7000 hektáros területével a Mátraaljai borvidék a második legnagyobb az országban. Már a honfoglalás előtt is termesztettek itt szőlőt, és a 150 éves török megszállás sem vetett ennek véget, mert a vallási tilalom ellenére a törökök szívesen itták a bort. A napóleoni háborúk, majd a Habsburg-uralom idején fellendülés következett be, jelentős pincék létesültek, megnőtt a bortermelés. A filoxéra pusztítása óta főként fehérszőlő-fajtákat (olaszrizling, hárslevelű, szürkebarát, chardonnay, tramini) termesztenek, de nevezetesek a nagyrédei vörösborok is. 1998-ban megalakult a Mátraaljai Borút Egyesület, amelynek településein – Gyöngyöspatától Markazig – a pincészetek kiváló borválasztékkal fogadják a turistákat. Híres a gyöngyösi szüreti fesztivál, Nagyrédén az egész falu ünnepli az újbort novemberben. A mátraaljai pincék fölé sok helyen emeltek nagyobb csoportok fogadására is alkalmas borházakat: nem akármilyen a gyöngyöstarjáni Haller-pince, amelyet báró Haller Zsigmond vájatott hadifoglyokkal a 18. század közepén, és amely a 171 darab, 60–100 hektoliteres hordóval igazi látványosság. De szinte minden településen van hangulatos pincesor, a legismertebb Gyöngyöspatán és a Gyöngyöshöz tartozó Farkasmályon.
A magyar champagne
Etyeken viszonylag szeles a klíma, kevés a csapadék és bőséges a napsütés, a löszös, mészköves talaj karakteres borokat érlel. A szőlőtermesztés az 1700-as évek elején indult, amikor 112 német családot telepítettek a községbe, az 1860-as évek közepétől vált a főváros szőlőskertjévé. Több száz, kőből rakott pince épült, amelyek jelentős része most is használatban van. Az etyeki bort a századforduló után szinte kizárólag Törley József budafoki pezsgőgyára vásárolta fel. Az 1600 hektárnyi szőlőültetvény 1990-ben emelkedett borvidéki rangra, nevét az 1997. évi bortörvény Etyek–Budai borvidékre változtatta. A borvidéket népszerűsítő egyesület a borkészítéssel kapcsolatos történelmi jelentőségű etyeki Körpince pinceeyüttest, a Kecske-gödröt, a Sóskúti úti pincesort, a régi présházakat kapcsolta be a látnivalók körébe.
A móri bor
A Móri borvidék múltja a történelmi időkbe tekint vissza, hatályos bortörvényünk 1996-tól mondja ki, hogy e borvidékhez Mór, Pusztavám, Söréd, Csókakő, Zámoly és Csákberény határrészei tartoznak. A Vértes és a Bakony völgyében fekvő települések életében mindig meghatározó szerepet játszott a szőlő- és bortermelés. A 730 hektáros Móri borvidéken sok kis szőlősgazda tevékenykedik, közülük 12–14 rendelkezik nagyobb területtel. A Móri borvidék borai jellemzően fehérborok. Meghatározó fajta a hungaricum ezerjó, mellette a leányka, a tramini, a rizlingszilváni, a zöldveltelini és a chardonnay a leggyakoribb. A móri bor, így az ezerjó is kemény, későn érő borfajta, a szüret utáni harmadik évben fejlődik ki teljes erejében. Kedvező időjárás esetén a szőlőfürtök aranysárgára érnek, és csodálatos zamatúak. Különösen jó idő esetén a töppedt szőlőszemekből kiváló aszúbor készíthető. A móri borok férfias jellegüket magas savtartalmuknak köszönhetik. A 17–18. században a Mórra és környékére betelepült sváb családok sajátos stílusú présházakat is építettek. Jellegzetességük a pince hossztengelyére merőleges présház, középen díszes, nagy ajtóval, kétoldalt szimmetrikusan elhelyezkedő egy-egy ablakkal. A présházon belül a pihenőszoba és a kősúlyos faprés adja meg e présházak sajátos jellegét. A présházakból közvetlenül nyílik a borospince bejárata. A Móri borvidék jellegzetes bálványpréseinek többsége a 18–19. században készült. A Móri Borút Egyesület tagjai között borászattal, vendéglátással és falusi turizmussal foglalkozó vállalkozók, önkormányzatok találhatóak, céljuk a borvidék kulturális örökségének megóvása, arculatának megőrzése, a borturizmus fellendítése.
A szőlőfürtöt tartó kar
Tizenegy borút alakult ki a Balaton körül. Borok tekintetében a Balaton északi partjára gondolunk először, pedig Somogy vármegye címerében – amelyet 1498-ban II. László királytól kapott –, egy szőlőfürtöt tartó kar látható. Az adománylevél szerint ebben a vármegyében olyan bőségben van a bor, hogy ezáltal az ország leggazdagabb vármegyéihez sorolható. A filoxéra pusztítása után, a XX. század első felében Kőröshegy, Látrány, Kéthely voltak a legjelentősebb szőlőtermelő községek. Az utóbbi fél évszázadban a borvidéken megbízható minőséget adó szőlőtermelés és borászat alakult ki. Megalapozója a Balatonboglári Állami Gazdaság, mai nevén a Balatonboglári Borgazdasági Rt. volt. Napjainkban tizenhat hegyközség területén csaknem 4000 gazda termel szőlőt. Kifejlődtek a családi pincészetek, színesítve a borvidék kínálatát. A borvidéken a lösztalaj az uralkodó, amelyben általában nincs vízhiány, nem égnek el a savak, nem tompulnak le a zamatok és illatok. Kitűnő feltételei vannak itt a könnyed, harmonikus muskotályborok és pezsgők, valamint más fehérborfajták készítésének is. Elterjedtek azok a fehérszőlő- fajták is, amelyek alkalmasak a ma oly kedvelt, gyümölcsillatú, könnyű, elegáns borok, illetve pezsgők előállítására.