1800-as évek vége Az első fülre applikálható hallgatók, valamint az elektrofónok és a teatrofónok megjelenése. Az elv egyszerű: a fém(szál) vezeti az elektroakusztikus hangot. Noha az elv ismert volt az 1850-es évektől (Morse), a telefont Meucci 1874-ben találta fel, Bell pedig szabadalmaztatta. 1878-ban feltalálták a szénporos mikrofont. A fülre illeszkedő hallgatóhoz csak azt kellett megoldani, hogy két telefonkagylót egybeillesszenek valamilyen áthidaló kötéssel. Ez is megtörtént, többnyire a nyakon keresztül, mint egy nyakkendő, sőt 1881-ben regisztrálták az első sztereó hangátvitelt is, 1891-ben pedig a francia Ernest Mercadier szabadalmaztatta az első fülbe illeszthető hallgatót, a mostani earbudok elődjét. Az ilyen fülesek gyakorlati használhatóságát a távközlésben, a hadiiparban és természetesen a szórakoztatóiparban kamatoztatták.

Az elektrofónokon keresztül a szép nagy polgári miliőben csoportosan és szivarozva lehetett híreket és zenét, főleg operát hallgatni, miközben mindenki csöndben hümmögött. Mint egy silentdiscós jukebox.

 A rendszeres elektrofón-szolgáltatást 1895-ben vezette be Angliában az Electrophone nevű cég. A teatrofón ugyanezen elv alapján egy dobozból szolgáltatott pénzért szintén operát egy fejhallgatón keresztül. Ez egy, maximum kétfős szórakozás volt.

Nathaniel Baldwin sok egyéb mellett a konyhájában kikísérletezi az első, modern, a mai elképzelésünk szerinti formájú fejhallgatót, majd, hogy legyen még pénze, gyorsan el is adja az amerikai haditengerészetnek. Ebben sem volt még erősítő, így nagyon gyenge volt a hangja.

1919-ben megjelenik az első sorozatgyártott füles, a Brandes. Lényegében Baldwin fejhallgatójának apróbb továbbfejlesztése.

A német Beyerdynamic nevű cég bevezeti a DT-48-as modellt, a világ első dinamikus elven működő fejhallgatóját, vagyis nem kellett a fejhallgatóba külön erősítőt szerelni. Az elv az, hogy – szemben az elektroakusztikus fülesekkel, ahol kell egy elektromos közeg a hang erősítéséhez – itt egy papír vagy műanyag közeg rezegteti a hangot, és alakítja át azt hullámokká. Olcsóbb, mint az elektroakusztikus megoldás, így alkalmas tömeges gyártásra, noha a DT-48-as, amelyet ma is gyártanak, kezdetben nem volt sikeres.

A gyakorló dzsesszzenész, Michael Koss az EMI kötelékében elkezd stúdiófejhallgatókkal kísérletezni, 1958-ban pedig már saját vállalatával piacra is dobja az első sztereofónokat. A sztereofónok lényege a külvilág zajainak tökéletes kizárása, az SP-3 modell lényegében a mai napig meghatározza a fülesdizájnt. Az SP-3 modell ikonikussá vált, noha kezdetben bikanyak kellett hozzá, mert darabja a két kilogramm súlyt is elérhette.

A Kosshoz fűződik az első márkázott fejhallgató piacra dobása 1966-ban, a Beatlephone.

A Sony Walkmanjével együtt megjelennek az első könnyűszerkezetű mobilfejhallgatók. A Sony MDR-3L2 fejhallgató válik a követendő példává, előállításuk olcsó, súlyuk már dekagramm, hangzásuk viszont messze elmarad a sztereofónoktól. Ezzel párhuzamosan a Koss tönkremegy.