Hangorgia és fényvarázs a Soundon

Lenyűgöző képi világ és tökéletes zenei élmény: ezt kínálja a Heineken Balaton Sound legeredetibb és leglátványosabb partihelyszíne, a Burn Studios Frame Array. A majd’ három emelet magas, monstre, pulzáló DJ pultban egyrészt az itthon még kevésbé ismert, de a nemzetközi porondon már bejáratott produkciók, illetve a partiszcénában már bizonyított szervezőcsapatok váltják egymást estéről estére.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Naponta délután 2-kor indul a program ezen a helyszínen a rezidens, Blade szettjeivel. A breakbeat, glitch hop, ghetto funk, hip hop, deep house stílusokban utazó Blade 2012-ben a Nynfus Corporation-nel közösen jelentette meg első EP-jét Feel The Funk Baby címmel, amely rögtön a megjelenés hetében első volt a Juno Records breakbeat chartjában. Őt az első napon a sokoldalú, változatos zenei ízlésű Dublic páros követi, akik leginkább az electro house, dubstep, hiphop, funk és breakes gyökerekből táplálkozó szettjeikről híresek. Majd jön Andro, aki 2011-ben a DJ Szövetség – Magyar Lemezlovas Egyesület által évente megrendezett „Év DJ-je” választáson a Ballantine’s Music Awards szakmai díját nyerte. Az első este pedig OTHERSIDE prezentációjában zajlik, benne Firedog + [mju:zik],DST, Bare Noize (UK),RobotRock. Az OTHERSIDE sorozat nyitóbuliján első alkalommal járt korábban Magyarországon a londoni producer páros BARE NOIZE, akik már akkor is ígéretes tehetségnek számítottak, ám azóta sikerült megszilárdítani helyüket a szcéna legjobbjai között. Számaik, mint a híres mc páros Foreign Beggars és a Grammy-díjas Skrillex közreműködésével létrejött 'Scatta', vagy Lady Gaga - Edge of Glory remixük gyorsan komoly elismerést hoztak a duónak. Prepare to Die néven jelent meg legutóbbi EP-jük Borgore kiadójánál a Buygore-nál.

Ilyen lesz:

{youtube|id=9-44vOqKNxE}

Pénteken Blade szettje után DJ Sobek jön, akinek repertoárja már a kezdetektől széles spektrumon mozgott; hip-hop, electro, house, drum’n’bass, breakbeat, easy listening mind megtalálható a színes, ámde mégis fekete kollekcióban. Belgium kulturálisan sokszínű városából; Liége-ből érkezik Zamárdiba a dj/producer Nanophonyk, aki ha éppen nem külföldön lép fel, anyavárosában a több ezer embert vonzó 'Gooseberry' partik rezidenseként bizonyít. Éjszaka pedig a BE MASSIVE bemutatja: Mira, a korábban Introspective néven ismerős Mike Hulme (UK), az "underground" elektronikus törtütemek legnépszerűbb brit képviselője, Shack egyszemélyes projektje, az Elite Force (UK),a tech-funk irányzat hazai "apostola", Metha, és Lucky 23.

Szombaton a rezidens DJ programja után jön Sticky Beats formáció egyik jelese, Brandon. Később érkezik a Frame Array monumentális kereteibe a Slap In The Bass, akik 2010 eleje óta működnek ezen a néven, és a veszprémi duó ma már a global bass színtér egyik elismert, sokat foglalkoztatott képviselőjének számít. Este 10-től pedig a KOLLEKTIVA presents: az electro-house magyar élcsapata, TMX, Popbitch és Fullstereo, azaz a Kolektíva a házigazdája az estnek, melyen szerepel majd az immár öt éve működő Tits & Clits duó és a Keith & Supabeatz (I) is. Ez a csapat annak ellenére, hogy olasz, nem véletlenül választott angol nevet, hisz a zenéjében ott van ugyan az olaszos dallamosság és laza életöröm, a hangzásviláguk viszont jellemzően angolszász house/techno hatásokból merít.

A Heineken Balaton Sound utolsó napján a Burn Studios Frame Array helyszínén a globáltánczenei mozgalom magyarországi zászlóvivője, a latin-amerikai, afrikai, karibi és trópusi származású/beütésű modern tánczenék első számú beszállítója, a Ghetto Bazaar Fonetikje lép fel. Aztán Headshotboyz, aminek zenéje, ha a neve alapján nem is hat fejlövésként, de garantáltan elmélyült bólogatásra készteti a fejeket. A budapesti duó ugyanis a hiphopból elfajzott, jövőbemutató hangzások, szaknyelven wonky vagy futurebeats egyik első és legelismertebb hazai képviselője. A négynapos pörgést pedig ezen a helyszínen NVC bemutatásában: Sinko + Tempo!,Subotage, Boris Brejcha (D), aki hosszú várakozás után először lép fel Magyarországon és Dr Zoidberg + Ioda zárja.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.