A légitársaság e járat megszüntetésével nehéz döntést hozott, melyet a magas olajárak és a meggyengült világgazdasági előrejelzések indokoltak, s mely hatással van az utazási hajlandóságra, valamint az útvonal eredményességére.
A légitársaság folyamatosan elemzi az útvonalak foglaltsági mutatóit, a géppark maximális kihasználtsága és nyereségessége érdekében.
Ennek eredménye, hogy a június 15-re tervezett New York – Budapest járat mégsem indul.
Az American Airlines azonban továbbra is kínál utazási lehetőséget az USA és Budapest között
a oneworld partner British Airways és Finnair járataival, London Heathrow vagy Helsinki csatlakozással.
A légitársaság anyacége, az AMR Corporation még tavaly november végén folyamodott csődvédelemért. Az utóbbi évtized során az AA volt az egyetlen USA-beli légitársaság, mely elkerülte a csődeljárásokat, melyeket vetélytársai eddig a munkavállalói megállapodások átszervezésére és költségeik csökkentésére használtak ki. Ebből kifolyólag a – United-Continetal, Delta Airlines mögött – USA harmadik legnagyobb légitársasága a legmagasabb iparági költségekkel üzemelt. A vetélytársak az eljárásokat követően versenyképességük növelésére más cégekkel bútoroztak össze.
Jóllehet az AA szerekesztőségünknek küldött hivatalos közleményében nem említette, de egyes források tudni vélik, hogy a Malév leállása szintén közrejátsztott az new yorki járat megszüntetésében.
A járat elvileg nyáron újraindult volna, jóllehet, eredetileg még arról volt szó, hogy télen is üzemel kisebb frekvenciával. A Delta még ősszel jelentette be, hogy bizonytalan ideig nem tér vissza a magyar piacra.
Az airPortal.hu spotterportál értesülései szerint hasonlóképpen dönthet a Hainan is a számára fontos Malév ráhordó-hálózat összeomlása miatt. Ezzel ki tudja meddig nem lesz hosszú távú járat Ferihegyre.