Egyéb
Idén 8 cég kapta meg a Grennovációs Nagydíjat
Az Élelmiszer szaklap csütörtökön átadta a II. FMCG Greennovációs Nagydíj pályázat díjait. A Kiemelt fődíjat idén a COOP Szeged nyerte el.Öt első helyezést és két különdíjat is kiosztottak az ünnepélyes díjátadón. A díjátadóra az Élelmiszer szaklap hagyományos tavaszi konferenciájának, az Élelmiszer Akadémiának záró eseményeként került sor március 7-én, Budapesten.
Karriernapot tartott a Kempinski
Nagy sikere volt a Kempinski müncheni Karrier Napjának, az eseményen több mint 700 jelentkező 1166 állásinterjún vett részt és 436-an konkrét állásajánlattal térhettek haza.
Új elnök a VIMOSZ élén
A március 8-i tisztújító közgyűlésen a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) tagsága Gál Pál Zoltánt választotta meg a szervezet elnökének.
Régi-új elnök a Magyar Grillszövetség élén
Március 7-én, az Ibis Hotelben tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Grillszövetség, ahol a régi elnökség leköszönésével indult a program. Ferenczi István, a Grillszövetség leköszönő Elnöke elmondta beszédét, melyben megköszönte a munkát és támogatást mindenki részére, és sok sikert kívánt a következő elnökségnek.
Együttműködik a Budapest Guide és a FUNZINE
A 20 éve folyamatosan megjelenő, a Főváros turisztikai látnivalóit és kulturális értékeit bemutató Budapest Guide összeállításával és tartalommenedzsmentjével a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. 2013-ra a FUNZINE Média Kft-t bízta meg.

Kenu világbajnok vezeti a parlament turizmusbizottságát
2013. március 1-jén az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságában elnök és tag változás történt.

Álomművészet az Ibistől
Különleges alkalmazást jelentetett meg az ibis iPhone-ra. A Sleep Art alkalmazás egyedülálló módon képes arra, hogy használója alvása nyomán egyedi műalkotást készítsen.

Neszebár, a Sipka-szoros és más csemegék
Idén is Szentpétervártól Dubajig szervez utakat a Robinson Tours, és a Nemzetközi Nőnap alkalmából a nőknek is kedvezménnyel kedveskedik a cég - derült ki csütörtöki katalógusbemutatójukon. De nem a Bulgáriára és Törökországra érvényes nőnapi kedvezmény az egyetlen idei újdonsága Robinsonéknak.

Természetvédelmi látogatóközpont nyílt a Baglyaskőnél
Salgótarján egyik legújabb turisztikai érdekessége, a Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpont - tájékoztatta lapunkat Dudás György, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgató-helyettese. A világ első határon átnyúló geoparkjának, a Novohrad-Nógrád Geoparknak is egyik információs pontját jelentő létesítmény különleges látvánnyal fogadja az odaérkezőket.

Illemleckék gyerekeknek a Hotel Nemzetiben
Etikettországba invitálja a kicsiket a Hotel Nemzeti Budapest. Márciustól minden hónap első szombatján Eöttevényi Zsófia, azaz Sophie játékos formában, stílusos helyszínen illemtanórát tart a legkisebbeknek.
Boros franchise kialakulóban
Dinamikus terjeszkedést folytat hazánkban a tavaly télen indult Borháló franchise hálózat, amelynek legújabb pincészete jövő hétfőn Miskolcon kerül átadásra - adta hírül a Franchiseportál.
Gasztro-reality sorozatot indít a Viasat3
Újfajta éttermi valóságshow-t tűz műsorra a csatorna. A Viasat korábbi programigazgatója is szerepet vállal az új produkció készítésében - adta hírül a Marketing és Média.
Dizájnerek tervezik a sörgyár jövőjét
A Heineken globálisan is élen jár egyedi, innovatív kampányok és aktivitások megvalósításában annak érdekében, hogy a világ legnépszerűbb prémium sörét a fogyasztókkal közösen alakítsák. Idén pedig a 140 éves márka ennél is tovább ment. Tehetséges, feltörekvő dizájnerekre bízta a születésnapi „Limited Edition” palackjainak megálmodását.
Új kollégákkal erősít a TdM Utazási Iroda
Március 1-jétől új kollégákkal bővült a TdM csapata.
Balatoni hétvége a Gellértben
Nekünk a Balaton a Riviéra - "Balatoni hétvégét" rendez a Gellért 2013. április 6-7-én.
Nem csúcsidőszak a karácsony a budapesti szállodákban
A Xellum Kft. által rendelkezésre bocsátott adatok alapján az MSZÉSZ elemzést készített arról, hogyan alakult a szállodák teljesítménye 2011 és 2012 decemberében, a karácsonyi, szilveszteri időszakban, Budapesten és vidéken.
Idén is százezren nyaralhatnak az Erzsébet-programban
Idén is legalább százezer ember nyaralását segíti az Erzsébet-program a rendelkezésre álló hárommilliárd forintból - mondta a program szóvivője csütörtökön Salgótarjánban sajtótájékoztatón.
Az európaiak 88%-a az unión belül utazott
"Attitudes of Europeans Toward Tourism" címmel publikált átfogó kutatást az európai lakosság utazási szokásairól az Európai Bizottság.
Közgyűlést tartott a Írottkő Natúrparkért Egyesület
2013 február 28-án délután a JUK-ban került megrendezésre az Írottkő Natúrparkért Egyesület idei első közgyűlése, közölte az Egyesület.
Megugorhat májusban a szállodák romániai vendégforgalma
Pihenőnappá nyilvánította a román kormány a közszférában dolgozók számára 2013. május 3-át és 4-ét, így a május 5-6-án ünnepelt ortodox húsvéttal együtt csaknem egy egész hetes vakációt kapnak a közalkalmazottak.
Sétálóutca lesz a Mariahilfer Strasse
Sétálóutcává alakítják át a híres bécsi bevásárlóutcát, a Mariahilfer Strassét.
Rejtett kincsek, pécsi enteriőrök
Pécsett a korábbi évek hagyománya alapján ismét a Pécsi Utazás Kiállítással egy időben ünneplik az Idegenvezetők Világnapját.
A világbajnokságra készül a Spirit mixere
A világbajnokságra készül a Spirit mixere
Csatlakozott a Duna-régió turisztikai együttműködéshez az MT Zrt.
A világ egyik legrangosabb turisztikai vására, a berlini Internationale Tourismus Börse alkalmával Magyarország a Danube Competence Center legújabb, teljes jogú tagjaként is bemutatkozik. A 2010-ben alakult Duna Kompetencia Központ (Danube Competence Center, DCC) olyan nemzetközi szövetség, amely a Duna-régió országaiban tevékenykedő turisztikai szereplők munkáját fogja össze.
Partnerségre lép a MUISZ és a Hotelinfo
2013 március 6-án együttműködési megállapodást kötött a MUISZ és a Hungary Card (Magyar Turizmus Kártya) rendszerét fejlesztő Hotelinfo Kft. képviseletében Molnár Gabriella elnök és Gál Gábor ügyvezető igazgató.
Egerben jól menedzselik a kulturális örökséget
A mai világunkban nagy szükség van a kulturális örökséghez tartozó műemléki értékek védelmére és megőrzésére - hangsúlyozta a szerdán Egerben, a barokk líceumban, egy szakmai konferencia sajtótájékoztatóján Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere.
Magyarország ismét az ITB-n
2013. március 6-án 47. alkalommal nyitotta meg kapuit a világ egyik legnagyobb turisztikai vására, a berlini Internationale Tourismus Börse (ITB). A vásár ünnepélyes megnyitójának keretében Angela Merkel német kancellár is köszöntőt mondott.
Báloztak a magyar ízek kedvelői
Idén első alkalommal a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezték meg a Magyar Ízek Bálját. A hagyományteremtő társasági eseményen a tradicionális magyar ízek, a gasztrokultúra ápolása és a magyar termelők népszerűsítése került reflektorfénybe.
Utazás fénysebességgel
Őrült tempóban változik a világ körülöttünk, az utazási szakma hasonló gyorsasággal alakul át.
Melyek lesznek 2020-ra a legerősebb gazdaságok?
Elemzést készített az Euromonitor International arról, hogy 2020-ra melyek lesznek a világ legnagyobb gazdaságai, a TOP 5-ös listára három feltörekvő ország is bekerült, melyek a világ GDP-jének 30,4%-át adják.
Sport Expót tartanak májusban
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) azonnal elfogadta a felkérést a részvételre az idén első alkalommal – május 3-5-én - megrendezésre kerülő Sport Expon. Az egyeztetések gördülékenyen és gyorsan mentek, miután a megbeszéléseken a felek az alapkérdésekben az első pillanattól egyetértettek.
Új generációs hűségkártyák
Új lehetőségekkel bővült a kereskedelmi és vendéglátóhelyek: hűségkártyák, tagsági és ajándék kártyák palettája.
Több tíz új név az idei Sziget line-upból
Hirtelen mintegy negyedszáz zenekar és előadó neve látott most napvilágot az idei Sziget változatos kínálatából - három különböző színpadról.Köztük vannak már korábban bizonyított visszatérők és eddig itthon kevésbé ismert, de annál ígéretesebb produkciók. Sokszínű és izgalmas lesz a Sziget idén augusztus 5-12 között.
Új európai brandet indít a Marriott
Moxy Hotels, így hívják majd a Marriott új, európai piacra tervezett szállodaláncát, melyet a napokban mutattak be Berlinben a nemzetközi szállodai befektetői fórumon (IHIF).
Általános óvatosság
Szolid és kockázatkerülő - röviden így jellemezhető előzetesen a 2013-as nyári charter szezon. A mai magyar gazdasági realitásokat messzemenően figyelembe vevő hozzáállás nyugodt, meglepetésektől mentes nyarat ígér.
K&H: a nagyobb kkv-k körében népszerű a cafeteria
(MTI) - A kisebb méretű kis- és középvállalkozások (kkv) körében egyre kevésbé alkalmaznak béren kívüli juttatásokat, a nagyobbaknál viszont továbbra is népszerű. A cafeteria-elemek közül változatlanul az étkezési és a közlekedési hozzájárulás a leggyakoribb - derül ki a kkv-vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.
Hazai szervezetek is pályázhatnak kulturális útvonalakra
Az Európa Tanács elfogadta Magyarország csatlakozását a Kulturális útvonalakról szóló kibővített részleges megállapodásához, ezért mostantól hazai szervezetek és intézmények is pályázhatnak új kulturális útvonalakra, közölte a Kultúráért Felelős Államtitkárság.
Interaktív webinárium orosz nyelven
A Magyar Turizmus Zrt. 2013. évi marketingtervében kiemelten jelennek meg az új, feltörekvő piacok, köztük – a moszkvai külképviselet tevékenységéhez kapcsolva – négy orosz ajkú országban, Azerbajdzsánban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Fehéroroszországban is aktív tevékenységet folytat a társaság 2013-tól.
Ötmillió forint bírság a nemdohányzók védelmében indított kampányban
Összesen ötmillió forint bírságot szabott az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a nemdohányzók védelmében indított, a napokban zárult kéthetes akciója során.
Egyre kevésbé adnak béren kívüli juttatásokat a kisvállalkozások
Míg a kisebb méretű kkv-k körében egyre kevésbé alkalmaznak béren kívüli juttatásokat, a nagyobb vállalkozások túlnyomó részénél továbbra is népszerű juttatási forma. A különböző cafeteria elemeket tekintve továbbra is az étkezési és a közlekedési hozzájárulás a legnépszerűbb – derül ki a kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.
Megnyitott a berlini ITB
Megnyitott az ITB Berlin, a turisztikai ágazat egyik legnagyobb seregszemléje Berlinben, amelynek hivatalos nyitóceremóniáját március 5-én este tartották a Nemzetközi Kongresszusi Központban (ICC) a német fővárosban.
Acces Wien tizedszerre
A bécsi Hofburgban október 7-8. között rendezik az osztrák kongresszusi és rendezvény kínálat legnagyobb seregszemléjét.
Bejártuk a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt
Károlyi Angelica és György hívta meg a felújított fehérvárcsurgói kastély „bejárására” kedden az utazási irodák képviselőit, a szakújságírókat és a rendezvényszervezők kis csapatát. Útjukat Tóth Mária szervezte.
Kikötő épült Nagykörűben
Több mint 300 millió forintból közel félszáz kishajó fogadására alkalmas tiszai kikötő, valamint ökoturisztikai látogatóközpont épült uniós támogatással a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörűn – közölte a község polgármestere az MTI-vel.
Újabb álommunkákat hirdetett meg Ausztrália
Az Ausztrál Turizmus a világ legjobb állása-kampány után hat újabb vonzó pozíciót hirdetett meg 15 millió forintnyi ausztrál dollár díjazással. Az akciótól egy fiataloknak szánt vízum népszerűsítését, és a turizmus élénkülését várják – írja a Marketingweek.
Nagyobb összeg a turizmus fejlesztésére
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként folytatni kívánja azt a 2010-ben elindult munkát, amely a turizmust beemelte a gazdasági növekedéshez és a magasabb foglalkoztatáshoz hozzájárulni képes ágazatok közé, és azon lesz, hogy nagyobb összeg jusson a turizmus fejlesztésére, mint az előző uniós költségvetési ciklusban.
Törvénysértő helyzetben két magazin
Törvénysértő helyzet alakult ki a magyar magazinpiac egyik szűk, ám annál zsúfoltabb szegmensében, a hajózással foglalkozó lapok piacán, miután a nyilvántartást végző hivatalok rosszul végezték munkájukat. A Magyar Vitorlás Szövetség februártól hosszú évek kihagyása után ismét kiadja Vitorlázás című lapját, csakhogy ezzel megtévesztően hasonló néven jelenik meg már szintén hosszú évek óta a Vitorlázás Magazin, amelynek kiadójával a szövetség eddig szerződésben állt. A faramuci ügy hátterében a szövetség új vezetése és a Vitorlás Magazin között tavaly év végén lejárt szerződés, valamint a vitorlástársadalmon belül létező, a napi politikát és közéletet leképező konfliktusok zajlanak.
Plasztikba zárt turizmus
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete stratégiai együttműködésben az osztrák Central Danube projekttársasággal hatalmas médiaérdeklődés mellett mutatta be az egyedülálló kooperáció keretében megvalósuló turisztikai értékesítés-ösztönző eszközt: a Mycentrope-élménykártyát a március 5-én, Bécsben tartott sajtótájékoztatón.