58 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma

Így értékeli a turizmus júniusi teljesítményét Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.

A járvány elleni korlátozások egy évvel ezelőtti fokozatos feloldása miatt emelkedő bázis hatására 57,9%-ra esett vissza a vendégéjszakák növekedése az előző havi 146%-ról, ami így is másfélszeresére nőtt. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 17,6%-kal, a külföldieké 253,8%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek gyorsuló visszatérését mutatja. A szálláshelyek árbevétele így júniusban 70,7%-kal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest. Noha érdemi javulást mutatnak az adatok, a helyreállás továbbra is csak részleges a járvány előtti szintekhez képest, ugyanakkor a belföldi turizmus a tavalyi nyári hónapokban teljesen helyreállt. Módszertani változások miatt azonban az összehasonlítás korlátozott, mivel a KSH a jövőben a Magyar Turisztikai Ügynökség által üzemeltetett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján közli a havi szálláshely-statisztikáit. Tavaly összesen a vendégéjszakák száma 11%-kal nőtt, míg a szálláshelyek árbevétele 24%-kal emelkedett, mivel 2020 első két hónapot még nem érintette a járvány, ami magasabb bázist eredményezett.  



Az első öt hónapban összesen 325%-kal nőtt a vendégéjszakák száma. A tavaly májusi fokozatos nyitással érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma, addig éves bázison továbbra is kimagasló növekedést mutatnak a szálláshely adatok. A járvány enyhülése és a magas átoltottság hatására számos országban szinte minden korlátozást feloldottak, ami miatt kedvező kilátásokkal indult az idei év, egyre több tengerentúli járat is kezd visszatérni. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítheti, világszerte megfigyelhető az utazási kedv markáns élénkülése, egyes turisztikai célpontokban történelmi csúcsra számítanak. Az orosz és ukrán vendégek részesedése közel 6%-os a külföldiek vendégéjszakáinak számában, ami nem túl jelentős, azonban az innen érkező vendégkör az átlagosnál többet költ. Ugyanakkor a tehetősebb ukrajnai menekültek igénybe veszik a hazai szálláshelyeket.

A hosszú hétvégéken kimagasló a belföldi turizmus, a vidéki szálláshelyek általában telt házzal üzemelnek, az előfoglalások alapján az őszi hónapok is kiemelkedők lehetnek. A korlátozások megszűnése után gyorsan újraindult a turizmus, mivel óriási kielégítetlen igény halmozódott fel az elmúlt két év során, így rengetegen pótolják elmaradt utazásaikat, nyaralásukat, amit alátámasztanak az előfoglalások és a légitársaságok beszámolói a repülőjegy foglalásokról. Ezt azonban hátráltathatják a repülőtereken és a légitársaságoknál kialakul kaotikus helyzetek, járattörlések, az elégtelen munkaerő állomány, az üzemanyagárak és az utazási, nyaralási költségek elszállása. Kérdés, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokart, vásárokat, de erre is kifejezett igény várható. Nemzetközi sportrendezvények és a nagyobb nyári fesztiválok megtartása szintén élénkítheti a turizmust a nyári hónapokban. A távol-keleti járványhelyzet miatt ugyanakkor a távol-keleti vendégkör visszatérése csak később lehetséges. Kockázatot jelent, hogy számos európai országban az infláció érdemben meghaladja a bérnövekedést, így a megélhetési költségek növekedése fékezheti a kilábalóban levő nemzetközi turizmust. A belföldi turizmus helyreállását pedig a magyar háztartások jelentősen magasabb külföldi utazási hajlandósága fékezheti némileg.   



A nemzetközi turizmus fokozatos javulását tükrözik a Liszt Ferenc repülőtér forgalmi adatai is, amelyek meredek felpattanást mutatnak a járvány elleni korlátozások feloldását követően. Júniusban a légi utasforgalom 354%-kal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, azonban még mintegy 18%-kal marad el a három évvel ezelőtti, járvány előtti 2019 júniusi szinthez képest.

Fotók forrás: KSH, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közlés


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.