A tavasz utolsó hétvégéjén újra Csülökparádé Csabán

Már hagyományosnak lehet tekinteni a 2001. évtől megrendezett Csabai Sörfesztivál és Csülökparádét, amelyet idén május 27- június 1. között rendeznek meg Békéscsabán a Városi Sportcsarnok zöldterületén - tudtuk meg a csütörtöki sajtótájékoztatón. 

Lévén,hogy a gasztronómia is a magyar kultúra része, ráadásul világhírű, a Kulturális Turizmus Évében is támogatja promócióval az MT Zrt. - hangsúlyozta Róna Iván, az MT Zrt. vezérigazgatója. A Nemzeti Kulturális Alap és a turisztikai szakállamtitkárság összesen 3 millió forinttal segíti a 28-30 milliós büdzséjű rendezvényt, amelynek létrejöttéhez idén először Békéscsaba városa is hozzájárul 2 millió forinttal.

Magyarország legnagyobb sörfesztiválja céljai között szerepel a kulturált sörfogyasztás megteremtése és népszerűsítése, Békéscsaba város idegenforgalmi kínálatának bővítése, a nemzetközi kapcsolatok erősítése, valamint gasztronómiai különlegességek bevezetése. A rendezvény első napján a szokásoknak megfelelően az ejtőernyősöknek köszönhetően az égből érkezik az első söröshordó, melynek tartalmát ingyen mérik ki a látogatók számára. A több napos fesztivál több csemegével, különlegességgel is szolgál. Rengeteg sörrel ismerkedhetnek meg a látogatók, és a sörhöz kiválóan illő csülökről sem feledkeznek meg a szervezők.

Magyarország leglátogatottabb Sörfesztiválján a a hagyományokhoz híven a sört 1 l-es és pintes korsókból fogyaszthatják a folyékony kenyér szerelmesei. Igazi különlegesség az Angliából érkező 4 fajta sör, ami egy igazi angliai emeletes buszban lesz kapható. Emellett újdonság lesz a Vonyarcvashegyről érkező sörkamion, amely kapacitása nem kevesebb, mint 1800 l. Itt állandóan 4 celsius fok hőmérsékletű, kiváló minőségű házi főzésű barna és világos sört kínálnak a látogatók számára. A közönséget naponta élő koncertek szórakoztatják. 

A rendezvényen ételkészítési bemutatókat tartanak a Békés Megyei Gasztronómiai Team vezetésével, valamint Benke Laci bácsi többszörös olimpiai mesterszakács 1000 litereses óriásbográcsban főz a nagyérdeműnek.

Szombaton a baráti társaságoké a főszerep, amikor is a Csülökpörkölt főző versenyen megmutathatják, ki hogy bánik a fakanállal. Ide 100 csapat jelentkezését várják. Az első három csapat pénzjutalomban részesül, de emellett számos különdíj is gazdára talál. Az elkészített ételeket számos elismert személyiség pontozza, úgy mint Dr. Róna Iván a Magyar Turizmus Zrt. Vezérigazgatója, Benke Laci bácsi olimpiai bajnok mesterszakács, a 2007-es év Nemzet Színésze, azaz Bodrogi Gyula és Dr. Kemény Dénes a magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya. A rendezvény fővédnöke a Magyar Turizmus Zrt. A rendezvény gasztronómiai fővédnöke a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség.

A rendezvényhez kapcsolódóan május 29-én, pénteken10.30-tól 12.00-ig a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége vállalkozói fórumot tart, amelynek témája: A pénzügyi és gazdasági válság kezelése. A rendezvénnyel egy időben, egy helyszínen rendezi meg az Expo-Team Kft. a XVII. Csaba Expo Nemzetközi Kiállítás és Vásárt, illetve az I. Békési Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást.


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.