Jászkun kapitányok a Szolnoki Látogatóközpontban

A Jászkun kapitányok nyomában című turisztikai projekt három látogatóközpontja közül az utolsót adták át hétfőn Szolnokon.

A Damjanich János Múzeum épületében kialakított létesítménytől a megyeszékhely kulturális turizmusának fellendülését remélik a szakemberek. Az ünnepélyes megnyitón Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a megye büszke lehet gazdag történelmi örökségére, mely egyedi és bemutatásra érdemes kincs. Olyan érték, melynek mentén a hagyományosan erős identitástudattal rendelkező kunoknak és jászoknak érdemes összefogniuk.

Katona Ilona a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Alföldi Regionális Igazgatóságának vezetője úgy fogalmazott: manapság Magyarországon szinte minden fórumon elhangzik az egészségturizmus kiemelt szerepe és fontossága. Ám ez az ágazat is csak akkor lehet sikeres, ha olyan kulturális látnivalókkal kiegészülve nyújt egymásra épülő, átfogó programkínálatot és szolgáltatást a vendégeknek, mint amilyen a Jászkun kapitányok nyomában túraútvonal. A szakember aláhúzta: ez a program a hazai mellett a nemzetközi turizmus piacán is megállja a helyét.

Galó Anita, a projekt vezetője a kezdeményezés részleteiről elmondta: a kiállítóhely-fejlesztések keretében a szolnoki múzeumban mintegy 130 millió forintból a látogatóközpont mellett akadálymentes főbejáratot, látványraktárt, foglalkoztató termet és múzeumi boltot is kialakítottak.

Mindent a szemnek és a kéznek

A Szolnoki Látogatóközpont négy egységre tagolható: a látogató a séta során interaktív, újszerű eszközök segítségével szerezhet információkat a jászok és a kunok eredetéről, kultúrájáról, a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb történelmi eseményekről, életmódbeli sajátosságokról. Interaktív ismeretszerzést tesznek lehetővé a második honalapításhoz, a székkapitányok működéséhez, a temetkezési szokásokhoz, valamint a Redemptio korához kapcsolódó egységek is. A munkát mindvégig a „mindent a szemnek és a kéznek” elv vezérelte – magyarázta a projektvezető.

A túraútvonal teljes valójában 2011 elejétől várja az érdeklődőket, de a téli hónapokban már elkezdődik a „próbaüzem”. Ennek során elsősorban az adott térség általános és középiskolás csoportjai tesztelik majd az útvonal állomásain a modern műszaki berendezéseket, illetve a kiállítások egyedi és nem ritkán meghökkentő elemeit, megoldásait.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat az Észak-alföldi Regionális Térségfejlesztési Tanácshoz benyújtott sikeres pályázata után két éve kezdte el a Jászkun kapitányok nyomában című turisztikai projekt megvalósítását konzorciumi formában. A 13 település 16 fejlesztési helyszínét érintő fejlesztés-sorozat közel 600 millió forintba került, a megítélt támogatás mértéke ennek az összegnek a 90 százaléka. A beruházások célja olyan komplex turisztikai attrakció létrehozása volt, amely alkalmas az egész megye idegenforgalmi vonzerejének növelésére, az odalátogató turisták számának számottevő növelésére. (MTI)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.