A kutatók szerint 2050-ig akár a globális szén-dioxid-kibocsátás 90 százalékos mérséklésére is szükség lehet a zátony túléléséhez. A 13 tudós az ausztrál parlament képviselőinek foglalta össze a világ legnagyobb korallzátonyának ökológiai helyzetét. A Nagy-korallzátony pusztulását a tengervíz melegedése és savasodása, a káros hatású mezőgazdasági tápanyagok és rovarirtószerek tengerbe szivárgása, a part menti fejlesztések és az illegális halászat okozza. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) korábbi jelentése szerint a zátony "funkcionálisan kihalhat" a következő évtizedekben, és a halálos korallkifehéredés folyamata valószínűleg általános problémává válhat 2030-ra. (A kifehéredés során az apró korallorganizmusok - általában a magas hőmérséklet hatására - elpusztulnak, és nem marad belőlük más, csupán a fehér mészkőváz.) Ausztrália, a világ egyik legnagyobb egy főre eső szén-dioxid-kibocsátója egyelőre csupán 5 százalékos emissziócsökkentést vállalt 2020-ig a 2000-es szinthez képest. Az ország kilátásba helyezett ugyan egy 25 százalékos meredek mérséklést, amennyiben decemberben a koppenhágai klímacsúcson "kemény", azaz jogilag kötő erejű megállapodás születik, ami azonban jelenleg igen kétségesnek tűnik. Az 1981 óta a világörökség részeként számon tartott Nagy-korallzátony mintegy 345 ezer négyzetkilométeren - nagyjából németországnyi területen - fekszik Ausztrália észak-keleti partjainál, Queensland állam közelében. A több mint 2600 kilométeren át húzódó, durván 3000 korallzátonyból és körülbelül 900 kisebb-nagyobb szigetből álló korallhálózat még az űrből is látható. A Nagy-korallzátony egykor a világ egyik legsokszínűbb ökoszisztémájának számított. A különböző tengeri fajok populációinak száma még ma is nagy, ám az olyan ökológiailag fontos fajok, mint a tengeri tehenek rendjébe tartozó dugongok, a tengeri teknősök, valamint néhány madár- és cápafaj egyedeinek száma jelentősen megcsappant az utóbbi időben. (MTI)