Bezár a tokiói külképviselet

Bezár hazánk tokiói turisztikai képviselete. Egy helyi alkalmazott segíti a jövőben Japánban a Magyar Turizmus Zrt. szakmai munkáját. 

Az „Új vizeken” c. marketingtervében deklarált módon, a japán piacra irányuló marketingtevékenységét a továbbiakban Budapestről koordinálva látja el a Magyar Turizmus Zrt., a napokban kinevezett nemzetközi értékesítésösztönzés igazgató vezetésével, az eredményorientáltság és költséghatékonyság jegyében - adta hírül a nemzeti marketingszervezet.

A társaság Japánban működő, a japán és dél-koreai piacért felelős képviseletének vezetését 7 éven át Kósa Bálint látta el, akinek a munkaszerződése 2011. június 30-án lejárt. A nemzeti turisztikai marketingszervezet ezúton is köszöni külképviselője szakmai munkáját. 

Emlékezetes, hogy Kósa Bálint előtt, 1998 és 2004. között Erdős György, Murakami Haruki fordítója képviselte hazánk turizmusát a távoli szigetországban. 

Az MT Zrt. külpiaci tevékenységét a szigetországban továbbra is segíteni fogja egy helyi alkalmazott.

Mint ismeretes, Japánt B2B piacként kezeli a Magyar Turizmus Zrt., azaz olyan országként, ahonnan a turisták kevesebben és jellemzően szervezetten, azaz utazási irodákon keresztül érkeznek. Az ilyen országokban a nemzeti turisztikai marketingszervezet az utazásszervezők megnyerésére helyezi a hangsúlyt, és marketingtevékenysége során a szakmai értékesítés-ösztönzés kerül előtérbe.

Ennek jegyében az MT Zrt. tanulmányutakat szervez az év második felében a japán turisztikai szakma és a média képviselői számára, amelyek Budapest és környékének megismertetésére, valamint a hazai egészségturisztikai kínálat bemutatására fókuszálnak. A hazánkba látogat például a BS Fuji TV stábja, a TBS TV forgatócsoportja, a „Pearl Road” (Gyöngyút) elnevezésű tanulmányút során pedig japán turisztikai szakemberek fedezik fel – Horvátország és Szlovénia mellett – Magyarországot.

Az MT Zrt. szervezésében, hazánk turisztikai kínálata a szeptemberben, Tokióban megrendezésre kerülő JATA turisztikai vásáron és annak hivatásturisztikai szakmai workshopján is bemutatkozik. Az MT Zrt. a V4 országok turisztikai együttműködésének keretében további marketingakciókat is lebonyolít a szigetországban.

Szakmai tapasztalatok azt mutatják, hogy Magyarország általános megítélése pozitív a japánok körében, a borral és a gasztronómiával kapcsolatos megítélésünket tekintve első helyen szerepel hazánk a Közép-Kelet-Európai régióban. Turisztikai szempontból a japánok körében ismert és elismert Budapest, hazánk zenekultúrája, a Sissi-kultusz, a Herendi porcelán, valamint a szecessziós épületek. A japán turisták igen fogékonyak a kulturális rendezvényekre, ezen belül legfőképp a zenére: Liszt, Kodály és Bartók széles körben ismertek, de a cigányzenés, illetve folklórprogramok is népszerűek.

A hivatásturizmus területén a régióban szintén az elsők között szerepel hazánk. Tavaly az ázsiai országokból növekvő vendégforgalmat regisztráltak a hazai kereskedelmi szálláshelyeken. Nemcsak összességében emelkedett a vendégéjszakák száma, hanem Izrael, Japán, Kína és a Koreai Köztársaság esetében külön-külön is.

A KSH előzetes adatai szerint 2010-ben több mint 76 ezer japán turista 148 000 vendégéjszakát töltött el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, ami a vendégek számában 7,5%-os a vendégéjszakák számában pedig 5%-os emelkedést jelent az előző évhez képest.

A 2011. márciusi japán földrengés és az azt követő cunami ellenére is, a legfrissebb adatok szerint idén a január-április közötti időszakban 28 ezer japán vendégéjszakát regisztráltak a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.