Biztató jelek a rendezvénypiacon

Több mint két év súlyos válsága után bíztató jelek tapasztalhatók a rendezvényes szakmában. Egy 3.200 interjús reprezentatív felmérés szerint a nagyvállalatok a tavalyinál nagyobb számban és nagyobb összegeket szánnak különböző rendezvényekre.

A Promo Direkt Piackutató az idén már kilencedszer készítette el hagyományos rendezvényes piackutatását. Eszerint a tavalyinál több cég szándékozik különböző kongresszust, konferenciát, szemináriumot, csapatépítő tréninget és egyéb rendezvényt megtartani, s megnőtt az erre egymillió forintnál többet költők aránya is. Mintegy 800 rendezvényfelelős jelezte, hogy szívesen fogadja a rendezvényhelyszínek és a szervező szakcégek ajánlatát, s ehhez engedélyezett e-mail címet is adtak.

A piackutató cég ügyvezetője, dr. Szentirmay László szerint óvatos optimizmusra ad okot az idei felmérés az előző két év rendkívüli visszaesése után. Sokan kétkedve fogadták, amikor 2009 elején 30 százalékos visszesést jósoltak a hasonló reprezentatív felmérésből, ami sajnos be is jött. Tavaly pedig további 20 százalék zuhanást becsültek, és a szakemberek visszajelzése ezt is megerősítette. Az idén viszont bizakodásra ad okot, hogy ha a válság előtti "békeévek" szintjét még nem is sikerül elérni, de szinte minden területen jobb arányok születtek, mint tavaly.

Míg a válság előtti években a megkeresett nagyvállalatok 45 %-a jelezte valamilyen rendezvény megtartását, az elmúlt években ez 31 %-ra csökkent, az idén viszont már két százalékkal nagyobb lett. 2008-ban háromezer cég fele mondta, hogy tart valamilyen rendezvényt, tavaly viszont csak 650, most pedig már 830. Érdekes módon a válság előtt a cégek egyharmada, 1.000 vállalat közölte, hogy szívesen fogad ajánlatot rendezvényhelyszín: hotel, panzió, étterem vagy nagyobb eseményeknél művészeti vagy sportcsarnok, múzeum részéről, illetve teljes körű vagy speciális rendezvényes szakcégtől. Tavaly ez csak 740 volt, az idén pedig közel 800. S az összegek is nagyobbak lehetnek: 2008-ban a nagyvállalatok még több mint a fele jelezte, hogy egymilliónál többet költ rendezvényekre, tavalyra ez 35 %-ra csökkent, az idén viszont 40 %, vagyis 236 cég mondott ilyen összeget. 

Bár a mostani válaszok valamivel pozitívabbak lettek, még jóval elmaradnak a 2008-astól és a korábbiaktól. Mindenki abban reménykedik, hogy a német és más nyugati gazdaságok után nagy nehezen végre beindul a hazai is, és ehhez kapcsolódóan a rendezvényes piac is. Persze a különböző cégeknek ez más és más arányokat jelenthet, hiszen aki több lábon állt és több ügyfelet szolgált ki, az némi fogyókúrával, költséghatékonyabb megoldásokkal jobban átvészelte e súlyos időszakot. Viszont akinek csak egy-két nagyobb megrendelője volt, és ezek nagyrészt vagy akár teljesen lemondtak a korábbi rendezvényekről, azok akár csődbe is mehettek. Nem volt véletlen jó pár 4 és 5 csillagos hotel bezárása, a 2-3 csillagosokról panziókról nem is beszélve...

Különösen bíztató az egykor szebb napokat látott tréninges piac újjászületése. Felméréseink szerint a válság előttiről majdnem a felére esett vissza a céges továbbképzések száma, s ez a negatív tendencia most megállt. Még örömtelibb: régebben a cégek egyharmada jelezte, hogy többnapos rendezvényéhez szállásfoglalást igényel, ez 2009-re 26 %-ra, tavaly pedig 24 %-ra esett vissza, az idén viszont már 28 %-ot mértek. Persze a külső helyszínes rendezvények többsége egynapos, de lassan már a szállásadók is elkezdhetnek reménykedni...     

A jól előkészített nagyobb rendezvények elengedhetetlen része valamilyen műsor, főleg hagyományos zenei produkciók, humoristák, bűvészek, zsonglőrök. Néhány komolyzenei előadás mellett főleg a táncdalénekeseket hívják: a jól bevált idősebb korosztályt (Korda György, Ernyey Béla stb.), de inkább a TV-ből ismert fiatal megasztáros titánokat, és a jól ismert humoristákhoz hasonlóan mind kelendőbbek a dumaszínházi előadók. Sok cég szereti rendezvényét valamilyen exkluzív helyszínen tartani, például múzueumokban, kastélyokban, de akár valamelyik török gőzfürdőben vagy éppen az álomautó kiállításon, ahol catering szolgáltatók biztosítják az ételt és az italt. Persze ma már nem szendvicseket tálalnak fel, hanem hideg-meleg fingerfoodot, máshol a fúziós vagy molekuláris konyha különlegességeit kínálják...           

Az országos felmérésről és a rendezvényes adatbázisról további információ kérhető e-mailben: [email protected].


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.