyártású bitter eddig még nem ért el ilyen kimagasló eredményt. Sőt, a két hungarikum mellett egy másik minőségi Zwack termék, a fogyasztók körében ugyancsak népszerű Kalinka vodka ismét aranyérmes lett.

Pénzt hoz a házhoz a Mundiavocat 

A szerződés-aláírással immár hivatalos: a felcsúti Puskás Akadémia és a Budatours utazási iroda rendezheti az ügyvédek 2014. évi, 17. világbajnokságát, a Mundiavocat-t.

Hókrízis: életeket mentettek a szállásadók és vendéglátósok 

Hókrízis: életeket mentettek a szállásadók és vendéglátósok

Ügyvédek labdarúgó világbajnoksága Felcsúton 

Felcsúton rendezik meg az ügyvéd foci vb-t!

Népszerű belföldi utazások, ingyenszállással 

A legfrissebb felmérés szerint nőtt a magyarok belföldi utazásainak aránya, a többség azonban nem fizet a szállásért. 

Nem szeretnek minket azok a románok, akik még nem jártak nálunk 

Egy friss felmérés szerint a románok leginkább Magyarországot tekintik ellenséges országnak, ezzel szemben akik már jártak nálunk, azok jó véleménnyel vannak rólunk. 

Júniusban vízre száll a Princess új hajója 

Júniusban bocsátják vízre a Princess Cruises új hajóját, a 3600 személyes Royal Princess-t.

Balkáni rezesek és rai az idei Sziget fesztiválon 

Gypsy beat, spagetti Balkán, szörf rock... 120% tánczene várható az idei Sziget fesztivál világzenei színpadán.

Brutálisan visszaütött az orosz vízumszigor 

Egyes európai piacokról 30%-kal csökkent az Oroszországba utazó turisták száma a tavalyi vízumszigorítás hatására. 

Mit, hogyan és miért fogyasztanak a nők Magyarországon? 

Rozéfröccs vagy vodkaszóda? Kiskegyed vagy Joy? H&M vagy Mango? Mit, hogyan, mennyire és főleg miért fogyasztanak a nők 2013-ban Magyarországon és van-e mód változtatni ezen? Ezek a kérdések állnak annak a marketingkommunikációs konferenciának a fókuszában, amelyet a Kreatív rendez március 28-án Budapesten.

Úri muri és halászcsárda Varró Balázstól 

Dokumentumfilmet, halászcsárdát és Limonov könyvét javasolja laptársunk, a Kreatív Kultúrterror sorozatában Varró Balázs, a Tesco Global Áruházak kommunikációs vezetője.

Júniusig torlódás várható Záhonyban 

Felújítási munkálatok miatt torlódás várható a záhonyi határállomáson június végéig.

Budapest az ITB-n 

Sikeres volt Budapest megjelenése a berlini ITB vásáron - adta hírül a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ.

Hamarosan bővül a hungarikumok listája 

Alulról építkező rendszerben választják ki a nemzeti értéktár elemeit, köztük a hungarikumokat - hangzott el a Hungarikum Bizottság háttérbeszélgetésén.

Láthatók lesznek a Káptalandomb kincsei 

Nyílt napot tartanak szombaton Magyarország legnagyobb területű egyházi gyűjteményében, a győri Káptalandombon, ahol egyebek között a Püspökvár tornyának több kiállítása, továbbá a bazilika és a múzeumház kínál gazdag látnivalót a látogatóknak.

Magyar nyelvű tárlatvezetés Fraknó várában 

A kismartoni Esterházy-kastély és Fraknó vára már a március 15-i ünnepi hétvégén kinyitja kapuit és óránkénti magyar nyelvű tárlatvezetéssel várja a látogatókat.

Orosházára költözik a TDM-szervezet 

Új tagokkal bővült és Orosházára helyezte át székhelyét a Jövő Építők Turisztikai Desztináció Menedzsment.

PubHunter: új közösségi platform vendéglátósoknak 

Egy hónapja tölthető le ingyenesen az AppStore-ból és a Google Play-ből a PubHunter közösségi kocsma,- és partykereső mobilalkalmazás, amely összetett funkciókkal szolgálja ki a felhasználók igényeit, miközben egy teljesen új marketingeszköz és kommunikációs felület a vendéglátóhelyek számára is.

Budai Zoltán lesz az új New York-i külképviselő 

A Magyar Turizmus Zrt. nyilvánosságra hozta a közelmúltban meghirdetett nemzeti turisztikai külképviselet-vezetői pályázatok eredményét.

Bécs 2013: a kerékpározás fővárosa 

2013. június 11-től 14-ig a Velo-city segítségével Bécsben tartják a kerékpáros közlekedés legnagyobb nemzetközi konferenciáját, amelyre több mint 1200 résztvevőt várnak, közölte lapunkkal a WienTourismus.

Feledi János rendezése a Budapest Táncfesztiválon 

A Budapest Táncfesztivál programjába választották a Feledi Project Idők folyamán című darabját, amelynek főszerepét Jónás Zsuzsa veszi át és táncolja 2013. április 25-én a Nemzeti Táncszínház Refektóriumában.

Nyárra készül el a DHL új repülőtéri központja 

A nyár elején költözik be most épülő raktár- és irodaközpontjába a DHL a ferihegyi repülőtéri Business Parkban.

Díjazták 2012 legjobb hazai turisztikai szolgáltatóit 

A 15 éves, „Az Utazó” magazin, az interneten és a közösségi portálokon is megszavaztatta olvasóit, valamint a turisztikai szakembereket arról, kit tartanak 2012 legjobb turisztikai szolgáltatójának.

Győrben báloztak a megye turisztikai szakemberei 

Immár 3. alkalommal rendezték meg Győrben a Győr-Moson-Sopron megyei kamara Turisztikai szakmai bálját, amelynek fő vállalati szponzora az EVA AIR légitársaság volt, közölte lapunkkal a légitársaság hazai képviseletét végző AVIAREPS Kft.

Akár történelmi mélypontra is gyengülhet a forint 

Szédületes forintgyengülést láthattunk az elmúlt napokban. A 307,3 forintos ellenállásig gyengült az árfolyam, ez a technikai szint egyelőre megállította az árfolyamot, és a mai kereskedésben már erősödni is tudott a forint, írja az Erste Trader hírlevele.

Április közepén lesz a Veszprém Megyei Utazás Kiállítás 

A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. április 13-14-én 16. alkalommal rendezi meg a XVI. Veszprém Megyei Utazás Kiállítást.

Kirúgták a cápával birkózó gyerekmentőt 

Emlékeznek még arra a walesi férfira, aki januárban cápával birkózott gyerekek megmentéséért egy ausztráliai strandon? A férfit azonnali hatállyal menesztették állásából, az ok: betegállományban hősködött.

Kocsonyafesztiválnál csak a Busójárás médiavisszhangja volt nagyobb 

Több mint 500 ember bevonásával készült reprezentatív felmérés a miskolci Kocsonyafesztiválról, amelynek eredményeit Rózsa Edit, a fesztivál alapító-tulajdonosa ismertette civil védnökök és újságírók számára tartott prezentáción. 

Konyakozó kínaiak 

(MTI) - Töretlen az érdeklődés Kínában a konyak iránt, a kelet-ázsiai ország az évtized végére a világ legnagyobb konyakpiacává válhat - idézi az iparági előrejelzéseket a Csingzsi Csuanmej kínai lap.

Sört csinál a rockzenekar 

A brit rock legendás zenekara, az Iron Maiden összeállt a Cheshire-i Robinson családi sörgyárral, hogy létrehozzanak egy új sört Trooper néven - adta hírül a Rockbook.

Nem jól indult az év a Balatonon 

Rosszul indult az év a Veszprém megyét érintő két régió turisztikai forgalmában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint - adta hírül a Like Balaton.

Közel 5%-kal nőtt a szálláshelyek januári forgalma 

2013. januárjában a külföldi vendégéjszakák száma 8,3, a belföldieké 1,4, a szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 3,6%-kal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest a KSH friss adatai szerint.

Három új kiállítással készül a Füleki Vármúzeum a szezonra 

Három új kiállítással készül a Füleki Vármúzeum a 2013-as turistaidény megnyitására, bemutatják a kisebbségi nyelvi jogok történetét is - tájékoztatta az MTI-t a szlovákiai intézmény igazgatója kedden.

Két iroda indít Sármellékre chartereket Moszkvából 

Április 14-én charter légijáratokat indít két utazási iroda Moszkvából Sármellékre, ahonnan Hévízre és környékére szállítják utazókat - jelentették be a Moszkvai Magyar Kulturális Központban tartott tájékoztatón.

Bemutatóhelyeket fejleszt az Ipoly Unió 

A Pest megyei Királyréten és az Ipoly-völgy szlovákiai részén fejlesztik a természetvédelmi bemutatóhelyeket, hogy a tanösvények, kiállítások, információs táblák révén erősödjenek a térség turisztikai lehetőségei - erről a projekt szlovákiai partnere, az Ipoly Unió tájékoztatta közleményben kedden az MTI-t.

Hamarosan újra Negyed6Negyed7 Fesztivál 

A Negyed6Negyed7 Fesztivál 2013. március 25. és április 2. között tavaszi kiadással jelentkezik, hogy Pészach alkalmából nyolc napon át közösségi és kulturális eseményekkel töltse meg a negyed szórakozóhelyeit, kiállítótereit, zöldségest és köztereket. A szervező Marom Klub Egyesület és partnereik a téli fesztivál fókuszába állított Klauzál téren keresztül tavasszal is szeretnék megmutatni, és a résztvevőkkel közösen felfedezni a városrész élhető és szerethető arcát.

Sült krumpli és rántott hús a magyarok kedvence 

Túrós csusza, pörkölt, rántott hús és sült burgonya vagy esetleg palacsinta? Mind tipikusan olyan ételek, melyeket előszeretettel készítenek a magyar háziasszonyok. De vajon melyik kerül legsűrűbben a magyar családok asztalára?
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!