Hé, maguk meg mit kutatnak itt, a Kheopsz-piramison?

Felülvizsgálnák a Gízai-fennsík piramisainak biztonságára vonatkozó intézkedéseket az egyiptomi hatóságok, miután német kutatók engedély nélkül vettek mintákat Kheopsz fáraó piramisának egyik kamrájából. Az ügybe, úgy tűnik, még az Interpolt is bevonják - írja a KeletPort.hu.

A 146,6 méter magas gízai Nagy Piramist, a világ hét ókori csodájának egyikét időszámításunk előtt 2638-2613 között emelték Kheopsz fáraó sírhelyéül. Összesen 2,3 millió kőtömbből építették, amelyek össztömege elérte a 7 millió tonnát.

Dominique Görlitz chemnitzi természettudós és Stefan Erdmann kutató áprilisban tért vissza Egyiptomból Németországba, ahol saját elmondásuk szerint mintákat vettek a piramisból, majd átadták azokat a drezdai Fresenius Intézet laborjának.

A két férfinak volt engedélye arra, hogy belépjen a gízai Nagy Piramisba, arra azonban nem, amit ott tettek. A királyi kamrában a festék fedőrétegéből kapartak le finom mintákat. Ezután létrával felmásztak a felette lévő tehermentesítő kamrába is, ahol szintén egy kis felületen festéket kapartak le a falról."Nem gondolkodtam, nagyon spontán döntés volt" – vallotta be Erdmann, aki elmondása szerint fél életét Egyiptomban töltötte, és soha semmi rosszat nem tett.

Az ügyben az egyiptomi régészeti minisztérium adott ki közleményt hétvégén. Mohammed Ibrahim miniszter hallatlannak nevezte, hogy valaki ilyet tegyen a világ hét csodájának egyikével. "A Kheopsz-piramis nem holmi kőfejtő, ahonnan minden hobbirégész kénye-kedve szerint egyszerűen hazavihet egy-egy követ."

Erdmann nem érti, miért kellene bevonni az ügybe az Interpolt. Mint mondta: a leleteket megvizsgálják a Fresenius Intézetben, az eredményeket pedig megosztják a nyilvánossággal is. Levelet is írtak, amelyben mindenért bocsánatot kérnek, ráadásul a mintavételért is fizetnének.

A kairói német nagykövetség elítélte a mintavétel tényét, és azt is, hogy a mintákat végül kivitték Egyiptomból. Az egyiptomi sajtóhoz vasárnap eljuttatott állásfoglalás szerint együttműködnek az egyiptomi hatóságokkal. Eddig azonban az egyiptomi kormány hivatalosan még nem lépett kapcsolatba az ügyben Németországgal.

Martina Ullmann, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem munkatársa elmondta: ha egy műemléken vagy régészeti tárgyon akarnak vizsgálatokat folytatni, először is az egyiptomi régészeti minisztérium engedélyére van szükség. A kérelmet nagyjából fél évvel a kutatás tervezett megkezdése előtt be kell nyújtani. Ez alatt az idő alatt megvizsgálják, hogy a kérelmező kutató rendelkezik-e megfelelő szakképesítéssel.

Forrás: keletport.hu


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.