Árpád sínbusz miniben

Ünnepélyesen avatták fel és mutatták be a magyar vasúttörténet legendás mozdonyainak, legszebb állomásépületeinek és a balatoni vitorlázás ikonikus hajóinak kicsinyített másait az ország egyetlen interaktív makettparkjában, Szarvason, ahol eddig is mintegy félszáz makett várta a látogatókat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Szarvasi Arborétumban egy éve működő Mini-Magyarországot 72 ezer látogató kereste fel eddig. A makettparkban 280 méter sínpályán zakatolnak a vonatok alagutakon és hidakon át. Bukovinszky Béla, a park vezetője elmondta, hogy a minden várakozást túlszárnyaló látogatottságot produkáló 2013-as év után idén új makettekkel bővült a Mini-Magyarország. A magyar vasúttörténet olyan legendás ,,szereplői,, mutatkoznak be, mint a Heves gőzmozdony, az Árpád sínbusz vagy a balatoni nyaralókban nosztalgikus emlékeket idéző NOHAB mozdony. Az új, mozgó vasútmodellek olyan állomások között közlekednek, mint a mezőtúri, a tószegi, a mártélyi, a kétegyházi, a mosonmagyaróvári, a búcsúszentlászlói, az almási vagy a bátaszéki, amelyek kicsinyített másai eredeti állapotukban láthatók.

Aki még nem látta a Kecskeméti Cifra- palotát, a Pécsi Dzsámit vagy a tatabányai Turult közelről, akinek eddig kimaradt a fertődi kastély, nem hallotta a visszhangot a Tihanyi Apátságnál, vagy megnézné az egri várat, annak a Mini-Magyarország a tökéletes kirándulóhely.

MEGYEI FEJLESZTÉSEK

Békés megyében az utóbbi egy évben számtalan turisztikai fejlesztés valósult meg, több projekt pedig az idén készül el – tudtuk meg a Tourinform Békés megyei irodavezetőjétől, Glózik Klárától.

A Körös menti TDM nyertes pályázatának köszönhetően Szarvason, Békésszentandráson és Kondoroson is látványos beruházások valósultak meg. Tavaly 14 személyes elektromos kisbuszt vásároltak, és fedett kerékpártárolókat alakítottak ki. Kerékpáros- és gyalogtúra-útvonalat jelző táblákat helyeztek ki Szarvas térségében, és internetkapcsolattal ellátott infópontot telepítettek Békésszentandráson. Egy mobilapplikáció révén a turisták idegenvezető nélkül is bebarangolhatják a város legszebb részeit.

Ősztől látogatható lesz a CsabaPark, a Dél-Alföld legnagyobb gasztronómiai élményparkja. Az ötvenhektáros területen naponta lesznek gasztronómiai programok. Épül egy 2750 négyzetméteres rendezvénycsarnok, kolbászkészítő udvar vágóponttal, vendéglátóhelyekkel. Munkácsy-emlékévvel tiszteleg a 170 éve született Munkácsy Mihály előtt Békéscsaba.

A Gyulai Várfürdőben tavaly év végén nyílt meg a Dél-Alföld élményekben leggazdagabb víziparadicsoma. Van itt sodrófolyosó, víz alatti masszázs, ülőfürdőgejzír és buzgár. A két és fél milliárd forintos fejlesztés révén közel 900 négyzetméterrel nőtt a vízfelület. Felújítják az Almásy-kastélyt is, amelyben év végére múzeumot alakítanak ki. A kastély háromszáz éves történetével, az arisztokrácia és a cselédség egykori életével ismerkedhetnek majd meg a látogatók. A gyulai Göndöcs- kert is megújul, 891 millió forintból.

Tavaly év végétől újra várja vendégeit a füzesgyarmati Thermal Hotel Gara. A szálloda mozgás- és egészségterápiás centrummal gazdagodott, ahol teljes körű gyógyfürdő-szolgáltatások vehetők igénybe az OP támogatásával. Tavaly nyáron adták át Orosháza új főterét, közel ezer különleges formájú növénnyel, pihenőkkel, sétányokkal. A tér közepén üveg körtefát állítottak, amely a város újratelepítésének állít emléket. Gyomaendrődön új turisztikai portált hoztak létre a www.gyomaendre.hu webcímen, ahol Gyoma Endre, a város kabalafigurája kalauzolja a látogatókat.

Az idei tervekről szólva Glózik Klára elmondta, hogy egy új megyei honlap létrehozását tervezik (www.visitbekes.hu). A Békés megye Falusi Turizmusáért Egyesülettel közösen pályázat eredményeként több új tematikus kiadvány született. Május elejére készül el a Békés megyét bemutató kiadvány román, szerb és angol nyelven.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.