Lesz Budapestnek rendes kongresszusi központja?

A „C” csarnok átépítésével saját erőforrásból elindul a SYMA Kongresszusi Központ fejlesztésének első szakasza, amely immár nem csak a tervező asztalon létezik - tájékoztatta a Turizmus Online-t az Open Gates Hungary Kft.

Még távol attól, amit már évtizede, ha nem régebb óta sugallnak, kérnek, könyörögnek vagy éppenséggel verik az asztalt érte - legyen végre egy nagybefogadóképességű konferencia központja a magyar fővárosnak -, de mégis talán egy lépéssel közelebb az ideálisnak tartott 4-5000 fős létesítménytől.

„Ezzel az új létesítménnyel az Európai Uniós elnökség egyik helyszínévé is váltunk, illetve máris több rangos nemzetközi kongresszus szervezője adta le foglalását nálunk. De a kongresszusi piacnak óriási szüksége lenne további fejlesztésre: egy összességében 4-5000 fős befogadóképességű, a legmagasabb szervezői és vendéglátói igényeket is kielégítő létesítményre” – tájékoztatott Szántó András, a SYMA Sport- és Rendezvényközpont ügyvezető igazgatója, egyben egyik tulajdonosa.

A fejlesztési terv első szakaszában a SYMA „C” csarnokának átépítése és felújítása kezdődött el. 2011. márciusára a jelenlegi falak között egy 1500-2000 fős, összesen 15 szekcióteremes kongresszusi központ kerül kialakításra.

A beruházás, legalább 25 éves megtérülési idővel járó, második szakaszát állami és önkormányzati partenrség segyítségével szerették volna megvalósítani. Előfordulhat, hogy marad az önerő, de a beruházó ez esetben is azonban eltökélt. „Ha nem kapunk azonban külső segítséget, akkor is mindent elkövetünk, hogy a jelenlegi rendezvényközpontot átalakítsuk nagy befogadóképességű nemzetközi kongresszusi központtá, ahol már a jelenlegi adottságaink között, az „A” csarnokban be tudunk fogadni akár 7000 fős kongresszusokat is. Mindezt úgy, hogy mellette egy fedél alatt most is van területünk a kongresszusokat kísérő kiállításokra és cateringre. Sokkal kultúráltabb lenne azonban, ha a jelenleg is érvényes építési engedélyben szereplő kongresszusi központ terve teljességgel megvalósulna" - mondta el Szántó András.

Mit vesztünk, ha...

Jóllehet, a nemzetközi kongresszusok és konferenciák számát tekintve Budapest a világ első 20 városa között van, a résztvevők összes létszámát illetően viszont több mint 50 város előz meg bennünket.A megfelelő befogadó képességű helyszín meg nem léte komoly bevétel kiesést okoz mind a rendezvényszervezői és idegenforgalmi szakma, mind pedig a költségvetés számára. Ezzel kapcsolatban Szántó András így nyilatkozik:

„Jelenleg mintegy 85 milliárd forintot tesz ki Magyarországon a kongresszusok résztvevőitől származó bevétel. Ha lenne egy nemzetközi szinten is versenyképes, legalább 4.000 főt befogadó kongresszusi központunk, akkor megbízható számítások szerint ez az összeg megnégyszerezhető lenne (azaz a magyar költségvetésbe akár 340 milliárd forint is befolyhatna erről a piacról). Ez a külföldiektől származó, jelenlegi teljes turisztikai bevétel egyharmada. Ennek az összegnek csak az áfa tartalma 68 milliárd forint lenne. Normális, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő viszonyok mellett ennek az összegnek a 10%-át kellene visszaforgatni kongresszusi marketingre. Persze, ez a 6,8 milliárd forint több lenne, mint Magyarország teljes éves, nemzeti turisztikai marketing kerete”


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.