Egyéb

Megnyitott a 76. OMÉK
Megnyitott a 76. OMÉK
Zsolnay vázákat is keresnek a Costa Concordián
Megkezdődött a kárfelmérés és a Costa Concordia rögzítése az óceánjáró roncsának kedd hajnalra véget ért egyenesbe hozása után. A hajóról az értékes berendezéseket és műtárgyakat is ki akarják menteni, közöttük magyar iparművészeti kincseket - derül ki olasz lapjelentésekből.
Kétmilliárdos fejlesztés indul a debreceni Nagyerdőn
A kivitelezőkkel szerdán megkötött szerződések alapján megkezdődhet a debreceni Nagyerdőn az a kétmilliárd forintos fejlesztés, amelynek keretében 2014 nyarára megvalósul a szabadtéri színpad és a Békás-tó rekonstrukciója, valamint új mélygarázs épül.
Visszakapta az Erzsébet szálló partszakaszát Balatonőszöd
Balatonőszöd az Erzsébet szállóként üzemelő volt kormányüdülő területéből ingyenes vagyonjuttatással visszakapott nagyjából másfél hektár, 330 millió forint értékű part menti területet, amelynek partszakasza mintegy 200 méteres - jelentette be Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke szerdán a településen.
Pálinkás macaron a Budai Várban
Önálló helyszínt kapnak a pálinkás desszertkülönlegességek a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, október 3 és 6 között, ahol bonbonok, macaronok, csokoládék kerülnek terítékre. Az igazi ínyencek először kóstolhatják meg az iparművészek által kreált, egyedi tervezésű, Art Collection üvegek tartalmát, amelyekben évekig érlelődött a pálinka.
OMÉK: ígéretes jövő előtt áll a mezőgazdaság
A magyar mezőgazdaság jobban teljesít, mint korábban, és ígéretes jövő előtt áll, a kormány ugyanis lezárta a küszködés korszakát a magyar agráriumban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a 76. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, az OMÉK megnyitó ünnepségén, Budapesten, a Hungexpón.
Turisztikai faluvá alakítanák a romanegyedet
A cigány kultúrát népszerűsítő turisztikai faluvá alakítanák a romák által lakott, sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedet, írja az Erdély.ma.

A Gmail tab probléma
Gmail tab probléma – megoldja a Facebook? - többek között erre a sokakat érintő kérdésre is választ kap az, aki eljön október 2-án a II. Emailmarketing konferenciára a Gellért Szállóba.
Bizarr, de baromi jó reklám a Smirnofftól
Bizarr, de baromi jó reklám a Smirnofftól
Megóvják a szépasszonyvölgyi pincéket
Eger Város Önkormányzata 201.764.236 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a „Csapadékvíz rendezés Egerben, a Szépasszonyvölgyben” tárgyú ÉMOP-3.2.1/D-11- 2011-0001 azonosítószámú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében.
A könnygáz elől menekülő menyasszony és a türkmén közmunkások
Harmincezer kilométert tett meg Vámbéry Ármin nyomában Páczai Tamás fotográfus. Képein türkmén közmunkások, iszfaháni zarándokok és könnygáz elől menekülő ankarai menyasszony is látható.
Változnak az autópályadíjak Szlovéniában
Drágul a személyautók éves autópályadíja januártól Szlovéniában, ahol a kisteherautókra új díjkategóriát is bevezetnek.
Már valóság: szeretkezz robotlánnyal!
Tokió egyik felkapott éttermében a robotok nemcsak énekelnek és táncolnak, hanem prostituáltként is dolgoznak. Szép új világ…
Túlfoglalás van az első minszki járatokra
A Belavia belorusz nemzeti légitársaság Minszk-Budapest-Belgrád járatának 2013. szeptember 19-ei nyitásához időzítve szeptember 3-án a minszki Belavia központi irodájában turisztikai workshopot tartottak.
Félidőben az Év Szállása verseny
Folyamatosan érkeznek az Év Szállása versenyre a szavazatok, a számláló már a 20 ezerhez közelít. Az eddigi történések alapján elmondható, hogy még semmi sincs veszve, hiszen egy-egy, a saját rajongói táborát viszonylag egyszerű eszközökkel aktivizálni képes szálláshely, illetve település könnyedén az élre kerülhet.
Szerdán nyílik az OMÉK
A 76. OMÉK 2013. szeptember 18–22. között várja látogatóit a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Az eseményt a Magyar Turizmus ZRt., Agrármarketing Centrum vezérigazgatóság (AMC) rendezi; a szervezési feladatokat a Magyar Turizmus ZRt., Agrármarketing Centrum vezérigazgatóság és a jövőben esetlegesen kiválasztandó alvállalkozója látja el.
Egységes dizájnt kaphatnak a turisztikai infopontok
Egységes, országos turisztikai információs pontok építményeinek tervezésére írt ki pályázatot a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata. A TÁJ/PONT címmel meghirdetetett ötletversenyre november 18-ig várják a terveket.
Belépős lesz a Magas-Tátra?
Fizetőssé tenné a Magas-Tátra és az észak-szlovákiai Pieninek védett területeire való belépést a szlovák állami környezetvédelmi felügyelet (SOP) - közölte az intézmény illetékeseire hivatkozva a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap kedden.
9000 gyermeket táboroztat ősszel Erzsébet
Csaknem kilencezer gyermek vesz részt az Erzsébet-program háromnapos, őszi kirándulásain, hat héten át, hat helyszínen - közölte a program szóvivője kedden az MTI-vel.
Nemzeti Kerékpáros Chartát írtak alá
Nemzeti Kerékpáros Chartát írt alá kedden a Kerékpáros Kerekasztalhoz tartozó hét hazai kerékpáros civil szervezet, ebben egyebek mellett megfogalmazták: az úthálózat kiépítéséhez, és a kerékpározás elterjedtségének növeléséhez 120 milliárdos befektetésre van szükség 2020-ig.
Jogszerű-e a foglaló?
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) első fokon pert nyert a Budavár Tours Kft. ellen, a Fővárosi Törvényszék keddi ítéletében kimondta az OFE által kifogásolt szerződési feltétel érvénytelenségét - közölte az egyesület. A Budavár Tours szerint még nincs jogerős ítélet, az elsőfokú írásos ítéletet egyik fél sem kapta kézhez, ha azonban vesztenek, mindenképpen megfellebbezik.
Új magyar tiszteletbeli konzul Venezuelában
Magyarország tiszteletbeli konzuljának nevezte ki Tóth István magyar-venezuelai üzletembert Martonyi János külügyminiszter a venezuelai hatóságok jóváhagyása után - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Interaktív borturisztikai kiállítás a Zsolnay negyedben
Tovább bővült Pécs turisztikai szolgáltatásainak sokszínű palettája. A Zsolnay Kulturális Negyedben, az egykori üvegházban WineSpiration néven interaktív borturisztikai kiállítás nyílt.
Magyarország a DonauFesten
A Magyar Turizmus Zrt. társkiállítóival együtt vett részt Pozsonyban a második alkalommal megrendezett DonauFest nagyközönségi fesztiválon, szeptember első hétvégéjén.
Magyarországon főzött az ausztrál sztárséf
Shannon Bennett, az elismert ausztrál szakács, a díjnyertes Melbourne-i Vue de Monde étterem konyhafőnöke inspirációt keres Főzés a világ körül című könyvéhez.
Instragram-kiállítás nyílik Bécsben
„4 Instagramers, 4 Vienna Perspectives“ a mottója a 2013. szeptember 19-én nyíló első bécsi Instagram-kiállításnak.
Best Reisen-ügy: indul a kártérítések kifizetése
Hamarosan pénzükhöz juthatnak azok a személyek, akik befizettek a Best Reisen útjaira, de az iroda fizetésképtelensége miatt már nem tudtak elutazni.
Zselével a nassolás ellen
A University of Birmingham vegyészmérnökei állítják: a jövőben hosszabb ideig érezhetjük magunkat jóllakottnak. Az egyetem tudósai ugyanis olyan különleges hozzávalók kifejlesztésén dolgoznak, amelyek a gyomorba érve képesek lesznek csökkenteni éhségérzetünket.
Megüresedett a legmenőbb hazai állás
Fél év királyság után a Rézangyal kirúgta állásából a TAG-ot, aki utolsó „munkanapjára” illegál bulit szervezett a régi Zöld Pardon területére.
A Gyulai Várfürdőtől a városhoz
Szeptember közepétől új helyen folytatja Sinai-Hajnal Edit, a Gyulai Várfürdő marketing menedzsere.
Egyeztetés a Téli Olimpiai Játékokról
149 nappal a 2014-es Szocsiban megrendezésre kerülő Téli Olimpiai Játékok előtt megbeszélést tartottak a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.
AMEX- és SZÉP-kártyát is elfogad a SIX terminálja
Dinamikusan bővül Magyarországon a bankkártyás fizetési forgalom. Egy ma bejelentett megállapodás értelmében a SIX bankfüggetlen fizetési szolgáltató termináljain SZÉP-kártyával és American Express-kártyákkal is lehet fizetni.
Hello Hungary, Sólyom Airways és új stadionok
A Sport- és turizmusbizottság (OSTB) 2013. szeptember 16-i ülésén elfogadta a 2013. évi őszi munkatervét.
Újra szakmai klubdélután a Magyar Franchise Szövetség szervezésében
Hetyei József, a DIEGO Kft. hálózati igazgatója, valamint Vidács Gyula, a Fornetti Európa Kft. ügyvezetője tart előadást „Innováció, megújulás a franchise hálózatok életében” címmel, szeptember 30-án. Minden, a franchise szakma iránt érdeklődő, vállalkozni vágyó látogatót szeretettel várnak az eseményre.
A gasztronómia ünnepe Franciaországban
2010-ben került fel a francia gasztronómia az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára, 2011 óta ezt minden szeptember 4. hétvégéjén meg is ünneplik.
Már vasárnap újraindul az egyiptomi charterlánc
Egy hónapos kihagyás után szeptember 22-én indítja első charterjáratát Egyiptomba az Anubis Travel.
Desszertünnep Rákóczi János emlékére
Desszertünnepet rendeznek a Rákóczi-túrós kitalálója, Rákóczi János mesterszakács emlékére Dombóváron. A kétnapos szeptemberi eseményen a desszertborok is versenyeznek - adta hírül az Erély Ma.
Megfenyegették Zamárdi jegyzőjét a Balaton Sound miatt
(MTI) - A balatoni szezon legnagyobb zenei rendezvényének számító Balaton Sound engedélyezése miatt megfenyegették Zamárdi jegyzőjét, aki emiatt rendőrségi feljelentést tesz. Öt éve a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen a rendezvény miatt.
Bécsben is lesz Fridge
A régió legnagyobb havas fesztiválját mutatja be november végén a Sziget Szervezőiroda. Az itthon már jól ismert Fridge – idén a Hungexpo kiállításával, a Hó Show-val fuzionálva - a korábbinál is látványosabb sportbemutatókkal és neves világsztárokkal tarkított programját idén nemcsak Budapesten, a Hungexpon lehet majd élvezni, hanem a hazai rendezvénnyel párhuzamosan Bécsben is beindul az extrém hó-buli.
Több turistát fogadott Szlovákia
Éves szinten 16,1 százalékkal emelkedett a Szlovákiába látogató külföldi turisták száma az év első hat hónapjában - közölte a közlekedésügyi és régiófejlesztési tárca adataira hivatkozva a TASR közszolgálati hírügynökség hétfőn.
Nyílik a Nemzeti Múzeum Capa-kiállítása
A világhírű magyar származású fotográfus "szerepeit" kutatja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Robert Capa - A játékos című, kedden nyíló kiállítása.
Hol volt Szulejmán szultán egykori szolnoki dzsámija?
Földradaros vizsgálatokkal sikerült pontosan meghatározni a Szolnokon mintegy 500 éve épült, és az elmúlt évszázadok során a földfelszínig lepusztult török dzsámi pontos helyét - mondta el Kertész Róbert, a városi Damjanich múzeum régésze hétfőn az MTI-nek.
Problémák nélkül halad a Costa Concordia egyenesbe hozása
A tavalyi szerencsétlenségben oldalára dőlt Costa Concordiát sikerült felemelni a hajótestet eddig tartó sziklákról, azonban továbbra sem tudják, pontosan hány órakor sikerül függőleges helyzetbe hozni az óceánjáró roncsát - hangzott el a helyszínen hétfő déltájban tartott újabb sajtótájékoztatón.
Megfenyegették a Sound miatt Zamárdi jegyzőjét
A balatoni szezon legnagyobb zenei rendezvényének számító Balaton Sound engedélyezése miatt megfenyegették Zamárdi jegyzőjét, aki emiatt rendőrségi feljelentést tesz. Öt éve a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen a rendezvény miatt.
Zöld lámpát kapott a bizottságtól a normafai sícentrum
Vita a Normafánál tervezett sí-és sportcentrumról, és két elfogadott módosítás a bizottság II. féléves munkatervét illetően – így összegezhető az Országgyűlés Sport-és turisztikai bizottságának hétfői ülése.
Ozírisz vigyázó szemei Marsaxlokk kikötőjében
Nemcsak Málta fővárosa, hanem a szigetország dél-keleti részén fekvő, nagymúltú halászfalu, Marsaxlokk is vendégek sokaságát vonzza szeptemberben is.
Befagynak a zenefelhasználás után járó jogdíjak
Befagynak a zenefelhasználás után járó jogdíjak
Kampány a derű jegyében
Őszi szakaszába érkezett a Magyar Turizmus Zrt. belföldi fogyasztói kampánya: a derű jegyében a hazai turisztikai régiók bor és gasztronómiai kínálatára, őszi rendezvényeire és aktív programjaira irányítja a figyelmet a nemzeti turisztikai marketingszervezet.