Irány Taba!

Csúcsévet zárt a Kartago Tours 2014-ben: hat éve nem tapasztalt rekordbevételt könyvelhetett el. Az idei árualapban több újdonság akad. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Füri Mihályné Boglárka ügyvezető igaz­gató elmondta, hogy tavaly 38%-os bevételnövekedést értek el, árbevéte­lük hatmilliárd forint volt, ami majdnem elérte a 2008-as rekordév eredményét. A bevétel bő hatvan százaléka partnerirodák értékesí­téseiből származik. A tavalyi év volt hosszú idő után az első, amikor nem volt komoly probléma az iroda életében: a programozott országokban nyugalom volt, nem fordult elő jelentős járatkésés, tour-operátor, közvetítő sem ment csődbe. A legtöbb desztináció esetében növelni tudták az utasszámot. Az egyiptomi utasforgalom több mint ötven szá­zalékkal nőtt, a tunéziai negyven százalékot, a Török- és Görögországba utazók száma is emelkedett. Tavaly újdonság volt az egyipto­mi Marsa Alam. A Kartago Tours biztosítási partnere továbbra is az EUB – a cég is jó évet zárt, 2014-ben 17%-kal nőtt az árbevétele.

ANTALYÁBAN DUPLÁZNAK

Törökország annyira népszerű a Kartago Toursnál, hogy antalyai kínálatát megdup­lázta, és számos új hotel került a katalógus­ba. Törökországba májustól október végéig repülnek charterjáratok, június 10-től az egy- és kéthetes turnusokon kívül 11 és 12 napos turnusokat is választhatnak az utasok. Szintén június 10-től heti egy járatuk megy Törökországba Debrecenből is.

ÚJDONSÁGOK EGYIPTOMBAN

Egyiptomban újraindultak a nílusi hajóutak, három ilyen programból választhatunk: a nyolcnapos Tutanchamon az Asszuán–Lu­xor–Kairó útvonalon halad, a 11 napos Faraon Kairón, Alexandrián, Luxoron és Asszuánon megy keresztül, a 15 napos Nefertiti pedig az utóbbit kombinálja egyhetes hurghadai üdüléssel.

Tabába ismét szerveznek üdülése­ket, a Travel Service charterjárata Tabán és Sharm-el-Sheikhen száll le. A kataló­gusukban hat tabai szálloda szerepel. Ez a desztináció a pihenésre vagy búvárkodni vágyó turisták számára jó választás, de a kul­turális programokat keresők is megtalálják itt a számításaikat, hiszen innen könnyen el lehet jutni Petrába, Jeruzsálembe vagy Eilatba.

Hurghadába idén heti három charterjára­tuk lesz Budapestről. Június 17-től szeptem­ber 30-ig lesz egy debreceni Air Kairo-járat is.

Marsa Alamba júniustól heti egy járat fog közlekedni Budapestről, amely október végéig jár. Az ötcsillagos Crown Plaza hotel azoknak fog tetszeni, akik szeretnek vásárolni, a négy csillag pluszos Zee Brayka Bay a gyerekkel érkezőknek lehet kedvencük a lassan mélyülő tenger miatt.

A Sharm el Sheikh-i árualap nem változott jelentősen, a homokos parttal és aquaparkkal rendelkező ötcsillagos Jaz Belvedere is sze­repel a kínálatban.

MONASTIR ÉS DJERBA

Tunéziába heti négy charter fog járni (három­szor Monastirba, egyszer Djerbára). Tavaly óta Tunéziában kilépési illetéket kell fizetni, az ezt igazoló bélyeget az idegenvezetőtől vagy hazaindulás előtt a reptéren is meg lehet vásárolni 30 dinárért vagy 15 euróért. Új szálloda Hamammetben a négycsillagos Diar Lemdina és a négycsillagos, monastiri One Resort & Aqua Park. Ár-érték arányban a legjobb az ötcsillagos Nour Palace.

Djerba szigete egy más világ Tunézián belül, az árak magasabbak, de a szállodák kisebbek az országban megszokottnál. Ér­demes megnézni a 2014-ben elkészült sza­badtéri múzeumot: a városfalat a világ min­den részéről érkező művészek festették ki. Djerba különleges szállodája a négycsillagos Zephir Hotel & Spa és a Zita Beach Resort, ahol gyógyvízben is fürödhetünk.

A ramadán idén is a főszezonra esik: júni­us 17. és július 18. között így a szállodákban túltelítettségre lehet számítani.

FELNŐTTHOTEL MALLORCÁN

Görögországban egy- és kéthetes turnusokat kínálnak Rodosz, Kréta, Kos és Zakintosz szigetére. Mallorcára június közepe és szeptember közepe között lehet menni a Kartagóval, újdonság a Globales Palma Nova Paguerában, a Camp de Mar-i H10 Blue Mar pedig attól egyedi, hogy csupán 16 év feletti, felnőtt vendégek szállhatnak meg itt.

Szicíliába Wizz Airrel lehet eljutni. Új szál­loda a négycsillagos Taormina Park. Máltát június 1-jétől október végéig kínálja a Kartago Tours az Air Maltával. A Zöld-foki-szigeteken található Sal szigetére a szezonban öt alka­lommal lehet eljutni velük a TAP Portugal járatán, lisszaboni átszállással. Madeirán hatéjszakás üdüléseket kínál a Kartago Tours a TAP Portugal járataival. A Costa Bravára Wizz Airrel és busszal is mehetünk. Hor­vátországba egyéni utazással lehet eljutni, Bosznia-Hercegovinában egy szálloda sze­repel a Kartago Tours kínálatában.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.