A finn Mikulás Nyári Károllyal kapcsolja fel a karácsonyi fényeket

Nyári Károly egy év után adventi koncerttel tér vissza az Aria Hotel Budapestbe, hogy egy bensőséges koncertélményt nyújtva hangolja a hallgatókat az ünnepekre. Ezúttal Nyári Aliz és Nyári Edit is fellépnek édesapjukkal, majd a koncertet követően, a Prima díjas művész felkapcsolja a karácsonyi fényeket a hotel ikonikus épületén. Ebben az ünnepélyes pillanatban idén nem más csatlakozik hozzá, mint a valódi Mikulás, vagy ahogy a finnek ismerik, Joulupukki.

A szállodában az idei évadban is folytatódnak a londoni Royal Opera House-ból az élő opera- és balett közvetítések, az ünnepek alatt újra vetítik A diótörőt, mely csodálatos, korhű díszleteivel és jelmezeivel a klasszikus balett mű egyik leghagyományosabb, legpazarabb feldolgozása. 

 

Az Aria Hotel Budapest szűk körű koncerteknek teret adó aulájában, a Café Lisztben tavaly Nyári Károly és Nyári Aliz nyitotta meg azt a koncertsorozatot, melyben az elmúlt évben nemzetközi hírű művészekkel találkozhatott a közönség. Ugyanebben a sorozatban idén november 30-án az ünnepvárás időszakának kezdetén csendülnek fel újra Nyári Károly saját slágerei és a könnyűzene klasszikussá nemesedett, nosztalgikus emlékeket idéző örökzöld melódiái. Igazi családi örömkoncertnek lesznek a hallgatók fültanúi, hiszen a művész két lánya, Nyári Aliz és Nyári Edit a koncert meghívott fellépői, akikkel gyönyörű duett dalok is elhangzanak az igényes zene kedvelőinek örömére. 

Különleges meglepetésben is része lesz a koncertre látogató közönségnek, hiszen egyenesen Észak-Finnországból a Lappföldről érkezik Joulupukki, az igazi finn Mikulás, hogy örömet szerezzen azoknak, akik hisznek benne. A koncert alkalmával Joulupukki és Nyári Károly a hotel karácsonyi fényeit ünnepélyesen felkapcsolva jelzi az adventi időszak kezdetét.

A Mikulással hollandiai fellépésem alkalmával, Amszterdamban  ismerkedtünk meg több évvel ezelőtt. Örülök, hogy idén újra találkozhatunk - mondta el Nyári Károly.

A különleges koncert mellett decemberben a szálloda magas szintű hang- és vetítéstechnikával felszerelt mozitermében folytatódnak a londoni Royal Opera House idei évadának előadásai A diótörő című balett produkcióval. A Royal Ballet előadásában látható műholdas közvetítés felvételét a szálloda december 16. és 30. között tűzte műsorára reggel 11:00 órai kezdettel. A közvetítések alkalmával a nézők színházi látcső nélkül, közelről élvezhetik az előadásokat akár a szállodában elfogyasztott reggelit követően. 

New York-i Library Hotel Collection-höz tartozó Aria Hotel minden részletében a zenének hódol. Az épület négy zenei szárnyát a jazz, opera, klasszikus és könnyűzenének dedikálták, 49 szobájának mindegyikét egy-egy zenei legenda öröksége fémjelzi, a 302-es szoba például Csajkovszkij emlékét idézi meg. A szállodának saját zeneigazgatója van Magyar Kornél személyében, aki kiemelten foglalkozik a magyar és nemzetközi zenei intézményekkel és előadóművészekkel való kapcsolat építésével. Részben ennek köszönhető, hogy a földszinten található Café Liszt tükörtermének felületeit a világ leghíresebb muzsikusai látták el kézjegyükkel: Anna Netrebko, Gregory Porter, Lenny Kravitz, Hans Zimmer, Rita Ora, hogy csak néhányat említsünk. A hotel klasszikus zenei szárnyának tiszteletbeli zenei kurátora Fischer Iván, az opera szárnyé Rost Andrea, a kortárs zenei szárnyé pedig Rúzsa Magdolna. A zenei tematikájú szálloda koncertsorozatában az elmúlt évben olyan nemzetközileg elismert muzsikusokat hallhatott a közönség mint Bogányi Gergely aki Clara Dent-Bogányival és Bogányi Bernadettel lépett fel, Rost Andrea és a Hot Jazz Band, valamint a chicagói jazz zenész, Patricia Barber. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.