Hamarosan befejeződik a Zirci Ciszterci Apátság felújítása

Európai uniós pályázat segítségével összesen több mint 700 millió forintból újul meg a ciszterci apátság épülete és a város főtere Zircen, a munkálatok április végére fejeződnek be - mondta Zátrok Attila projektvezető az MTI érdeklődésére hétfőn.

Az apátsági épület homlokzatának felújításához még 2010-ben nyert el a ciszterci rend és a zirci önkormányzat közös konzorciuma több mint 592 millió forint támogatást, a műemlék épületegyüttes és a Rákóczi tér felújítása összesen több mint 703 millió forintból valósul meg.

Tájékoztatása szerint jelenleg a ciszterci rend magyarországi történetét 1182-től napjainkig bemutató kiállítótér kiépítését és berendezését végzik a szakemberek. Már elkészült a templom nyugati oldalához csatlakozó, zárt belső udvarral kialakított kétszintes barokk kori tömb teljes homlokzatának felújítása. Helyreállíttatják az apátság látképével díszített óra szerkezetét és restaurálják a miseruhákat.

Az apátságban látogatóközpontot hoznak létre, ahol interaktív eszközök segítségével mutatják be a 800 éves rend történetét és műtárgyait. Az 1733-ban átadott monostorban látogatási útvonalat alakítanak ki az épületben található Bakonyi Természettudományi Múzeum, Reguly Antal Műemlékkönyvtár, a díszlépcsőház, az apátsági templom, a középkori kolostor romjai és a díszudvar között. A régi épület néhány színvonalas barokk kori kőfaragványt is rejt, ezeket is restaurálták - tette hozzá Zátrok Attila.

Kiemelte, hogy a csaknem háromszáz éves épület főhomlokzata is díszkivilágítást kapott, az apátság eddig nem volt megvilágítva. A beruházás során 16 nagyreflektort helyeztek el a műemlék köré, az erkélyeket és a tornyokat kisebb lámpatestekkel világították meg.

Szólt arról is, hogy a munkálatok a közbeszerzési eljárás miatt elhúzódtak, új terveket és költségvetést kellett készíteni a beruházás önkormányzati részéhez.

Az apátság a fejlesztésekkel országos vonzerőt jelentő egyedi, tematikus bemutatóhellyé válik, a kiállításokon érintőképernyős terminálok és beépített monitorok sokrétű történeti és művészettörténeti tartalmat szolgáltatnak.

Fontos célnak nevezte, hogy a Zirci Ciszterci Apátság a 21. század embere számára is a "nyugalom szigete" legyen, ahol a látogatók számára biztosítják a kulturált pihenést, ismeretszerzést, valamint a szabadidő minőségi eltöltését.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.