Hétfőn zárul a turizmusfejlesztési koncepció egyeztetése

A Nemzetgazdasági Minisztérium Turizmusért Felelős Helyettes Államtitkársága 2013. november 25-én reggel 8 óráig várja a turisztikai szakma iránt elkötelezett szervezetek, személyek koncepcióval kapcsolatos véleményét, javaslatát. A Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció 2014-2024 időszakra határozza meg a jövőképet, a kiemelt célokat és a prioritásokat.

A turizmus hazánkban a nemzetgazdaság egyik kiemelt ágazata, mind társadalmi, mind gazdasági hatásai és lehetőségei miatt. A koncepció azért készült, hogy az elmúlt időszak gazdasági kihívásaira is választ adó célokat, prioritásokat határozzon meg az elkövetkezendő évekre. A koncepción belül kulcsszerephez jutnak azok az elképzelések, fejlesztési pontok, amelyekre az ösztönzők kialakításával a hazai turisztikai szektor eredményes működése épülhet.

A fejlesztések területén a tervezet – Magyarország hagyományos termékei vezető szerepének megtartása mellett – a kiemelt, tematikus termék-desztinációk kialakítására és fogadási feltételeinek fókuszált fejlesztésére koncentrál.

A célok alapján az ágazat versenyképessége, hosszabb távon mérhető sikeressége elsősorban a szabályozási és üzleti környezet felülvizsgálatával, a munkahelyteremtés ösztönzésével, valamint a SZÉP Kártya rendszer megerősítésével emelhető.

A jól működő intézményrendszer előnyeiből minden turista részesül, ezért fontos ezen a téren a már megkezdett átalakításokat véghezvinni.

A turizmus által előidézett gazdasági növekedés nélkülözhetetlen feltétele a professzionális marketing-menedzsment, a nemzetközi keresletnek megfelelő, innovatív termékek vonzó bemutatása, az ezekre épülő, jól kommunikálható országmárka kialakítása.

A turisztikai piac szereplői által már elfogadott – horizontális – alapelvek, mint pl. a minőség iránti elkötelezettség, a biztonság, a fogyasztóvédelem, a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás a koncepció céljait is áthatják.

A készítők a turizmus@ngm.gov.hu e-mail címre várják a szakmai észrevételeket.

A Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepció tervezete elérhető a Letölthető fájlok menüpont alatt. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.