Katalógus mutatja be a csabai kolbászt

Az egy hete hungarikummá nyilvánított csabai kolbász egyediségét, tradícióit, készítését, továbbá a termelőket is bemutató katalógust mutattak be kedden Budapesten.

Az országban elsőként katalógus készült az egy hete hungarikummá nyilvánított csabai kolbászról, a kiadványt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere mutatta be sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

A csabai kézműves kolbász egyediségét, tradícióit, készítését, továbbá a termelőket bemutató katalógus kapcsán Fazekas Sándor elmondta: a csabai kolbász egyedülálló ízvilágú, kiváló népi eredetű, világszerte ismert élelmiszer. Ez a hungarikum jól kifejezi a magyarságra jellemző alkotóerőt – hangoztatta a miniszter. Kijelentette: van létjogosultsága a kézműves magyar élelmiszereknek, a csabai kolbászt 180 termelő készíti Békéscsabán. A kolbász sokkal több, mint termék vagy ételrecept, megtestesíti azt a kultúrát és világfelfogást, amely szerint „saját termékeinket megbecsüljük, ismertté tesszük” – mondta Fazekas Sándor.

A miniszter közlése szerint a hungarikumok népszerűsítésére hamarosan marketingkampány indul, illetve az értékmentő tevékenységet folytató egyesületek számára több mint 150 millió forintnyi pályázati forrás áll rendelkezésre a védett termékek népszerűsítésére.

Vantara Gyula (Fidesz-KDNP), Békéscsaba polgármestere elmondta: a kolbászkészítés élő néphagyomány a városban, az ösztönző jogi környezetnek köszönhetően az elmúlt másfél évben újjáéledt a kistermelés. Ismertetése szerint a csabai kolbász különlegességét gazdag paprikázása és borsmentessége adja.

A hagyományteremtő szándékkal készült kolbászkatalógusba azok a regisztrált kistermelők

kerülhettek bele, akik megfeleltek az egyszerűsített állategészségügyi vizsgálaton, illetve folyamatosan megfelelő mennyiséget tudnak szállítani a csabai kolbászból – mondta Vantara Gyula. Közlése szerint a kolbász kultúráját bemutató kolbászfalu jövő nyárra készül el a Békés megyei városban.

A színes, A/5-ös, 44 oldalas katalógus a kolbászkészítés tradíciója mellett 14 kézműves kolbászkészítőt, azaz a termelőt is bemutatja – közölte a polgármester. Terveik szerint évente újabb termelőkkel bővítik a kört, a katalógust minden évben kiadják majd, emellett online megjelenést is terveznek.

A 8 ezer példányban megjelent kolbászkatalógust békéscsabai és gyulai szálláshelyeken, Budapesten, valamint a csabai kolbászfesztiválon terjesztik, a város az elkészítéséhez az Agrármarketing Centrum pályázatán nyert 4,5 millió forintos támogatást.

A katalógus szerint a kézműves csabai kolbász védjegyoltalom alá helyezése folyamatban van. Békéscsabán egyaránt készül vékony- és vastagkolbász, a csabai kolbász alatt ez utóbbit, azaz a vastagkolbászt kell érteni, amit máshol szaláminak hívnak.

Előzmények

● Már 1934-ben a termelők kérésére védjeggyel védte a Csabai kolbászt Békéscsaba város önkormányzata, valamint támogatta a piacra jutásukat.
● A szocializmus alatt a kistermelés megszűnt, de a kolbászkészítés a családi a családi tradíciókban tovább élt. A kolbászkészítés máig élő hagyomány Békéscsabán.
● A Csabai kolbászfesztiválnak és az ösztönző jogi környezetnek köszönhetően az elmúlt másfél évben újjáéledt a kistermelés.
● Békéscsaba Város Önkormányzatának célja, hogy segítse a helyi kistermelők piacra jutását és megerősödését. ennek egyik eszköze a kolbászkatalógus.
● 2013. szeptember 25-én a Csabai kolbász hungarikum lett.

Forrás: Élelmiszer Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.