Kuktasapkás, fehér kötényes séf fogadja a gép ajtajában az első és az üzleti osztály utasait – a jelenet nem filmbeli, egyre több légitársaság kényezteti így a kontinenseket átívelő járatain prémiumutasait. Az Austrian Airlinesnak több magyar szakács alkalmazottja is van, így legutóbb egy Bécs–Bangkok szakaszon beszélgethettem el egy hazánkfiával, aki az utaslistán magyar nevet találva hátralátogatott hozzám a turistaosztályra. Tőle tudtam meg, hogy az égi szakácsnak jellemzően csak a szakszerű újramelegítés és a tálalás a feladata, de már van olyan légitársaság (az Etihad Airways), amely az első osztályú utasai számára a levegőben, a fedélzeten lévő friss alapanyagokból készíti el a személyre szabott ételt.
Aszkéták előnyben
Mielőtt belemerülnénk a gazdag utasok kényeztetésének részleteibe, maradjunk kicsit a szerényebb pénztárcájú turistáknál. Magam is jellemzően turistaosztályon utazom, viszont sokat, így gyakran előfordul, hogy a felhők fölött tör rám az éhség. A gazdasági válság és a hatékonyság követelményeinek szorításában már nagyjából vége azoknak az időknek, amikor a légitársaságok az utasok kényeztetésében versenyeztek egymással. Mindenki megpróbálja egyre lejjebb szorítani a költségeket, ezért a legtöbben a fedélzeten felszolgált ételeken is spórolnak. Amióta gyakorlatilag bárki repülhet, akinek van egy vonatjegynyi pénze, már egyáltalán nem magától értetődő, hogy mosolygó légikísérők meleg ételt hoznak az utazás alatt. Már a hagyományos légitársaságoknál is egyre inkább terjed az Amerikából importált üzleti modell, hogy a turistaosztályon utazó utas csak a szállításért fizetett, így aztán minden egyébért (a feladott csomagtól a felszolgált szendvicsig) extra pénzt kérnek. A spórolással egy időben vége lett a nagy ivászatoknak is, nem lehet számolatlanul rendelni a röviditalokat a légikisasszonyoktól – biztonsági okokból már akkor sem, ha egyébként hajlandóak lennénk a meglehetősen borsos árat kifizetni. Az úgynevezett fapados járatokon még a vizet is pénzért adják, de már ültem olyan ázsiai olcsó járaton, ahol, ha előre megrendeltem és kifizettem a szolgáltatást, akkor felszolgáltak egyszerűbb meleg ételeket is.
Rövid távú járatokon, például Európán belül maximum egy szendvics vagy egy előre csomagolt sütemény jár a turistaosztályon még a legpatinásabb társaságnál is (de egyre jellemzőbb, hogy csak pénzért van szendvics), de itt is van kivétel: a Turkish Airlines meleg ételt szolgál fel a Budapest–Isztambul viszonylaton, pedig az utazási idő kevesebb két óránál.
Közel-keleti légitársaságok fedélzetein még a turistaosztályokon is megy a kényeztetés, de ők más kategória – nem csoda, hogy immár két esztendeje a Qatar Airways nyeri el a világ legjobb légitársasága címet az utazóktól. Néha aztán egészen fura helyeken éri az utast meglepetés: az egyik indiai légitársaság alig egyórás Delhi–Katmandu járatán üzleti osztályra jellemző menüt adtak a turistáknak is.
A hőskorszak
A polgári repülés kezdetén egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy az utazási magasságot elérve a légikisasszonyok alumíniumkocsikat tolnak a sorok között, és finomságot osztanak belőlük. Akkoriban talán az utasok sem igényelték ezt: az Imperial Airways, egy akkori brit légitársaság egykori alkalmazottja szerint a kabinok hangosak, szűkek és kényelmetlenek voltak, az utasok pedig túl izgatottak ahhoz, hogy enni tudjanak. A transzkontinentális járatok megjelenésekor, a húszas években lett egy hirdetésekben gyakran alkalmazott különlegesség az égben felszolgált étel, ezzel próbáltak versenytársaik elé kerülni a különféle társaságok.
A Lufthansa fedélzeti magazinjának decemberi számában alaposan körbejárták ezt a kérdést, és a roppant érdekes cikkből kiderült, hogy az első, repülés közben felszolgált étel egy csésze forró tea volt tejjel, mellé pedig őzhúsos szendvics járt. A szerény ebédet 1919 augusztusában szolgálták fel egy Anglia és Franciaország közötti járaton. Az utazási idő a gép összesen négy utasának két órát tartott, és másik érdekesség, hogy a Franciaországból Angliába tartó utasoknak már nem járt ez a szolgáltatás, mert a csatorna felett túl nagy volt a turbulencia.
1919-ben a holland KLM próbálkozott először valamiféle konyhát vinni egy Fokker F2 fedélzetére, de a fakazetta, amelyben a poharakat és az italokat tárolták, negyedórányi repülés után elszabadult a vibráció miatt, és az egyik gyanútlan utasra esett. Ő szerencsére nem sérült meg, de a kísérletezéssel felhagytak egy ideig.1928-ban a Lufthansa Junkers G31 repülőgépének fedélzetén, Berlinből Párizsba tizenöt utas indult útnak. Ők komoly előrelépést tapasztalhattak az ellátásban: a gépen egy kis konyhát rendeztek be, így a légikisasszonyok meleg ételt is fel tudtak szolgálni. Az újdonsággal hamar az újságok címlapjára kerültek, a sajtó „repülő étkezőkocsinak” keresztelte a járatot. Az utasok az eredeti ülésükben ülve ehettek, mindenki saját tálcán kapta az ételt, és ez akkoriban nagy luxusnak számított.
A negyvenes évektől lett általános az égi kiszolgálás. Ahogy nőni kezdett a repülőgépek mérete, egyre több hely jutott a komolyabb kényelmi berendezéseknek is. A Boeing 377- es típust már kézmosóval szerelték fel, de volt benne hálóhely, dívány, szekrény a felöltőnek és könyöktámaszos szék is. 1946-ban jelent meg az első elektromos sütő a fedélzeten, amely lecserélte a korábbi, faszénnel működő melegítőket és a hőtartó dobozokat.
Egyre több feladatuk lett a légikisasszonyoknak: nekik kellett előkészíteniük az ételt, hogy aztán csinos egyenruhába átöltözve, mosolyogva felszolgálják. Utána újra viseletet kellett cserélniük, mert az akkori szabályok szerint a gép landolásáig mindent el kellett mosogatniuk és gondosan elpakolniuk a helyére – akkoriban még nem volt divat az eldobható műanyag.
Az első fedélzeti konyhák
Werner Sell német mérnök tervezte az első fedélzeti konyhát a harmincas évek elején. Ő egyébként az előre gyártott házak és kompakt konyhák tervezéséből gazdagodott meg, de 1955-ben kapott egy újabb megrendelést a Lufthansától: az amerikai Lockheed cég által gyártott Super Constellation típusú gép konyhájának megtervezésére. A feladat megvalósítása annyira jól sikerült, hogy a szakembert más légitársaságok is alkalmazták, így a német mérnök kis cége világszerte ismert lett. Amikor 2010-ben egy francia részvénytársaság megvásárolta a vállalkozást, már a negyvenezredik Sell típusú légi konyhát szállították le a megrendelőnek.
A sugárhajtású gépek hajnalán, az ötvenes évek végén megjelent egy másfajta igény: minél kisebb helyen nagyszámú utasnak kellett meleg ételt előkészíteni, majd felszolgálni. A kor legnagyobb gépének, a Boeing 747-nek megjelenésével kezdték használni az egyendobozos megoldást: az alumíniumkocsikat indulás előtt felteszik a gépre, ezekben előkészítve vannak a tálcák, csak a fedélzeten megmelegített főételt kell rájuk tenni. Ma is ezeknek a kocsiknak a későbbi változatával találkozhatunk nap mint nap a turistaosztályokon, és az egyéni felszolgálás az első, valamint az üzleti osztály kiváltsága lett.
A kocsiknak szigorú biztonsági követelményeknek kell megfelelniük. Fékekkel vannak ellátva, hogy ne guruljanak ide-oda felszolgálás közben, és miközben minden fölös kilogramm súlyos pénzébe kerül a légitársaságnak, elég robusztusnak kell lenniük ahhoz, hogy a légörvények ne borítsák fel. Nem lehetnek éles sarkai, hogy ne sértsék fel az utasokat, ugyanakkor úgy kell őket megtervezni, hogy minden időjárási körülmények között, hóban, fagyban, esőben és porviharban egyaránt fel lehessen velük tölteni a gépeket a világ összes repülőterén. A strapabírás is fontos szempont, hiszen naponta többször használják a fedélzeten, ugyanakkor hatékonyan és gyorsan tisztíthatónak kell lennie – egy azonnali hasmenést okozó baktérium megtelepedése komoly galibát okozhat egy sok száz főt szállító légi járművön, ahol akár tizenkét órára is össze vannak zárva az utasok. A légitársaságok átlagosan nyolc évig használják ezeket az alumíniumkocsikat, utána újrafestik és eladják privát vevőknek – akár ezer euróba is kerülhet a manapság igen divatos zsúrkocsi.
Prémiumfogások prémiumutasoknak
Végezetül szenteljünk néhány mondatot a prémiumszolgáltatásoknak is. Kezdjük az átmenettel: az Air France turistaosztályának drágább és nagyobb székein ülő utasok (a társaság ezt Voyager kategóriának nevezte el) huszonnégy órával az út megkezdése előtt, külön pénzért á la carte luxusmenüt rendelhetnek maguknak. Társlégitársaságuk, a KLM üzleti osztályán a transzatlanti járatokon advent időszakában különleges ajándékkal kedveskedett az utasoknak: az amszterdami csatornák partjain álló házakat formázták meg porcelánból, a különleges palackot pedig minőségi vodkával töltötték fel. Aki gyakran utazik, az idővel mind a kilencven ilyen miniatűr házat beszerezheti – a teljes kollekció állítólag komoly érték.
A Singapore Airlines üzleti osztályán hétféle, helyben pörkölt kávékülönlegességből választhat a kedves utas, akit nevén szólít a légikisas�- szony. A brit légitársaság tehetős utasai idén júliustól szeptemberig a három Michelin-csillagos séf, Heston Blumenthal menüjét élvezhették a fedélzeten – a konyha alkimistájának is nevezett brit szakács gasztronómiai különlegességeit a londoni olimpiai és paralimpiai játékok ihlették. Az ötkarikás fogások alapanyagai között az ököruszály is helyet kapott.
