Hamarosan itthon is indulhat a Street View

A Google Magyarország szerint fontos lépés történt a felé, hogy belátható időn belül Magyarországon is elindulhasson a cég utcakép-szolgáltatása, a Street View.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke hétfőn azt mondta, Magyarországon elindulhat a Google Street View szolgáltatása, miután egy most kiadott állásfoglalásban sikerült megteremteni a szükséges garanciákat arra, hogy a magánszféra ne sérüljön, és a köz érdeke is érvényesüljön. Az interneten nyilvánosságra hozott utcaképfelvételeken nem látszódhatnak sem arcok, sem az autók rendszáma.

A Google Street View szolgáltatása jelenleg 44 ország több mint háromezer városában érhető el, egyebek mellett a régióban a horvát tengerparton és Prágában is. Budapesten 2009 májusában már egyszer megjelentek a Google autói, de akkor Jóri András adatvédelmi biztos aggályait fejezte ki a fotózásokkal kapcsolatban, ezért az amerikai cég felfüggesztette a programot. Két évvel később a biztos úgy foglalt állást, hogy az adatvédelmi szabályok betartásával fényképezhetnek a Google autói.

Schuster Richárd, a Google kommunikációs menedzsere Péterfalvi Attila bejelentésével kapcsolatban arról tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy három éve tárgyalnak a magyar hatóságokkal az ügyben. Hozzátette: Budapest és több nagyváros is jelezte: hasznosnak tartja a szolgáltatás magyarországi elindítását.

Debrecen, Győr, Pécs, Szeged, Szolnok, Miskolc és Veszprém önkormányzata levélben fejezte ki támogatását, Budapest közgyűlése pedig november végén egyhangúlag támogatta a szolgáltatás bevezetését. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöksége tavaly novemberben hozott határozatot arról, hogy egyetértenek az utcakép-szolgáltatással.

Az önkormányzatokon kívül a Magyar Turizmus Zrt. és a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége is jelezte, hogy pozitív hatása miatt szakmailag támogatja a Street View elindítását.

A Google autói 2011-ben és 2012-ben térképkészítés és pontosítás céljából már bejárták Magyarországot, az viszont kérdéses, hogy ezen képek mindegyikét tudják-e használni az alkalmazás fejlesztésekor.

A Google autói egy 15 optikából álló, az autó tetején elhelyezett fényképezőgéppel 360 fokban készítenek fényképeket, ezeket illesztik össze a mérnökök. 2007 óta a cég autói nyolcmillió kilométert tettek meg világszerte. A szolgáltatást a cég kimutatásai szerint turisták, szállást, lakást keresők használják leginkább, a mozgássérülteknek pedig az utazástervezésben nyújt segítséget.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.