Erősödő sörfogyasztás, optimista sörgyárak

Nyilvánosságra hozta 2011-es jelentését a Magyar Sörgyártók Szövetsége, melynek tagjai (Dreher, Borsodi, Heineken) a hazai piac kilencven százalékát birtokolják.

Nem kevesebb, mint 6,4 millió liter sör, 3,8 százalékos értékesítés növekedés, 1700 közvetlen és 26300 közvetett munkahely, 61 milliárd forint befizezett adó. Ezek a Magyar Sörgyártók Szövetsége tavalyi évről szóló jelentésének legfontosabb számai.

A dokumentum megállapítása szerint tavaly összességében 3,8%-kal növekedett a magyar sörpiac és ezzel véget ért az elmúlt öt év folyamatos visszaesése. Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a sörgyártók sikeresen alkalmazkodtak a gazdasági válság következtében megváltozott piaci környezethez és az átalakuló hazai sörfogyasztási szokásokhoz. Ez utóbbira példa, hogy tavaly tovább csökkent a szuper prémium és prémium sörök részesedése, miközben a közép és alsó kategóriás sörökből több fogyott. Tavaly az értékesítés 98%-a saját termelésből származott, így a hazai sörfogyasztásban az import szerepe elhanyagolható volt.

A tájékoztatón Csikné dr. Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke elmondta, hogy a most közzétett jelentés árnyalt képet fest a szegmensről. Kiderül, hogy elsősorban az alsó kategóriájú termékek értékesítése húzta a piacot, valamint az ízesített, alacsony alkoholtartalmú különlegességek fogyasztásának növekedése eredményezte az előrelépést. Ez utóbbit, mint innovációt a túlélés egyik zálogaként említette az elnök asszony.

A most megjelent éves jelentés kiemeli, hogy a söröket terhelő jövedéki adó novemberig nem növekedett, így a termékek árát emiatt nem kellett emelni. A jelentés szerint a pozitív eredmény okai közül ugyanígy meghatározó volt a sörfogyasztásnak kedvező időjárás is.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének tagvállalatai tavaly összesen mintegy 61 milliárd forint adót fizettek be a magyar államnak. A teljes adóbefizetés 56%-át a jövedéki adó tette ki, emellett a sörgyárak többek között 19 milliárd forint ÁFÁ-t, 1,5 milliárd forint környezetvédelmi termékdíjat és 3,8 milliárd forint bérjellegű járulékot és adót juttattak a költségvetésbe.

„Az eredmények magukért beszélnek: a nehéz körülmények dacára végre sikerült megállítani a magyar sörpiac visszaesését. 2012-ben hasonlóan sikeres évet szeretnénk zárni, annak ellenére, hogy az iparág továbbra sincs könnyű helyzetben. Bízunk benne, hogy erős stratégiával és széles termékválasztékkal ez a célunk sikerülhet” – nyilatkozta Csikné dr. Kovács Klára, a 3 legnagyobb magyarországi sörgyárat (Borsodi Sörgyár Kft., Dreher Sörgyárak Zrt. és Heineken Hungária Zrt.) tömörítő Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke.


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.