Dr. Görgényi Ernő, a Fidesz polgármesterjelöltje elmondta, Gyulán évtizedek óta konszenzus van a politikai tényezők között abban, hogy a turizmus stratégiai ágazat.
Ezért volt lehetőség arra, hogy ciklusokon átívelő programok, fejlesztések mehessenek végbe. Alapvető célként fogalmazta meg a fizetőképes társadalmi réteg igényét követő minőségi fejlesztést, ezen belül is az egészségturizmus és a medicalwellness fejlesztését.A külső környezet most ideális, mert a kormányprogramban és a Széchenyi-tervben az egészségturizmus, mint a nemzetgazdaság egyik fő kitörési pontja lett nevesítve.
Az eseményen arra is kíváncsiak voltak, hogy a polgármesterjelöltek a választási ciklus végére hogyan szeretnék látni a várfürdőt, illetve milyen esélyeket látnak a a Világfürdő-megvalósulásra a Kisökörjárásban.Dr. Görgényi Ernő véleménye szerint a jelenlegi fürdő nem felel meg a kor követelményeinek, nincs olyan piacképes élményelem, amelyek holt szezonban is idecsábítanák a turistákat. A várfürdő szeptembertől júniusig veszteséges, hogy ne legyen az, ahhoz a minőség a kulcsszó. Ennél a beruházásnál négy év múlva azt szeretné látni, hogy valóban élmény legyen bemenni. Kisökörjárással kapcsolatban az a politikus véleménye, hogy a Világfürdő nem konkurenciája lesz a várfürdőnek, hanem egy másik szegmens, ahol 4-5 csillagos szállodák épülnének, egy magasabb szintű vendégkör magasabb szintű szolgáltatást érhet el. (forrás: www.gyulaihirlap.hu)