Az érdeklődők Drégelypalánkon találkoznak pénteken - tájékoztatta az MTI-t Pásztor Ildikó, az egyesület programkoordinátora. Az első állomás a dejtári tájház lesz, ahol népviseletbe is öltözhetnek a résztvevők, és megnézhetik a faluról szóló kisfilmet, valamint a helyi alkotók, kézművesek kiállítását. Este jön a "Boszorkány-éj": a börzsönyi boszorkányokról és betyárokról Végh József helytörténész tart előadást. A nap kemencés lepénysütéssel zárul Drégelypalánkon, ahol a túra résztvevői egyaránt megkóstolhatják a házi készítésű szörpöket, pogácsákat és a jóféle kishegyi guggolós bort. Szombaton Borsosberény és Nagyoroszi mutatkozik be, megismertetik Drégely várát, részt vesznek a szüreti felvonuláson Honton, ahol Kolozsvári Grandprielle Miklós festő, grafikus és szobrászművész, illetve Egyházy Gábor keramikus műhelyét is felkeresik. Orgonajátékkal kezdődik a vasárnap a pataki templomban, a Kalászházban kézművesek állítanak ki, bemutatót tart a Gézengúzok Néptánc-csoport, majd a horpácsi Mikszáth kúriát és az érsekvadkerti helytörténeti gyűjteményt keresik fel a túrázók. A Sugárkankalin Turisztikai Egyesület tíz nyugat-nógrádi település összefogásával jött létre 2005-ben. Célja a mikrotérség turisztikai fejlesztése, új kínálatok kidolgozása a falusi turizmus terén. A mikrotérség mintegy 60 négyzetkilométernyi területen fekszik az Ipoly folyó völgyében és a Börzsöny hegység lábánál. A körzet nagy része a Duna-Ipoly Nemzeti Park védett területei közé tartozik. (MTI)
Irodalmi-művészeti túra Nyugat-Nógrádban
Irodalmi-művészeti túrát szervez a hét végén a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület: a három nap folyamán az egyesület tíz településen megtalálható irodalmi, történelmi, néprajzi emlékhelyeit keresik fel, valamint találkoznak a helyi alkotókkal, irodalmárokkal és képzőművészekkel.

Jön az Országos Étterem Hét
Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.

Egy korty Ázsia reggelire
Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.

Szállodatörténelmet ír a Hunguest
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott

Ráborították az asztalt a Bookingra
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése
A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Vendégélmény fokozása az AR segítségével
A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.