Ingyenes nap a moszkvai múzeumokban

Ingyenes lett minden hónap harmadik vasárnapján a belépés a moszkvai múzeumokba egy új fővárosi rendelkezés nyomán. A múzeumok azonban nincsenek felkészülve a látogatóáradatra.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az orosz főváros múzeumainak munkatársai még nem tértek magukhoz a január másodikától kilencedikéig tartó ingyenes napoktól. A munka-és iskolaszünetben 650 ezren látogattak el a múzeumokba, ez többszöröse volt a korábbi fizetős szünidei látogatottságnak.

A múzeumok vezetői hiába panaszkodnak, hogy az intézmények nincsenek felkészülve ekkora tömegre, a fővárosi tanács a sikeren felbuzdulva minden hónap harmadik vasárnapjára ingyenessé tette a múzeumlátogatást a közönség számára.

A Darwin múzeum igazgatója szerint másképpen kellene a múzeumba vonzani a látogatókat. Mint mondta: attól tart, hogy az emberek többsége nem fog visszatérni hozzájuk, mert a tömeg miatt január elején alig lehetett elférni a termekben, így aztán sokan nem jutottak közel a vitrinekhez sem. Náluk közel kilencven ezren jártak, azaz naponta 15 ezren, miközben a ruhatár kétezer ember holmiját tudja csak befogadni. Emiatt szinte valamennyi ruhatáros felmondott.

A Darwin múzeumba egyébként 170 rubelbe (1300 forintba) kerül a legdrágább belépő, a kedvezményes jegyért pedig két buszjegy árát, azaz 50 rubelt kell fizetni.

A Gogol emlékmúzeum vezetője szerint sem szabad ilyen akcióknak és kísérleteknek kitenni a múzeumokat. Hozzájuk legalább háromezren látogattak el, de ekkora tömeg befogadására nem alkalmas a ház, a műszaki berendezésekben is kár keletkezett. A Gogol múzeumba még egy buszjegy árát sem kell fizetnie a kedvezményezetteknek, a teljes ár pedig mindössze száz rubel.

Szergej Kapkov, a moszkvai fővárosi kulturális osztály vezetője ezzel ellentétben elégedett volt az " Újévi ünnepek a moszkvai múzeumokban" akcióval, és a múzeumok felkészületlenségnek tudta be a gondokat. Két hónappal korábban értesítették az intézményeket az akcióról.

A cél az volt, hogy elszakítsák a moszkvaiakat a televízió elől, hogy kimozduljanak a családok. Kapkov szerint a feladatot kitűnőre teljesítették. Később azért elismerte, hogy különleges, de nehéz tapasztalat volt. Hozzátette: jobb, hogy a múzeumok, és nem az italboltok előtt álltak sorban az emberek.

Forrás: MTI


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.